20. Chapter

Egyre többet gondolkozott azon, hogy mit fog kezdeni ebben az óriási házban, hiszen már csak ketten maradtak és így már nem érzik jól magukat. Szép és tényleg hatalmas, de mégis jobban belegondolva, nincs annyi pénze, hogy mind ezeket fenntartsa. Nem teheti ezt a terhet is Harry vállára, de most, hogy ő nincs jelen, teljesen úgy érzi, hogy elveszette mindenét, hiszen már napok óta sír, mert magát okolja Harry távozása miatt. Nem tudja, hogy valójában miért és hova ment, de milliónyi válasz kavarog a fejében, mely igaz lehet. Talán túlságosan a nyakára mászott? Vagy esetleg valamivel megbántotta, hogy nem válaszol egyetlen egy hívásra, SMS-ekre sem? Mi hibát követett el a lány, hogy ezt érdemelte?

19. Chapter

 A próba helyszínére megérkezve Lexie szíve egyre hevesebben vert. Izgatott volt, hogy most láthatja Harryt és elmondhatja neki, hogy mit érez, hisz most már minden tisztázódott benne. Éppen elég ideje volt, hogy teljesen átgondoljon mindent, bár akármennyire is fájt és aggódott egyszerre, már tudja, tudja, hogy ez az érzés nem más, mint a szerelem. A göndör fürtök, a csábos mosoly, a gyönyörű smaragdzöld szemek… Mind, mind megbabonázzák, de visszagondolva az előbbire, a lány ezek már csak megmosolyogtatják.

18. Chapter

 Csend volt, nagyon nagy csend. Elhagyatott a hely, ahol most Harry járt, de ő ezt nem bánta. Most van ideje végiggondolni, hogyan is mondja el a lánynak, hogy szereti… Álljon elé és vallja be? Lepje meg valamivel és utána? Vagy hagyja a fenébe és majd elmondja, ha itt van az ideje. Mindegyik ötlet jónak tűnt, de mi lesz, ha nem most teszi meg, akkor valaki elveszi tőle a kincset, mivan ha Lexie már rég másé lesz mire ő szerelmet vall…

17. Chapter

 A bejárati ajtó felöl a hangok egyre hangosabbak lettek. A lány meg volt rémülve hisz rosszra számított, talán megint Mark akarja életét megkeseríteni, vagy éppen büntetni, amit tett vele. Nem akarta, hogy megint történjen valami, de gondolatai most elszálltak és a hangokra figyelt, amikor aztán nagy csörömpölés hallatszott. Lexie nagyon megijedt és már teljes kétségbeeséssel rohant a legközelebbi szobába ahol kulcsra is zárta az ajtót. Hátát nekitámasztotta a falnak és lassan csúszott lefele. A földön ülve lábait maga alá húzta és sírva temette arcát a térdeire hajtva. Ekkor talán csak percekkel később már ismerős hangokat hallott… Louis…

 - Hol van Lexie és ki vagy? – emelte fel hangját Loui. Dühös volt, méghozzá nagyon. Mutatóujját a férfi felé szegezte és összeszűkült szemekkel meredt rá, míg a háta mögött álló személyeket védte.

16. Chapter

- Én vagyok az, Jonathan.

- Hogy kicsoda? – nézett maga elé Lexie, mert fogalma sem volt, hogy ki az a férfi, akivel éppen beszél. Nem volt tisztában a dolgokkal, viszont valamit furcsának tartott, hogy ismerős volta név és a hang is.

 - Nem emlékszel rám?

 - Kellene?

 - Az unokatestvéred vagyok, tudod, Jonathan. – mondta és ekkor a lány maga elé tekintve emlékezett vissza, már tudta. Ő az utolsó olyan ember, aki szerette őket. Boldog volt hisz végre egy rokon, akit ő maga is nagyon szeret.

 - Jon. – szinte suttogta azt a becenevet, melyet mindig használt.

15. Chapter

Sziasztok!

Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket ez a rész is, de a következőt majd csak vasárnap tudom feltenni, mert akkor leszek internetközelben :) Jó olvasást és kérlek benneteket, hogy hagyjatok valami nyomot magatok után :D

Puszi: I. Heni

-----------------------------------------------------------------------

 - Emlékszel, mikor filmet néztünk? Amibe egy lányt elrabolt egy férfi majd bedobta egy mély gödörbe, közben a testvérét megkötözve a ház alá rejtette? Emlékszel? – ördögi mosoly terült szét arcán. Tisztán lehetett látni rajta, hogy minden áron meg akarja félemlíteni a lányt, amit kér azt ő megtegye így karmai közé kaphassa és ki tudja mit csinálna vele. Viszont Lexie valójában rettenetesen félt, de mégis erősnek mutatta magát, hiszen fontos volt számára húga élete így mindent megtett érte.

 - Emmát a ház alá rejtetted? – meglepődötten pislogott a férfira, kinek még mindig ott volt az arcán szétterülő idegesítő vigyor. A lány, ha tehette volna, már rég bevert volna neki.

 - Nem! Ez nálam pont fordítva lesz. – egyre közelebb és közelebb merészkedett a lányhoz.

 - Hova rejtetted? – abban a pillanatban eltűnt az a bizonyos magabiztosság, erősség, melyet felváltott a kétségbeesés és a félelem. Hátrálni kezdett, de Mark csak egyre közelebb és közelebb merészkedett. – Legalább csak ennyit mondj meg. – kérlelte már teljes kétségbeeséssel.

 - Ennek a parknak az egyik kihalt részére. – Lexie háta egy pillanatra enyhe fájdalmat érzett, gyorsan maga mögé kapva kezét simított végig. Egy fának ütközött,mely most megakadályozta menekülését. Mark megfogta a lány kezét szorosan, hogy ne tudjon szabadulni, de azzal nem számolt, hogy álruhás rendőrök fogják letámadni. Amint feltűnt neki miden a lány felé fordította ismét a fejét majd lassan a felsőjét felhúzta és tekintette meg a mikrofont és tűrte el a füle mögé haját melyben pedig egy adóvevőt látott meg. Mérgesen emelte fel kezét, hogy megüthesse a vele szemben álló személyt, de abban a pillanatban a földre került  kezére került  a bilincs. Szerencsére az akció sikeres volt, így Mark a börtönben végzi, Emma épségben előkerült és mindenki megkönnyebbülve tért vissza otthonába, de Lexie valahogy érezte, hogy ennek még nem most lesz vége…