00. PROLÓGUS - YUKI KIMIKO

  Kimiko sosem érezte, hogy tartozna is valahova és ez azon a napon is így volt, mikor elérkezett a vizsga napja. Ezen múlott, hogy igazi ninja lehet-e. Kimagasló eredményeket ért el, külön foglalkoztak vele. Kemény edzéseken ment keresztül, melynek meg is lett az eredménye, mégis volt valami hátrány az egészben. Kortársaihoz nem tudták beosztani, hiszen mindig kudarcba fulladtak a küldetések. Magányosan kellett folytatnia, hiszen akkora erővel rendelkezett, hogy mindenki félt tőle. Egymaga próbálta továbbfejleszteni képességeit és innentől kezdve Kimiko története korántsem volt vidám, nem hogy hétköznapi. Voltak jobb pillanatok, hiszen csak egy emberrel tudott igazán kijönni, az édesanyjával. Ő volt az, aki mindenbe támogatta és mellette állt jóban, rosszban, de mégsem volt olyan egyszerű, hiszen valaki mindig kettejük közé állt. Az apja szinte megkeserítette a lány életét és csak gyűlölni tudta őt, de egész Köd falut! Az a rengeteg düh csak emésztette belülről, míg egy nap sorsfordító dolog nem történt. Az ajtón belépve a szeme láttára esett össze édesanyja, aki az életéért küzdött. Kimiko szemei tágra nyíltak és a düh, a méreg elöntve őt látta meg a tettest, a saját apját… Pokolba kívánta őt, de hirtelen eltűnt. Anyjához lépve könnyes szemekkel húzta őt ölébe.

RIVÁLISOK

 Ha egy korántsem egyszerű erővel bírsz, folyamatosan magadra maradsz és az emberek csak utálni fognak. Kimiko története is így kezdődött, de mégis volt kiút belőle, mígnem egy szervezet tagja lett. Nem érezte magát kirekesztve, de mégis volt egy személy, akinek csak a saját „szertartásai" voltak a fontosak. A lánnyal folyamatos vitáik voltak,erőikkel próbáltak egymást leküzdeni és így lettek örök riválisok.

FIGYELEM:
 - Naruto nem az én tulajdonom
 - Csúnya szavak előfordulhatnak benne
 - Erőszak is lehet benne
 - Szexuális tartalmak majd lehetnek benne (+18 jelzést kapva)
 - Előreláthatólag minden PÉNTEKEN új rész kerül fel

 

Jelenleg ez a történet fut a wattpad-en és ide is feltöltöm nektek.

Kedves Olvasók!

 Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de egyenlőre ihlethiány miatt nem tudom mikor lesz folytatása a történetnek. Semmiképpen sem szeretném félbehagyni. Ehhez viszont a segítségeteket szeretném kérni, hogy van-e értelme folytatni. Tetszik-e nektek... 

 Igyekszem mindig újabbnál újabb ötletekkel és élvezhetőbb eseményekkel feldobni minden egyes részt és szívemet, lelkemet még jobban beletenni. Ez az egyik olyan történetem, amely nagyon közel áll hozzám és nem akarom itt félbehagyni ezért is fordulok hozzátok. Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy tényleg érdemes-e folytatni...

 Szóval aggodalomra semmi ok, mert élek és virulok és nem lesz itt még vége és még sok más történetét szeretnék nektek hozni, amik eltérőek. Jelenleg már fut egy új a wattpad oldalamon és hamarosan megosztom veletek itt is. 

Puszillak benneteket! 

I. Heni

33. Fejezet - Zongora dallamai

- Jó reggelt! – Állt fel helyéről az orvos és kezet fogott mindkettejükkel. – Kérem, foglaljanak helyet! - Szinte reszketve, egy pillanatra sem vette le a szemét az orvosról. Elképzelése sem volt mi keresnivalója van itt, de egy biztos megérzése volt, hogy hatalmas a probléma.

 - Kérem, nagyon kérem! Mondja, hogy semmi komoly nem történt... - Tőrt ki magából a lány. Sosem volt egy nyugodt ember és nem szerette, ha az idegeit tépik a csenddel. Már nem tudott magának parancsolni, muszáj volt valamit közbeszólnia.

Otthon, édes otthon

Sziasztok!

 Örülök, hogy újra itt lehetek és megoszthatom veletek a fejemből kipattant kis szösszeneteket, de legfőképpen azért vettem erőt magamon, hogy visszatérjek ide, mert az írás, az amivel a legjobban ki lehet fejezi saját magunkat. Így a hosszas kimaradás után, amit nagyon sajnálok, ismét itt leszek és hozom a jobbnál jobb részeket... Vagyis, ami tőlem telik. 

 Ami biztos, hogy a mai nap még érkezni fog a "Beléd szeretve" új része. Percek, órák kérdése és fent lesz. A másik dolog az, hogy nem csinálom már több fanfiction-t. A jelenlegi történetemet is menet közben átírogatom és egy teljesen más szemszögből fogjátok tudni olvasni a történetet. 

Csóközön!

32. Fejezet - "Még mindig szeretem!"

 - Hogy mi?! - Fogalma sem volt, hogy mi is történhetett. Hirtelen azt hitte, talán valamelyik hozzátartozója szenvedett balesetet, de nem. Ehelyett vele...

 - Kérem Austin kisasszony. Nagyon fontos lenne. - Az orvos minden áron sürgette a dolgot, de semmi sem volt olyan egyszerű. Kiló méterekkel van távolabb otthonától. Nem megy egyről a kettőre az utazás.

 - Legközelebb hajnali kettőkor megy gépem vissza Sydney-be. Rögtön magához megyek, amint leszálltam. - Hadarta el amilyen gyorsan csak tudta. Amint a vonal megszakadt Stella ijedten dőlt az ágyára. Elképzelni nem tudta, mi is lehet az a nagy probléma. Mi van, ha halálos? Hogyan fogja elmondani a többieknek? Rémült volt. Reménykedni tudott csak, hogy semmi baj nincsen.

31. Fejezet - "Hogy mi?!"

 Halk beszéd szűrődött be az ajtón keresztül. Reggeli napnak sugarai, mint mindig fényesség áradt be a szobába. Álmosan a hátára fordult és a plafont kezdte el bámulni. Szemeit megdörzsölve hallgatta a kinti beszédet. Felismerte barátnője hangját és próbálta értelmezni a szavakat. Valószínűleg telefonált valakivel, de percekkel később már az ajtó kezdett el nyikorogni. Stella rögtön tekintetét a hang irányába vezette és kíváncsian pislogott az éppen érkező Freya-ra.

30. Fejezet - Érzelmek

 Stella megszólalni nem tudott. Meglepődött, amikor egy igazán ismerős hang szólt bele a készülékbe. Még inkább nagyobb érzelmi katasztrófa következett be, amint kimondta azt a két egyszerű szót, melynek borzalmasan nagy súlya van. „Nagyon hiányzol!”. Csak ez a mondat csengett a fejében. Akárhogyan is szerette volna elkerülni a vele való beszélgetést, nem igazán sikerült. Nem csaphatta rá a telefont, vagy küldhette el egy melegebb éghajlatra. Az nem ő lenne.

 - Luke? – A szavak összekeveredtek a fejében. Egyetlen egy értelmes mondatot sem tudott volna kinyögni. Kérdések ezrei sorakoztak a fejében, amikre a választ még nem tudta, de volt egy sejtése. Az nem ma lesz.

29. Fejezet - Hello LA

 A lányok sikeresen landoltak Los Angeles repülőterén. Mindketten izgatottan várták, hogy végre magukba szívhassák az ottani levegőt és kicsit elfeledjenek dolgokat. Mondani egyszerű, de Stella-nak most nem igazán lesz könnyű dolga. Amik otthon történtek az szinte eseménydús, de mégis felejthetetlen. Kedves dolog volt Luke-tól mindez, de egy szakítás után nem ez a megoldás. Időt kell hagynia a lánynak hiszen ő rontotta el.

 Csomagjaikat összeszedve indultak a kijárat felé. Amint kitették a lábukat a meleg nap csak úgy virított odafent az égen, az emberek nyugodtan sétálgattak. Igazán hangulatos volt a hely. A két lány egymásra tekintve mosolyodtak el.

28. Fejezet - Talán csak barátok...

 A reptér elé leparkolva mérte végig a kocsiban ülve a hatalmas épületet. Sóhajtott egyet majd pedig kicsatolva a biztonsági övet szállt ki a kocsiból. A csomagtartóhoz sietve segített kipakolni a cuccokat. A saját holmijának egy részét felkapta és maga után vonszolta, mivel Ashton nem engedte, hogy egyedül cipelje őket. A bejárati ajtóhoz érve tárult ki előttük. Belépve rengeteg embert pillantottak meg és rögtön előtört Stell-ből az a bizonyos tömegiszony. Megnyugtatta magát, hogy semmi baj nem fog történni és barátai is vele vannak. Pánikra semmi ok. Beljebb sétálva a gépjáratokat nézegették, hogy pontosan honnan és mikor indul.

27. Fejezet - Nehéz búcsú

 A reggel eléggé nehezen indult. Furcsa érzések kavarogtak benne, amik teljesen felzaklatták. Nem szívesen akart felkelni az ágyából. Sőt, otthonát sem, de muszáj volt. Rengeteg emlék veszi körül, ami csak megnehezíti a döntését.

 - Jó reggelt Csipkerózsika! Készen állsz az indulásra? - Lépet be a szobába Freya teljes felszereltségben. Eléggé ismerte Stella-t, hogy tudja, valami nagyon nincsen rendben. Leült az ágy szélére majd pedig barátnője hátát simogatva várt a válaszra. Szavak nélkül tudták, hogy valami baj van.

 - Hülyeség lenne most itthon maradni, igaz? - Végül sikerült kinyögnie azt a mondatot, mely szinte mindenre magyarázatot adott.

26. Fejezet - Az a csók...

 Mélyen elgondolkodtatta a lányt minden egyes mondat. Luke iránt még mindig érezte azt a

vonzalmat, amit még az eleje óta. Valahogyan mégis nehéz döntés volt ez számára. Látni is nehéz, visszaemlékezni is, de megbocsátani a legnehezebb. Ash-re emelte könnyes tekintetét és vállára borulva zokogott fel. Hiányzott a szőkeség bódító illata, a lágy csókjai, a védelmező ölelése, a vonzó mosolya és az a gyönyörű kék szeme. Borzasztó nehéz így nélküle elviselni ezt a kegyetlen világot, de szerencséjére Ashton ott volt most mellette.

 - Tudod, minden a legjobban fog alakulni, csak a megfelelő időt ki kell várni. - Ölelte át a fiú Stella-t, hogy megnyugtassa. Védelmező bátyó módjára nyugtatta és megígérte neki, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a legjobb legyen a lány számára. 

25. Fejezet - "Mind egy-egy üzenet saját magamnak"

A hetekből napok lettek, melyek gyorsan teltek. Szinte kétszer hunyta le szemeit és már ismét otthon találta magát. Ismét kinyitotta szemeit és az egyre csak világosodó szoba plafonjára tekintett. Nyújtózkodva kelt ki ágyából és indult meg a konyha felé, ahol egy megszokott reggeli teát készített magának. A bögrét levéve helyéről forró vizet töltött bele. Kedvenc teájának filterét a vízbe mártotta és egy kevéske citromlével ízesítette meg. Bögrével a kezében sétált vissza szobájába. Becsukta maga után ajtaját és felsóhajtott. Furcsa volt ismét csak egyedül lenni, hiszen minden áldott nap Ashton 24 órás szolgálatban volt mellette. Őszintén bevallotta, hiányzott neki a fiú társasága.

24. Fejezet - Egy őszinte bejegyzés

Nem telt el az esett óta két nap. Stella csodásan érezte magát, hiszen barátokkal volt körülvéve és gondtalannak érzett mindent. Tudta, hogy az a két személy, akik minden egyes nap meglátogatták, sőt Ashton még az éjszakákat is ott töltötte. Egy percre sem hagyták egyedül. Soha nem érezte magát még olyan felszabadultnak, mint abban a két teljes napban. Borzasztóan jó érzés volt, hogy ők segítettek neki, akármennyire is ellenezte, hiszen mindig is a saját lábán akart megállni. Most ez nem sikerült neki. Egyáltalán nem akarta belátni, hogy egyedül is képes lett volna végigszenvedni a kórterem 4 fala között, mert ez nem volt igaz.

23. Fejezet - Kórház

  Ashton fel-alá mászkálva okolta magát folyamatosan, míg nem megérkezett Freya. A lány rohanva borult Ash karjaiba. Minél előbb tudni, akarta, hogy nincs e komolyabb baja barátnőjének. A fiú megrázva fejét tudatta a vele szemben álló Freya-val, hogy az égvilágon nem tud semmit. Aggodalma még inkább csak súlyosbodott. A mindig vidám lány most szomorúan és kétségbeesetten ült le a székre. Arcáról szinte semmit nem lehetett leolvasni. Csak meredt előre. Ashton csatlakozott mellé.

 - Kinek említetted az esetet? – Tette fel kérdését. Kíváncsi volt, hogy a lány hamar továbbította a történteket a szülőknek, vagy éppen a srácoknak. Nem igazán szerette volna, hogy bármelyik is megtörténjen, hiszen ezzel csak még nagyobb bajt okoznának Stella-nak.

22. Fejezet - Most már csak reménykedni lehet

- Én mindvégig szerettem. Soha sem léptem volna félre. Ő volt a mindenem és még mindig ő. Szeretem! Szeretem őt, de egyszerűen nem tudok neki megbocsátani. Ezzel tönkretett mindent. – Suttogta alig hallhatóan, de hangja elcsuklott. A fiú tudta, hogy mélyen megérintette, összetörte a lányt. Mindent meg fog tenni azért, hogy ő, aki ilyen törékeny, de mégis erős nő minden rossztól megóvja. Lelki felépülésre van most szüksége és ez egyedül nem menne neki, de azt is ki fogja deríteni, hogy mi ütött Luke-ba.

 - Mi történt? – Aggodalmakkal teli hangnemben tette fel a kérdését Freya. A semmiből jelent meg, de tudta, hogy nagy a baj.

21. Fejezet - Hamar véget érő tündérmese

 Reggel napnak meleg sugarai sütöttek be az ablakon. Stella rögtön mosolyra húzta száját. Lassan kinyitotta szemét és felülve az ágyon nagyot nyújtózkodott. A tegnap estére visszaemlékezve minden maga volt a tökély. A remek koncert, a felejthetetlen randi, a jól sikeredett poén és a szenvedélyekkel teli éjszaka. Boldog volt. Tegnap és most is. Semmit nem bánt meg, amit tett.

 Ásítva egyet dőlt vissza a puha párnák közé és elnevetve haját kezdte el babrálni. Alsó ajkába harapva ölelte magához a takarót és még mindig az estén forgott az agya. Roppant jó kedve volt, de ideje volt már felkelnie, hiszen az órára pillantva eléggé sokáig aludt. Maga köré tekerve a takarót szállt ki az ágyból és kereste meg ruháinak minden egyes részét. Gondoskodott arról, hogy senki se tudja megzavarni miközben, öltözik így az ajtót bezárta. A takaró a földre került Stella pedig felvette tegnapi ruháját. Tükörbe pillantva kötötte össze haját. Miután késznek nyilvánította magát az ajtót kinyitotta és kilépett azon. A földszintről érkező hangok egyből mosolyt csaltak az arcára, hiszen ismét csak a hangos vitatkozás folyt valószínű a konyhában. Nem tudták eldönteni, hogy ki érdemli meg az utolsó palacsintát. A lány, amit leért és megpillantotta a fiúkat, azonnal nevezni kezdett. A földön feküdve birkóztak egymással egyetlen egy palacsintáért. Na szép... idáig süllyedtek közel 20 éves fejjel. Stell átlépett rajtuk és az asztalhoz ülve fogyasztotta el a reggelit, de furcsállotta, hogy Luke hiányzik.

20. Fejezet - Megerősített szálak (+16)

 A poén eléggé jól sikeredett, még Luke is kinevette saját magát. Viszont ő nem igazán szereti. ha megviccelik, de ez éppen az ellenkezőjére sikeredett. A vendégek között elvegyülve próbált mindenkivel szóba elegyedni, tekintetével végig barátnőjét kereste. Amint meglátta, megnyugodott, hiszen nem nagyon szerette volna, ha éppen most menne el. Visszafordulva a beszélgető partneréhez csak egy pillanatra, de a lány felszívódott. Olyan volt, mintha csak a képzelete játszott volna vele. Akárcsak egy szellem eltűnt a látókőrből, ami megrémisztette a szőkeséget. Udvariasan bocsánatot kért és elindult arra, ahol utoljára látta kedvesét. Kétségbeesetten tekintett végig a tömegen, de Stella sehol sem volt. Rögtön a házba belépve kutatta fel édesanyját, hátha ő többet tud, de sajnos sikertelenül járt. Már csak egyetlen egy valamire tudott gondolni, hogy ismét csak feleslegesnek érezte magát és itt hagyta. Szomorúan sétált fel az emeletre egyenesen be a szobájába. Ágyára ülve dőlt hátra és gondolkodott el, hogy mi az, amivel elé állhatna, hogy elnézést kérjen, amiért így alakult az este.

19. Fejezet - Visszavágó

 Perceken belül a házhoz is értek, ahol meglepetésükre nem éppen tombolt bent a buli. Az ajtón belépve meglepődtek, amikor minden szempár rájuk szegeződött. Egy pillanatra elcsendesedtek, csak a zene dallamát lehetett tisztán hallani. Hogy abban a pillanatban mit érzett Stella az nem kifejezhető. Olyan zavarban érezte magát, annyi ember előtt, akik mind egyenesen rá néztek. Egy pillanatra szerelmére pillantott, aki csak mosolyogva keresett valakit a tömegben. Látszott rajta, hogy nyugodt és nem zavarja ez a nagy figyelem, de hiszen már hozzászokott. Mégis eléggé kínos volt a helyzet, de szerencséjükre már érkezett is egy mosolygós kedves hölgy, aki csendesebb zugba vezette a fiatalokat.

18. Fejezet - Együtt töltött pillanatok

  "Hogy mi volt az, amit abban a pillanatban éreztem? Melegséget, szeretettet. Az érzelmek kavarogtak bennem, minden ki akart törni belőlem. Ellenkezni akartam... nem sikerült. Zokogtam, annyira meghatott ez a fajta törődés, hogy minden rosszat elfelejtettem és csak is ő rá tudtam koncentrálni. Amit ő adott nekem eddig azt soha nem fogom tudni meghálálni. Hihetetlen, hogy mennyire felforgatta az életem..." - Akármennyire is próbálta elhitetni magával, hogy nem figyel másra csak Luke-ra, mindig a gondolatai közbeszóltak. A könnyei még mindig szüntelenül potyogtak, de két kéz érintette meg. Freya mosolyogva és szintén könnyes szemekkel nyugtatgatta barátnőjét.

 - "I wish I was... I wish I was..." - Énekelte az utolsó sorokat Luke. A zene elhalkult a közönség sikítozásba kezdett. A két lány is csak tapsolt, hiszen a srácok fantasztikus koncertet adtak.