2015. október 10., szombat

32. Fejezet - "Még mindig szeretem!"

 - Hogy mi?! - Fogalma sem volt, hogy mi is történhetett. Hirtelen azt hitte, talán valamelyik hozzátartozója szenvedett balesetet, de nem. Ehelyett vele...
 - Kérem Austin kisasszony. Nagyon fontos lenne. - Az orvos minden áron sürgette a dolgot, de semmi sem volt olyan egyszerű. Kiló méterekkel van távolabb otthonától. Nem megy egyről a kettőre az utazás.
 - Legközelebb hajnali kettőkor megy gépem vissza Sydney-be. Rögtön magához megyek, amint leszálltam. - Hadarta el amilyen gyorsan csak tudta. Amint a vonal megszakadt Stella ijedten dőlt az ágyára. Elképzelni nem tudta, mi is lehet az a nagy probléma. Mi van, ha halálos? Hogyan fogja elmondani a többieknek? Rémült volt. Reménykedni tudott csak, hogy semmi baj nincsen.
 Órájára pillantva ugrott fel és a szekrény elé lépett. Azt a kevés ruháját visszapakolta bőröndjébe majd pedig laptopja elé ült. Online jegyet foglalt miután átöltözött. Lassan indult is volna, de hirtelen nyílt az ajtó.
 - Te hova készülsz? - Meglepetten állt meg legyökerezett lábakkal. Rosszul érintette ez a látvány.
 - Freya! Nagyon kérlek, ne haragudj rám, de muszáj elmennem. Az orvosom telefonált, hogy van valami probléma. - Hadarta el villámsebességgel, hiszen a kocsi odakint jelzett, megérkezett. A szőkeség nem értette az egészet. Fogalma sem volt mire gondoljon éppen, teljesen összezavarodott. Stell látta barátnőjén a szomorúságot ezért szorosan átölelte majd könnyeivel küszködve kapta fel cuccait és elhagyni készülte a házat. 
 Odakint a tiszta sötét égen látni lehetet a csillagokat. A hold csodásan ragyogott odafent, de a helyzet sajnos nem változott. A fiatal írónő szomorúan tekintett vissza miközben már szállt volna be a kocsiba, de egy fájdalommal és aggódással teli kiáltást hallott. Rögtön megfordult és szeretet barátnőjére tekintett. Könnyei végigfolytak gyönyörű arcán. Rosszul érintette ez a dolog. Sajnos nem tudott mit tenni ellene.
 - Remélem semmi komoly baj nincsen, ami miatt ilyen sürgősen haza kell utaznod. Nagyon kérlek, hogy tájékoztass mindenről. Mindennél, mindenkinél fontosabb vagy nekem, hiszen már a testvérem vagy! - Stella egyszerűen nem bírt már magán uralkodni. Zokogni kezdett, Stella-t meghatotta minden egyes szó.
 - Mindenképpen értesítelek mindenről, még ha a legnagyobb problémáról is van szó. Nekem is fontos vagy, de megmondom őszintén, hogy iszonyatosan félek mi lesz ezek után és a srácokkal való találkozástól is tartok.
 - Nyugodj meg! Minden rendben lesz és segítek megoldani mindent. Pár hét múlva találkozunk otthon. - Egy igazai baráti ölelés után fájdalmas búcsút vettek egymástól. Stell beült a kocsiba és az üvegre tette kezét. Egy pillanatra sem vette le szemét barátnőjéről, aki csak állt zokogva. Lassan elindult és csak az egyre távolodó Freya-t figyelte. Halkan zokogva bámult ki az ablakon, egyre csak a csillagos eget bámulta. Nem szívesen utazott haza, de már abban is biztos volt, hogy egyedül nem fogja tudni végigcsinálni. Rögtön elővéve mobilját egy sms-t írt Ashton-nak. Nagyon nagy szüksége van most rá.
Percekkel később már a reptéren átvéve jegyét, várta a felszállást. A telefonját szorongatva dobolászott bőröndjén. A körülötte lévő embereket bámulta, akik csak fel-alá sétálgatva, vagy helyet foglalva pihentek miközben várakoztak. Hosszúnak tűnő percek voltak ezek, de Stella-t a rezgő telefonja zavarta meg. Ijedten észlelt fel majd a kezében lévő készülékre pillantva vette fel.
 - Mi történt? - Aggodalommal teli hanggal szólt bele Ash. Fogalma sem volt, hogy miért is keresi hajnalok hajnalán, hiszen LA-ben majdnem 2 óra van.
 - Haza kell mennem és nélküled nem fogom tudni végig csinálni. - Ismét csak elérzékenyülten kezdett bele mondandójába. - Hívott az orvosom és sürgősen be kell mennem holnap. Valami baj van.
 - Számíthatsz rám hercegnő! Mikorra ér a géped ide?
 - Dobok egy sms-t a landolás után.
 - Várni foglak! - Majd bontották a vonalat. A lány kicsit megkönnyebbülve dőlt hátra, míg nem bejelentették, hogy a beszállást megkezdhetik. Felállva helyéről kapta fel cuccait és indult el a bejárat felé. Jegyét átnyújtva mosolygott rá a fiatal hölgyre.
 - Kellemes utazást. – Viszonozva a mosolyt adta vissza a fiatal írónőnek jegyét, aki tovább sétálva gondolkozott, mi lesz ezek után. Zökkenőmentesen jutott fel a gépre, ahol helyét kereste. A fenti csomagtartó ajtaját kinyitva próbálta felemelni kisebb bőröndjét. Nem járt sikerrel. Szenvedett, hogy elhelyezze már végre csomagját. Nem ment neki. Segítséget hiába kért volna, mindenki csak végignézett rajta majd tovább ment. Ez a huszonegyedik század, ahol az emberek segítőkészek.
 Mérges volt, amiért ilyen kis gyenge, puhány, hogy semmi nem megy neki. Kiabálni lett volna kedve, de kulturáltan viselkedve ült volna már le, mikor valaki megragadta csomagját és feltette helyére. A lány hálásan tekintett arra a személyre, aki segített rajta. Amikor végig pillantott rajta egy igen jó kinézetű fiatalemberrel találta szembe magát. Tátott szájjal mérte végig a srácot és hazudott volna, ha azt mondja, nem tetszik a látvány. Viszont abban a pillanatban valami megmozdult benne, de nem az előtte álló fiú iránt. Más állt ezek mögött, méghozzá egy olyan fiatal srác, aki mélyen megbántotta, de mégsem tud tovább lépni rajta. Mindenki ezt tanácsolta neki, saját maga is helyesebbnek tartotta, képtelen tenni ellene. Szerette Luke-ot és soha nem akarja őt elfelejteni. Boldoggá tette, megváltoztatta, amiért örökké hálás lesz neki, de visszaszállva a való életbe a vele immár szemben ülő fiúra pillantott.
 - Nagyon köszönöm a segítséget. Hálás vagyok érte! – Örült, hogy még léteznek ilyen segítőkész emberek.
 - Láttam, hogy segítségre szorulsz. – Villantotta meg csillogó fehér fogait. Stella kissé elpirulva fordította el tekintetét. Zavarba hozta őt, de nem szeretett volna semmiféle érzelmet kimutatni. A szerencsétlenségek után, már minden jól alakult. Hosszadalmas beszélgetésbe kezdtek így többet megtudtak egymásról is. Nem volt unalmas az utazás és még a lány is kikapcsolódott egy picit.


*
 A gép landolt így sajnos a remek társalgásnak véget kellett vetni, de még mielőtt útjaik elváltak volna, számot cseréltek. Igazán élvezték egymás társaságát így egy kávé mellett szívesen folytatnák tovább. Egy ölelés után intettek egymásnak majd egyikőjük jobbra, míg a másik balra sietett. Stella rögtön keresgélni kezdte a sok ember között azt a személyt, akire most nagyon szüksége volt miközben próbált üzenetet írni. Nem volt rá szüksége, hiszen rögtön letámadta valaki. Ijedten emelte fel tekintetét és Ashton-nal találta szembe magát. Könnyei ismét csak hullani kezdtek, hiszen elkövetkezett az a pillanat, amikor mindenre fény derül, de mindez mellett hiányzott neki a fiú is.
 - Kint áll a kocsi. Hazaviszlek és utána meg az orvoshoz. – Vette át a lány kezéből a csomagokat majd a kijárat felé indult.
 - Ne! – Torpant meg a lány. – Nem akarok haza menni.
 - Akkor gyere hozzánk.
 - Arra nem biztos, hogy képes lennék. – Aggódó pillantásai tudatták Ash-el, hogy kitérő nélkül akarja megtudni az egészet. Nincs szüksége arra, hogy haza menjen, se pedig a srácokhoz. Elég lesz, ha ő saját maga tudni fogja mi is van itt.
 A fiú felfogta mit is szeretne igazából Stell így kilépve az épületből rögtön a kocsit célozták meg, de pár fotóssal találkoztak. Nem foglalkozva velük. Míg Stella járműbe szállt Ashton gyorsan a csomagtartóba téve a bőröndöt és csatlakozott a lányhoz. A kulcsot a megfelelő helyre helyezte és elfordítva azt indult el a kocsi. Ash a gázra lépve sietett az írónő orvosához.
 Megérkezve a lány idegesen szállt ki és a dobossal az oldalán sétált be a kórházba. A gyomra ökölnyire szorult, fogalma sem volt, hogy mit tegyen. A fiú ezt mind látva rajta közelebb húzta magához és átkarolva mentek tovább.
 A megfelelő ajtó elé érve ismét csak legyökerezett lábakkal állt Stell. Nem akart bemenni, de barátja biztatta őt. Mégsem volt rá képes.
 - Ashton! Én félek! – Leírhatatlan volt az-az érzés, amit abban a percben érzett. Egy tapodtat sem volt hajlandó megmozdulni, így csak fájdalmat kifejező pillantásokkal jelentette ki ezeket.
 - Nyugodj meg! Bemegyek veled és bármi történjék, én mindig ott leszek melletted! – Ezek a szavak ismét csak szíven ütötték a lányt. Rögtön eszébe is jutott kedves barátnője, Freya szívszorító szavai. Nehéz volt abban a pillanatban mindent kizárni és csak egy valamire koncentrálni, de már tudta. Ashton mellett ez menni fog.
 - Köszönöm! – Bátortalanul kopogtatott az ajtón, majd belépett a dobossal együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése