29. Chapter

 A gyenge lány minden erejét bevetve kúszott tovább a fűben, mikor hangokra lett figyelmes. Feltekintett és a szirénázó rendőrautóra lett figyelmes. Tudta, hogy most mindennek vége, megmenekül és Harry vigyázni fog rá, de amint leparkolt a kocsi nem várt dolog történt. Mark a lányhoz lépett majd erőszakosan húzta fel a földről és fogta le miközben egy fegyvert szorított Lexie fejéhez. Harold ugrott ki a kocsiból először és rohant a férfi felé dühösen.

 - Állj meg Styles! – kiáltott rá – Ha egy lépéssel is közelebb jössz, az a drága barátnőd életébe fog kerülni! – és egy ördögi vigyor terült szét arcán. Lex csak mozdulatlanul küzdött, hogy talpon maradjon, de ha Mark elengedte volna összeesett volna gyengeségtől. Harry csak rémült arccal bámulta barátnőjét, miközben gondolkozott, hogy mi tévő legyen ebben a helyzetben.

28. Chapter

 „Fogalmam sincs, hogy kinek higgyek és kinek ne… Mindenki mást mond, de ami biztos, hogy az a rohadék még mindig fogságban tartja az én életemet! Ha találkozom, azt biztos, hogy megemlegeti!” – dühöngött Harold idegesen a fotelben ülve. ujjait tördelve merengett a távolba vagy éppen az előtte heverő mobilkészüléket illetve a csodás barátnője által készített remekműveket. Hihetetlen, hogy mennyire rossz most arra gondolni, hogy az égvilágon nem fog történni semmi, minden jóra fordul és az élet csak szép lesz, de sajnos ez nem így van. Bármennyire is erőlködik, nem megy, csak jobban felidegesíti magát ezzel Harry, olyankor pedig tör, zúz mindent, ami a kezébe kerül. A rémisztő természete megmutatkozik.

27. Chapter

Minden sötétségben, sajgó fej és végtagok, de ami a legjobban aggasztotta, az a nagy csend… A lány nem hallotta szerelmének mélyen csengő hangját, aki nap, mint nap biztatja, hogy ne adja fel. Ez mindig is mélyen meghatotta, de akármennyire is szeretett volna védelmező ölelésébe bújni, nem tudta megmozdítani se karját se lábát, így szemeit sem tudta kinyitni, hogy a gyönyörű smaragdzöld szemekbe pillantson.

26. Chapter

 Ott feküdt mozdulatlanul, semmi jelet sem adva. Testét és arcát kék, zöld foltok csúfították el, de már csak annyi láttál rajta, hogy ő feladta, nem képes tovább küzdeni az életéért, hiszen már senkiben sem volt ott az a bizonyos remény, csak egy valakibe! Ő nem más, mint Harry.

 Ő volt az-az ember, aki minden idejét ott töltötte a lány mellett. Mindig elmesélte, hogy mi is történik a fiúkkal és a húgával. Minden nap elmondta vagy milliószor, hogy tartson ki, legyen erős és természetesen nagyon szereti.

25. Chapter

 Azok a baleseti pillanatok nagyon gyorsan történtek. Hogy végül mi is történt igazán?

 „Az első félelem érzett akkor jött rám, mikor Lex felkiáltott.. Soha nem gondoltam volna, hogy komoly baj lesz belőle. A féket valaki szándékosan tette tönkre így a következő pillanat, hogy félrerántom a kormányt és tovább hajtok, de az autó megállt. Egy fába mentem bele, esélyem se lett volna még azt is kikerülni. Magamat okoltam mindenért, hogy már megint csak bajt hoztam a lány életébe… Hogy mi a következő pillanat? Az, hogy sajgó fejem miatt kinyitottam szemeim és akkor tudtam, hogy mi történt igazán. Kitekintettem a törött üvegen, ahonnét csak rémült embereket láttam. Valaki telefonált, páran rémülten figyeltek, de többen próbáltak segíteni. Én csak oldalra tekintettem, ahol az eszméletlen barátnőmet láttam. Megrémített a látvány, mert ekkor nyílalt belém egy olyan érzés: Lehet, hogy megint elveszítem!

24. Chapter

 Mikor az ajtón beléptek a lányok rögtön megpillantották őket így amilyen gyorsan csak tudtak odasiettek hozzájuk majd bocsánatkérően tekintve Harry-re, elrabolták a lányt pár perce. Kicsivel távolabbra vezették Őt, majd mindegyikőjük egyenesen rá tekintett kíváncsian.

 -Merre jártatok ilyen sokáig? – tették fel kérdésüket egyszerre. A lány nem értette, hogy mit is akarnak ezzel, de percekkel később leesett neki és végre egy értelmes mondatott tudott kinyögni.

 -Ne gondoljatok rosszra! – jelentette ki rögtön Lex – Nem történt semmi, csak elbeszélgettük az időt. – mosolygott a többiekre, mire ők csak felhúzott szemöldökkel álltak ott. – Komolyan mondom! Tényleg nem történt semmi olyan…

23. Chapter

Nagyon boldog volt Harry. Erre a percre várt már az óta, amióta ezzel a csodálatos lánnyal találkozott. Szerette, mindennél jobban és az egy nagy fájdalom volt számára, hogy elhagyta. Nagy hiba volt! Megbánta, de most ismét boldog, mert mellette van.

 A rajongókkal elzárt úton sikerült átvergődniük, majd gyorsan beültek mind a ketten a saját autójukba és elindultak haza. Amint a ház elé értek, leparkoltak és kézen fogva besétáltak az ajtón. Harry levette magáról a cipőjét és a nappaliba sétált, míg Lexie követte őt. Leültek a kanapéra, majd egymásra néztek.

22. Chapter

 Ott állt legyökerezett lábakkal, de mégis picit elfordítva fejét tovább figyelte az éppen leparkoló autót. Ahogy leállt a motor, szíve mintha kihagyott volna egy ütemet majd egyre hevesebben vert, valami azt sugallta, hogy az a személy egy igen fontos ember.

 Ott állt és várt, várt, de semmi, egy moccanás sem történt. A jármű még mindig ugyan ott állt, de aki benne tartózkodott nem szállt ki. Habozott, hogy most odamenjen e vagy sem. A gondolatmenetet megint valaki megzavarta.

21. Chapter

Mikor a lányok elhagyták a házat és Lexie segített húgának, visszasietett szobájába majd leült az ágyra és a piros ruhával szemezett. Nem tudta, hogy melyik ruhába bújjon bele, mert mindegyik ugyan olyan gyönyörű, de még nem érezte azt, hogy igen is ez az a ruha. Úgy érezte ezt a helyzetet, mintha azt a bizonyos fehérszínű dús selymes anyagú ruhadarabot kellene felvennie, arra a nagy napra, de még ez nem az a pillanat. Addig-addig törte a fejét, míg Emma meg nem zavarta őt.

20. Chapter

Egyre többet gondolkozott azon, hogy mit fog kezdeni ebben az óriási házban, hiszen már csak ketten maradtak és így már nem érzik jól magukat. Szép és tényleg hatalmas, de mégis jobban belegondolva, nincs annyi pénze, hogy mind ezeket fenntartsa. Nem teheti ezt a terhet is Harry vállára, de most, hogy ő nincs jelen, teljesen úgy érzi, hogy elveszette mindenét, hiszen már napok óta sír, mert magát okolja Harry távozása miatt. Nem tudja, hogy valójában miért és hova ment, de milliónyi válasz kavarog a fejében, mely igaz lehet. Talán túlságosan a nyakára mászott? Vagy esetleg valamivel megbántotta, hogy nem válaszol egyetlen egy hívásra, SMS-ekre sem? Mi hibát követett el a lány, hogy ezt érdemelte?

19. Chapter

 A próba helyszínére megérkezve Lexie szíve egyre hevesebben vert. Izgatott volt, hogy most láthatja Harryt és elmondhatja neki, hogy mit érez, hisz most már minden tisztázódott benne. Éppen elég ideje volt, hogy teljesen átgondoljon mindent, bár akármennyire is fájt és aggódott egyszerre, már tudja, tudja, hogy ez az érzés nem más, mint a szerelem. A göndör fürtök, a csábos mosoly, a gyönyörű smaragdzöld szemek… Mind, mind megbabonázzák, de visszagondolva az előbbire, a lány ezek már csak megmosolyogtatják.

18. Chapter

 Csend volt, nagyon nagy csend. Elhagyatott a hely, ahol most Harry járt, de ő ezt nem bánta. Most van ideje végiggondolni, hogyan is mondja el a lánynak, hogy szereti… Álljon elé és vallja be? Lepje meg valamivel és utána? Vagy hagyja a fenébe és majd elmondja, ha itt van az ideje. Mindegyik ötlet jónak tűnt, de mi lesz, ha nem most teszi meg, akkor valaki elveszi tőle a kincset, mivan ha Lexie már rég másé lesz mire ő szerelmet vall…

17. Chapter

 A bejárati ajtó felöl a hangok egyre hangosabbak lettek. A lány meg volt rémülve hisz rosszra számított, talán megint Mark akarja életét megkeseríteni, vagy éppen büntetni, amit tett vele. Nem akarta, hogy megint történjen valami, de gondolatai most elszálltak és a hangokra figyelt, amikor aztán nagy csörömpölés hallatszott. Lexie nagyon megijedt és már teljes kétségbeeséssel rohant a legközelebbi szobába ahol kulcsra is zárta az ajtót. Hátát nekitámasztotta a falnak és lassan csúszott lefele. A földön ülve lábait maga alá húzta és sírva temette arcát a térdeire hajtva. Ekkor talán csak percekkel később már ismerős hangokat hallott… Louis…

 - Hol van Lexie és ki vagy? – emelte fel hangját Loui. Dühös volt, méghozzá nagyon. Mutatóujját a férfi felé szegezte és összeszűkült szemekkel meredt rá, míg a háta mögött álló személyeket védte.

16. Chapter

- Én vagyok az, Jonathan.

- Hogy kicsoda? – nézett maga elé Lexie, mert fogalma sem volt, hogy ki az a férfi, akivel éppen beszél. Nem volt tisztában a dolgokkal, viszont valamit furcsának tartott, hogy ismerős volta név és a hang is.

 - Nem emlékszel rám?

 - Kellene?

 - Az unokatestvéred vagyok, tudod, Jonathan. – mondta és ekkor a lány maga elé tekintve emlékezett vissza, már tudta. Ő az utolsó olyan ember, aki szerette őket. Boldog volt hisz végre egy rokon, akit ő maga is nagyon szeret.

 - Jon. – szinte suttogta azt a becenevet, melyet mindig használt.

15. Chapter

Sziasztok!

Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket ez a rész is, de a következőt majd csak vasárnap tudom feltenni, mert akkor leszek internetközelben :) Jó olvasást és kérlek benneteket, hogy hagyjatok valami nyomot magatok után :D

Puszi: I. Heni

-----------------------------------------------------------------------

 - Emlékszel, mikor filmet néztünk? Amibe egy lányt elrabolt egy férfi majd bedobta egy mély gödörbe, közben a testvérét megkötözve a ház alá rejtette? Emlékszel? – ördögi mosoly terült szét arcán. Tisztán lehetett látni rajta, hogy minden áron meg akarja félemlíteni a lányt, amit kér azt ő megtegye így karmai közé kaphassa és ki tudja mit csinálna vele. Viszont Lexie valójában rettenetesen félt, de mégis erősnek mutatta magát, hiszen fontos volt számára húga élete így mindent megtett érte.

 - Emmát a ház alá rejtetted? – meglepődötten pislogott a férfira, kinek még mindig ott volt az arcán szétterülő idegesítő vigyor. A lány, ha tehette volna, már rég bevert volna neki.

 - Nem! Ez nálam pont fordítva lesz. – egyre közelebb és közelebb merészkedett a lányhoz.

 - Hova rejtetted? – abban a pillanatban eltűnt az a bizonyos magabiztosság, erősség, melyet felváltott a kétségbeesés és a félelem. Hátrálni kezdett, de Mark csak egyre közelebb és közelebb merészkedett. – Legalább csak ennyit mondj meg. – kérlelte már teljes kétségbeeséssel.

 - Ennek a parknak az egyik kihalt részére. – Lexie háta egy pillanatra enyhe fájdalmat érzett, gyorsan maga mögé kapva kezét simított végig. Egy fának ütközött,mely most megakadályozta menekülését. Mark megfogta a lány kezét szorosan, hogy ne tudjon szabadulni, de azzal nem számolt, hogy álruhás rendőrök fogják letámadni. Amint feltűnt neki miden a lány felé fordította ismét a fejét majd lassan a felsőjét felhúzta és tekintette meg a mikrofont és tűrte el a füle mögé haját melyben pedig egy adóvevőt látott meg. Mérgesen emelte fel kezét, hogy megüthesse a vele szemben álló személyt, de abban a pillanatban a földre került  kezére került  a bilincs. Szerencsére az akció sikeres volt, így Mark a börtönben végzi, Emma épségben előkerült és mindenki megkönnyebbülve tért vissza otthonába, de Lexie valahogy érezte, hogy ennek még nem most lesz vége…

14. Chapter

A hazafele út biztonságosan telt, hiszen csendes volt az utca, egy lélek sem járt arra. Lexie-ben mindig is lakozott egy félelem, de a fiú mellett ez eltűnt. Boldog volt, ez tisztán látszott rajta.

 Az este további része talán túl érzelgősre sikeredett, de ő csak a lány miatt tette mindezt. Csodásan érezték magukat és Harry végre úgy érezte, hogy sikerült neki segíteni, hogy teljesen elfelejtse a múltat és a jelenjére koncentráljon.

 Amikor már szinte teljesen egyedül maradt besietett a konyhába, hogy szomjúságát csillapítsa majd sietős tempóban követte Lexie példáját. Felsietett a lépcsőn az emeletre, de mielőtt szobájába ment volna benézett a lányokhoz. Először Emma-hoz igyekezett. Csöndesen belesett a résnyire nyitva hagyott ajtón rögtön Lexie-re tévedt a szeme, aki gondoskodóan figyelte testvérét. Fülhallgatóját óvatosan kivette a lány füléből és a telefonnal együtt az asztalra tette majd betakargatva, „jó éjt” puszit adva homlokára indult meg az ajtó felé. Harry azonnal berohant a szobájába és résnyire nyitva hagyva az ajtót tovább leskelődött Lexie után. A lány kecsesen végig sétált a folyosón egyenesen az ajtajáig majd ott eltűnt. Harry csak nézett maga elé majd észbe kapva becsukta az ajtót és a fürdőbe indult…

13. Chapter

 Harold szóra nyitotta volna ajkait, de Emma a választ meg sem várva rohant fel nővére után. Tudta, hogy most nem itt van rá szüksége, hanem az emeleten, hiszen csak Lexie-re pillantott, de máris tudta, segítenie kell neki. azzal a lendülettel felrohant az emeletre és a folyosó végén lévő ajtóhoz lépkedett. Lassan felemelte kezét és kopogtatni kezdett rajta. Válasz nem jött így megismételte…

 - Lexie! Én vagyok! – mondta két sóhajtás között. Abban a pillanatban zajokat hallott bentről, ami egyre csak hangosabb lett, csak annyit jelentett, hogy közeledik felé. A zár hangosan kattant mely jelezte bemehet. Az ajtót kitárva lépett be rajta és az erkélyajtóban álló lányra pillantott. Karjai összefonva maga előtt és meredten tekintett a távolba. Szemei kisírtak, vörösek. Mellélépkedett és szorosan megölelte.

Könyvajánló!

Veronica B. Reinna
Hirtelen Szerelem

Odessa von Teese élete nem volt könnyű. Édesanyját sosem ismerte és egész gyermekkorát alkoholista apjával kellett leélnie, aki a mai napig felkeresi őt, ha pénzre van szüksége, nemrég pedig még a barátját is csúnyán elhagyta. A férfiakban való bizalmát teljesen elvesztette, fél nyitni feléjük. Egy nap baleset éri, beveri a fejét és besétál a kórházba, ahol  találkozik a vonzó és fiatal sebésszel, Dr. William Sullivan-nel, aki azonnal mély benyomást tesz rá, ahogy ő is a férfira. Később az orvos randevúra hívja, de mivel fél és bizalmatlan, nemet mond, ám Will aztán mégis ráveszi őt egy vacsorára a lakásán...

12. Chapter

 Emma elindult a zajok felé, de közben iszonyatosan félt. Fogalma sem volt, hogy ki lehet az ilyen korán, de amint a lépcső aljához ért ismerős hangok csapták meg fülét. Szívverésének ritmusa azonnal helyreállt majd lépteit gyorsabb tempóra vette, de amint a lépcső aljánál járt megtorpant és óvatosan a falhoz simulva tekintett ki mögüle. Mindenki a kanapén ülve beszélgetett kivéve Harry-t és Lexie-t. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy mivel is lepje meg ezeket a jómadarakat, de aztán felgyulladt az a bizonyos égő a feje felett és ördögi mosoly ült ki arcára.

11. Chapter

 A fiú nem értette a lányt, aki csak szorosan magához ölelte Harry-t és semmi féleképpen sem akarta elengedni. Szerette a fiút, de még mindig nem tisztázta a dolgokat magában. Még mindig azt a kedves és aranyos barátot látja benne, de mikor a közelében van, felkavarja egy érzés és olyankor ökölnyi nagyságúra szorul, a gyomra, a kitörni készülő pillangók repdesnek benne.

"Lehet, hogy tényleg megfogott volna? Hiszen ha vele vagyok furcsa érzéseim vannak." - eme gondolatok repdestek fejében miközben lehunyt nedves szemekkel, arcát a fiú vállába temetve szívta be férfias kölniének illatát.

10. Chapter

 - És ne tagad, hogy nem tetszik neked, hiszen csak rád kell nézni. Olyan a pillantásod, hogy az valami őrület. – hangzott el a mondat a kisebbik Müller szájából. Harold azonnal felismerte a hang tulajdonosát és tekintetét felkapva figyelt fel a nyitott erkélyre. Azt hitte, hogy rosszul hall, de nem… Ahogy a szavakat meghallotta remény csillant fel szemében. Ez volt az-az érzés, amit tisztázni akart magában és most, hogy

hallott dolgokat reménykedni kezdett. Akarata ellenére mosoly jelent meg arcán és visszasétált a házba. Ismét elfoglalta a kanapén helyét és a holnapi szervezkedésen járt az esze, de amilyen fáradt volt azonnal elnyomta az álom.

09. Chapter

Csodás látvány tárult Harry szeme elé, hiszen, egy gyönyörű nő állt neki háttal. Így, hogy jobban megismerte,

talán megkedvelte, lehet, hogy szorosabban is vonzódik hozzá, de még mindig zavarta valami. A lány folyton szomorú.

 „Valamit vajon rosszul csinálok? Talán visszatérnek a régi emlékei?” – gondolkodott immár az ajtó előtt üldögélve, miközben a hátát nekitámasztotta annak. Nem akarta így látni a lányt, hiszen, ha vidám és mosolyog, akkor megbabonázza az embert, pont, mint amikor először találkoztak. Talán akkor fogta meg igazán Harold-ot.

08. Chapter

 Reggel kialudtan és boldogan nyitotta ki szemeit a lány. A nyitott erkélyajtón keresztül beszűrődő madárcsicsergés és a gyenge szellő kellemesnek minősült. Mosolyra húzott szájjal ült fel és tekintett körbe a szobában. Onnét nézve hatalmasnak tűnt minden, de ahogyan a szeme a mellette lévő éjjeliszekrényre irányult meglepődött. Csodás reggeli az ágyba… ez ám a nem semmi! Óvatosan felemelte és az ölébe helyezte. Percekig csak leste a még meleg palacsintát, a kiöntött narancslevet és a kis cetlit melyen ez állt:

 „Csodás reggeli a csodás hölgynek!”

 Meg tudta volna szokni az ilyen reggeleket, de valahogy mégsem érezte ezt helyesnek. Nem kérheti meg Harry-t ilyen dolgokra, hiszen így csak a terhére van, hogy itt lakik. Túl sokat köszönhet neki.

Novella

 Egy szép esti napon a lány, Odett izgatottan vár, de még azt sem tudja, mit tegyen. Egy koncert miatt ki ne izgulna? Főleg, ha a kedvenc együttese! Már vagy fél órája készen ücsörgött a nappaliban, de még mindig volt ideje. Otthon fel-le rohangálta. Nem bírta az ilyen napokat. Ez volt a halála mikor azt sem tudja, hogy mit tegyen unalmában vagy izgalmában. Komolyan, nagyon nem szerette az ilyen helyzeteket. Mikor aztán 8-at mutatott az óra:

 -Na, végre! – kiáltott felás már rohant is kifele. Bezárta az ajtót, beszállt a kocsiba és már száguldozott is a koncert helyszínére. Ahogy kiszállt órájára nézett és gondolta, hogy ideje lenne menni. Gondosan megnyomta a gombot majd indult, de éppen, hogy félreugrott egy méregdrága Audi elől, ami majdnem elütötte. Rögtön mondott mindenfélét. Úgy szidta a sofőrt, mint a bokrot. Ahogy kiszállt az illető minden rossz szót visszaszívott, ugyanis nem más állt előtte, mint Tom Kaulitz.

 -Sajnálom, nem figyeltem. – nem mert gyönyörű szemeibe nézni.

07. Chapter

 - Költözzetek hozzám. Egyedül vagyok, és nem tudom az egész házat magamévá tenni. Mármint érted mire célzok. – mosolyodott el hátha ezzel a lánynál sikerül elérnie azt, amire törekszik. Igaz, hogy még mindig nem tisztázódtak érzései, de már előre tudta, hogy az élete árán is meg kell védenie Lexie-t, mert fontos számára. Ki gondolta volna, hogy pont a nagy és híres Harry Styles ilyen együtt érző és megértő ember, de amit a média hablatyol, az nem biztos, hogy mindig igaz.

06. Chapter

A lány már fordult volna vissza, hogy felöltözzön, mikor újra megszólalt a telefonja. Megragadta a készüléket melyen vőlegénye neve villogott. Mosolyogva húzta el a zöld gombot és szólt bele:

 - Jó reggelt!

 - Neked is szerelmem! Hogy aludtál? – hanga vidáman csendült fel a vonal másik végén a férfitól.

 - Csodásan! – ezzel az egy szóval jellemezte az éjszakát, de abban a pillanatban beugrottak a tegnap történtek. Mire elfelejtené, valahogy mindig visszatér.

05. Chapter

Harry soha nem volt az a nyugodt ember, aki bármilyen állapotban vagy akár semleges érzelemmel felhívott volna valakit. Ez most nem ment neki. A lányt szerette volna felhívni, hiszen minden egyes éjjel nehezére esik álomba merülnie, de ha sikerül, akkor is csak Lexie van a középpontban, de most félt, hogy olyat mond, ami kínos számára… Viszont volt egy dolog, ami miatt szinte minden egyes álomról le kellett mondani a lányról. Jegyese valakinek. Ez ellen nem tehetett semmit és nem is akart, mert senki boldogságának az útjába nem szeretne állni.

Folytatás...

 Már készülőben van a következő rész, csak most teljes ihlethiányban vagyok így egy kicsit belemerülök gondolataimba... remélhetőleg Június 1 körül lesz majd fent, persze ha addigra eszembe jut valami..
 Sajnálom hogy így alakult...

 Puszi nektek!

04. Chapter

 Bűntudatot érzett, hogy Marknak nem mondott semmit a tegnapról, de jobbnak találta, ami ott történt az ott is maradjon. A vele töltött időket már nem olyanok voltak, mint a tegnapi este. Aznap este minden teljes fordulatot tett és már nem érezte magát annyira boldognak, ha Mark-kal töltött időkben, de próbálja elfelejteni mindent, hisz vőlegénye az első. El fogja felejteni Harry-t, nem csinál belőle káoszt. Csak lenne egyszerű a felejtés…

 A konyhába lesétálva figyelte meg a lakást, hogy tényleg egyedül van e. Fogalma sem volt, hogy mennyi az idő, de mos nem ez érdekelte. A kávéfőzőt beindította és a pultnak támaszkodva gondolta végig a dolgokat.

 „Úgy érzem, hogy nem lesz egy igazán egyszerű dolgom… Felejteni nehéz, nagyon is nehéz… Bár mára már biztosan elfelejtett, ha találkoznánk, sem ismerne meg, hisz ezernyi rajongóval találkozik nap, mint nap.

03. Chapter

 Lexie kicsit kellemetlennek érezte a helyzetet, nem tartotta helyesnek, amit az előbb tett. Vőlegénye van és hű akar maradni hozzá, de így képtelenség. Harry vonzó tekintete csak csábítja az embereket, főleg azokat, akik könnyen befolyásolhatóak. Órák hosszat el tudta volna bámulni azokat a smaragdzöld szemeket, de próbálta tartani magát. A sok beszélgetések, hülyülések sem tudták elterelni a figyelmét, gondolatait, egyre csak Harry járt a fejében.

 Az egyik pillanatban még bent ült és nevetett a másikban, pedig már az ajtó túloldalán engedte szabadjára gondolatait.

 „Nem lesz ez így jól… Nem szabadna nekem itt lennem!” – fogalma sem volt, csak ahogy az esze gondolta egyenesen a hátsókijárat felé indult meg. A kilincset lenyomva nyitotta ki maga előtt majd csukta miután kilépett azon. A lépcsőre ülve húzta fel lábait majd kezével átölelve temetkezett ismét gondolkozásba.

 Egy bizonyos telefon megcsörrent. Lexie megijedt, után rájött, hogy csak az ő telefonja szól. Kedvese neve villogott a kijelzőn, melyen csak elmosolyodott majd egy nagy levegőt véve felvette.

02. Chapter

 Emma teljesen odáig meg vissza van! Ma elérkezett a nagy nap és teljesen felpörögve készülődik szobájában mely egy csatahelyszínnek néz ki. Talán kirobbant a III. világháború? Ruhák szanaszéjjel, az ágyon, a földön, de még a szekrény ajtaján lógót egy-két ruhadarab. Most, hogy megkapta azt az alkalmat, amire mindig is vágyott, hogy végre találkozhat kedvenceivel boldoggá tette. Lexie csak mosolyogva figyelte végig kishúga rohangálását, melyet viccesnek talált, mert Emma tiszta extázisban volt. Ő maga is ilyen lehetett kiskorában?

 Gondosan előkészített egyszerű, de mégis egy kicsit csinosabb ruhadarabjaiba belebújt. Haját kiengedve hagyta és miután kilépett a szobából bekopogott húgának, aki csak annyit felelt: "Rögtön megyek!". Előkereste kedvenc sportcipőjét és táskáját majd lesétált a nappaliba. Nem is kellett olyan sokat várakoznia, hisz Emma percekkel utána szaladt le a lépcsőn és nyitott ajtót, hisz csöngettek. Az ajtóban Kate állt ugyan úgy kirittyentve, mint kishúga. 

Új blog!

Figyelem!

 Ha vannak itt THE VAMPS rajongók, akkor figyelmükbe ajánlom ezt a blogot:

https://our-story-about-time.blogspot.hu

 Kövessétek a blogot és olvassátok rendszeresen, mert elárulom, hogy rengeteg izgalmas esemény fog benne történni :D 3 szemszögből lesz olvasható a történet hisz 3 lányról szól a történet, akik utazásaik során megismerkednek egymással és aztán még másokkal is.... Reméljük, hogy elnyeri majd a tetszéseteket és kommenteltek nekünk :D

Olivia Betrance szemszögét én írom és, hogy csak egy picit beavassalak titeket ő egy francia álmodozó lány. Vannak céljai, de el van a maga kis világában. Imád táncolni, zenélni, a divat bolondja és még sok más.... Bolond és igyekszik mindent a helyére rakni. Gyerekkora zűrös volt, de jobb életre törekszik.

Elizabeth Shepard szemszögét Elizabeth alakítja. Ő egy igazán szorgos angol lány, aki a BBC Radio 1-nál dolgozik. Egy kreatív lélek, aki szeretmi való és gyönyörű. Minden vágya, hogy Londonba költözzön, de akadályokon keresztül még is a jobb utat választja.

Ally Moon szemszögét Viktória alakítja. Ő az a tipikus tinédzser lány, aki persze hármojuk közül a legfiatalabb. Félig angol félig magyar származású. Minden álma, hogy imádott bandájával találkozhasson. A zenélés az élete, csodálatos hangja cseng és tehetséges lány...

01. Chapter

 A baleset az autópályán történt, melyben két személy életét vesztette. Az akkor 17 éves Lexie és kishúga, Emma megúszták kisebb karcolásokkal, de sokkos állapotban kerültek kórházba. Nehezen viselték el a fájdalmat, hogy ily módon kellett elveszíteniük a számukra legfontosabb személyeket. Belegondolni is borzalmas volt, hogy már csak, ketten vagyis egyedül maradtak.

 Mivel még kiskorúnak számítottak a legközelebbi rokonokhoz kerültek. Bármit megtettek volna, hogy ne keljen Angliába menniük a nagybátyjukhoz és az óriási családjához, de akármennyire is ellenezték ezt erőszakos módszerrel kényszerítették őket az utazásra. Más választásuk nem volt így egy utolsó pillantás a régi házra, amit szeretne visszakapni, de talán már soha nem így lesz. A reptéren felszálltak a gépre és pár órás út után kezdetét vette a borzalmas élet.

What Makes You Beautiful

Sziasztok!
 Úgy gondoltam, hogy kicsit átalakítva, de a szereplőket meghagyva felteszem azt a történetemet [fanfiction], amit még nem fejeztem be és szeretném, ha a barátnőm örülne, hisz mégis csak az ő kedvéért írtam ezt a történetet és erre vagyok a legbüszkébb... :D  Remélem, hogy azért sokan fogjátok olvasni és tetszeni fog :)
 Itt is az előzetes:

 Nagy tragédia történt a német Müller családban. A szülők halálos balesetet szenvedtek és gyermekeik az angol rokonokhoz kerültek. Nem bántak velük jól, állandóan csak kihasználták őket és rabszolgaként tekintettek rájuk. Amint lehetett elmentek onnan és Londonba költöztek a Lexie (19) akkor barátjához, Mark-hoz. A nagyobbik Müller lány képregényrajzolóként dolgozott, de nem volt olyan sikeres, mégis ennek ellenére meg tudta adni húgának, Emma-nak (10) amire szüksége volt. Viszont egy nap az életük fenekestül felfordul, ugyan is a kislány óriási rajongója a világsikerű 5 tagból álló brit fiúbandának, a One Direction-nek. Koncertre jutnak, nagy élménybe lesz részük és még a fiúkkal is találkozhatnak, és azon a napon a két fiatal, Harry és Lexie élete teljesen megváltozik...

 Tudom, hogy nem egy nagy, robbanásszerű előzetes, de így sikerült, de remélem, hogy az első résztől már izgalmasabb lesz és még jobban elnyeri majd tetszéseteket! :)

Szösszenet

 Ez a kis "novella" fogalmam sincs, hogy hogyan is jutott az eszembe, de egy élmény volt a megírása. Nekem is van egy testvérem, akit mindennél jobban szeretek és nem akarom elveszíteni, akárhányszor is kíván, bár ne létezne. Mind minden testvérnek, nekünk is vannak vitáink, de ennek ellenére is szeretem...
Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket!
Jó olvasást!

--------------------------------------------------------------------

Testvéri szeretett

 „Ott kint ültem a váróteremben. Aggódtam, de nagyon, hogy testvérem túléli e a történteket. Ha valami baja lesz neki, én esküszöm, esküszöm… meghalok. Ő az egyetlen az én szánalmas életemben, aki közel áll hozzám és, ha baj van mellettem áll. Soha nem gondoltam, hogy egyszer a kórházban kötünk ki egy aprócska vita miatt, mely tragikusan végződött. Miért nem én ültem akkor abban a kocsiban? Miért?... Nem akarom őt elveszíteni.”

 A lány teljesen maga alatt volt. Minden erejét összeszedve kezdett el imádkozni a fentieknek és az a remény, amely benne lakozott csak erősebb lett. Nagyon fontos volt, hogy ne veszítse el bátyját, hiszen közel áll Ő hozzá, csak Ő az egyetlen, aki tudd húga minden egyes titkáról, cselekedetéről. Soha nem gondolták, hogy egyszer ez is megtörténik.

 A lány kezébe temetett, könnyektől csillogó arcát felemelte az éppen akkor nyíló ajtóra. Az orvos tette ki onnan lábát, arcán szomorúság terült szét. Stella azonnal lerohanta a doktor urat, hogy jó hírt kap e vagy sem.

 - Doktor úr, mi van a bátyámmal? – kérdezte aggódva.

 - Nem stabil az állapota. – nézte át a papírokat sóhajtva, majd tekintetét a lányra emelte - Lehet, hogy elveszítjük. – mondta az orvos.

 - Kérem, tegyenek meg mindent nekem ő az egyetlen! Nem akarom elveszíteni! Nagyon szeretem! Kérem, segítsenek rajta! Az egyetlen ember, aki közel áll hozzám! – Stella már szinte zokogott. Az orvos ruhájába kapaszkodva süllyedt lassacskán a földre. Már az összeomlás szélén hevert a lány, és doktor is csak reménykedni tudott, hogy a műtéten minden rendben lesz.

 - Mi mindent megteszünk. – ígérte meg, majd elviharzott a műtőbe, ahova nem olyan régen tolták át az eszméletlen fiút.

 - Stella! – kiáltotta el magát édesanyám a folyosó végéről. Ahogyan felpillantott anya aggodalmas tekintetére még jobban magát hibáztatta a történtek miatt. Idegesebb lett, mint volt. Gyomra ökölnyire szorult és lassan az ájulás következett.

 - Anya! – kiáltott vissza. A nő gyors léptekkel, majd rohanva sietett lányához. Szorosan átölelte és egymás vállán kezdtek hangos zokogni.

 - Mi van Jonathannal? – kérdezte apja, aki mondhatni érzelemmentesen tekintett lányára. Nem akarta kimutatni valódi érzéseit, mert attól félt, hogy Stella akkor gyávának látja majd magabiztos és bátor édesapját.

 - Nem stabil az állapota és lehet, hogy elveszítjük. – mondta miközben hulló könnyekkel borult ismét édesanyám vállára.

 - Nyugodj meg kis szívem. Az orvos mindent megtesz az életéért. – mondta a nő, hogy megnyugtassa a zaklatott és ideges lányt. E mondat hallatán csak még dühösebb lett és felállva ülő helyzetéből a szülei elé állva kiabált velük.

 - Ezzel most nem lettem nyugodtabb. – mondta feszülten, kicsivel, nagyobb hanggal – Inkább kimegyek, elszívok, egy száll cigit. – és azzal a lendülettel megragadta táskáját és kisétált az épületből. Nem egy dohányzós ember, de ha stresszes vagy éppen düh önti el agyát, muszáj lecsillapítani magát valamivel. Tudta, hogy egy száll vagy akár több cigi nem fog segíteni a helyzeten, de addig is segített lenyugtatni. Aggódok Jonathanért. Ha nincs mellette, nem érzi magát önmagának. Olyan mintha nem lenne teljes bátyja nélkül.

 „Mit tehetnék, hogy megmentsem?” – engedett utat egyetlen könnycseppnek, de ekkor hirtelen egy furcsa érzés nyomta el szívét és az esze azt sugallta, hogy amilyen gyorsan csak tud, rohanjon vissza. Így is tett. Szüleihez lépve tette volna fel legfontosabb kérdését.

 - Minden rendben? – kérdezte édesanyja, aki még mindig csak aggodalmasan és idegesen üldögélt a széken, de immár apja mellette ülve ölelte át és simogatta nyugtatóan a hátát.

 - Nem. Míg nem tudok semmit a bátyámról, addig nincs rendben semmi. – mondta kissé idegesen. Abban a pillanatban a zajos ajtóra pillantottak, egy ágyon fekvő férfit toltak ki. Nem más volt, mint Jonathan. Szemei még mindig csukva, teste mozdulatlan, jobb lába és bal keze gipszbe kötve. Stella szája elé kapva kezét nézte végig bátyját, ahogyan ott fekszik. Megrémisztette a látvány és csak jobban magát hibáztatta.

 - Doktorúr, rendbe jön a fiam? – kérdezte aggódva a nő.

 - Most már stabil az állapota. Biztos vagyok benne, hogy igen. – mondta az orvos – De most kérem, szólok, ha bejöhetnek. – és azzal a lendülettel beviharzott a szobába, ahova betolták a fiút. Visszaültek és várakoztak tovább, de már nem volt akkora aggodalom, mint azelőtt. Kicsit megkönnyebbült Stella, hogy testvére rendbe fog jönni. Most már csak látni akarta őt.

 Az orvos néhány óra múlva kilépett a szobából és egyenesen a lány felé tartott.

-          Felébredt és azt mondta, hogy Önt szeretné először látni. – az orvos mosolyogva pillantott a lányra, aki csak boldogabb lett a hír hallatán. Testvére felébredt és nem fogja elveszíteni őt soha. – Jöjjön utánam. – Stella engedelmesen sétált a férfi után.

 „Nem is tudom elmondani, hogy mennyire aggódtam testvéremért. Soha többet nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. Soha! Most viszont olyan boldog vagyok, hogy Jonathan felébredt és a felépülés irányába halad, bár még mindig hibáztatom magam ezért, persze soha nem fogom megbocsátani magamnak a mai napot!” - Mikor belépett csak azt hallotta, hogy a fiú hozzá beszél.

 - Te vagy az Stella? – kérdezte Jonathan picit akadozva és halkan.

 - Igen, én vagyok. – lépett közelebb az ágyhoz. Kezét bátyja kezére rakta és az ágy szélére ülve figyelte tovább a fiút.

 - Minden rendben lesz. – mondta – És kérlek ne okold magad a történtek miatt, nem a te hibád. – értette meg a lánnyal, hogy semmi oka nincs arra, hogy saját magát hibáztatva éljen tovább.

 - De akkor is…

 - Csak semmi de! – szakította félbe – Minden a legnagyobb rendben lesz! – Stella csak mosolyogva tekintett a fiúra, aki viszonozta azt.

 - Arról majd én gondoskodni fogok. – jelentette ki a lány.

 - Nem is kívánhatnék nálad jobb testvért. Semmiért sem cserélnélek le. – mondta Jonathan miközben
mosolyra húzta száját.

„Én csak mosolyogtam és örültem, hogy a bátyám jól van. Remélem ilyen eset csak egyszer volt az életemben, mert nem szeretnék megint a testvéremért aggódni, de most csak egyetlen egy valami számított, hogy Ő jól van, és nem fogom elveszíteni soha, soha, soha többet.”.

Szabadjára engedett szavak...

Miért vagyok én itt?
    Hirtelen ötlet volt, hogy én itt a nyilvánosság előtt megmutassam, hogy mire is vagyok képes... Eleinte csak fogtam egy papírt és egy tollat majd, ami eszembe jutott azt leírtam. Majd gépem elé ülve kezdtem el írogatni immár hosszabban.... Édesanyám ezt meglátta és bele-bele olvasgatott és, ha ő nincs, akkor talán soha nem lennék itt... Hiszen egy félénk, érzékeny lány vagyok, aki erősnek mutatja magát, de legbelül nem az.... Viszont van egy másik felem, aki képes az ellenkezőjét mutatni a valóságnak....
Hogy ki vagyok én?
    Egy fiatal lány Magyarország valamely pontjából. Heni a becses nevem. Nem érzem magam egyáltalán felnőttnek, de gyereknek sem... Megmagyarázhatatlan....
    Szeretek élni ott, ahol most, de szívesen utaznék, látni szeretném a nagyvilágot, hogy lássam mennyire nehéz máshol. Imádom a változásokat látni az életben, de a szemeim előtt filmként pereg végig.
Vajon egy furcsa képesség rejtőzik bennem?
    Bármi, amit elképzelek olyan meseszerű és csodálatos, de az a valóságban mind csak borzalom és érzelem mentes történések. Minden áron egy történetbe szeretnék csöppenni, melyben minden jó és szép. Ezért is olvasok (sajnos idő miatt keveset) és írok egyfolytában. Igaz, itt nem látszik, hogy írnék... de mint minden történetnek idő kell, hogy a legtökéletesebb legyen. Ne csak az író legyen elégedett a munkájával, hanem az olvasó is a fellegekben érezze magát és újra meg újra olvassa el és mondja azt, hogy zseniális az egész!
Hogy miért gondolom ezt?
     Azért, mert jómagam olvastam rengeteg blogot, melyek egytől-egyig a tökéletességet felülmúlta! Nagyon tudok gratulálni azoknak az íróknak, hisz tényleg egy vagy akár több zseniális történetet hoztak össze... de egy blog nem csak arra jó, hogy felrakhass bejegyzéseket illetve történetek... hanem arra, hogy barátokat szerezzünk vele! Nekem sikerült! és boldog vagyok, hogy annak mondhatom őket! Bár személyesen nem ismerem őket, mégis barátaimként szeretem őket!

Aprócska változtatás...

Nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe leszek, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a bloggal... csináltam többet is, de mindegyiket töröltem... Nem tudtam mit kezdeni így ezt a blogot fogom teljesen felújítani!
 Hogy mik lesznek benne? :

• Történetek (nem csak fanfiction!)
• Novella (persze csak ha eszembe jut)

A történet írás nem akarom felhagyni.. most egy hosszabb regényen dolgozom ezerrel, amit remélem, hogy ki is adnak, mert minden álmom, hogy saját könyvemet lássam a könyvesboltok polcain :) Azért ezt a blogot választottam, mert az 1. blog, amit elkezdtem és ez túlságosan is a szívemhez nőtt így ezt hagyom meg :D

~Legyen szép estétek!

~I.Heni