A próba helyszínére
megérkezve Lexie szíve egyre hevesebben vert. Izgatott volt, hogy most láthatja
Harryt és elmondhatja neki, hogy mit érez, hisz most már minden tisztázódott
benne. Éppen elég ideje volt, hogy teljesen átgondoljon mindent, bár
akármennyire is fájt és aggódott egyszerre, már tudja, tudja, hogy ez az érzés
nem más, mint a szerelem. A göndör fürtök, a csábos mosoly, a gyönyörű smaragdzöld
szemek… Mind, mind megbabonázzák, de visszagondolva az előbbire, a lány ezek
már csak megmosolyogtatják.
Lexie lassú léptekkel igyekezett a bejárat felé, de közben csatlakozott hozzá Louis, aki furcsa arckifejezéssel rohant el mellette.
„Lexie-nek lenne barátja? Hiszen tegnap csak Jonathan-nal láttam együtt, de most, hogy belegondolok Harry ebédszünetben szintén felszívódott. Talán akkor láthatta egy másik férfival?” – fel sem fogta, hogy miket is beszél. Teljes őrültségnek tartja, hogy a lány mást szeressen, hiszen majd megörül Harry-ért.
Amint a bejárathoz ért megtorpant. Elgondolkodott, hogy vajon mi lenne a helyes megoldás, hiszen meg akarja menteni a kapcsolatukat, mert csak szenved mind a két fél és ez nem tetszett neki. Segíteni akar, de mi van, ha tényleg igaz, amit Harold mondott? Mi van akkor, ha már hiába reménykedik, hiába akar segíteni?
Kitárva maga előtt az ajtót, megpillantotta maga mögött Lexie-t. Félrelépve úriemberként engedte előre a lányt, melyet egy mosollyal köszönt meg, míg Loui szintén mosolyogva figyelte, de közben ezerrel kattogott az agya.
„Rákérdezzek vagy ne?” – e mondat hallatszott el már sokadszorra, de mivel kíváncsi volt mindenre így első dolga az volt, hogy a lány után rohanjon és kifaggassa.
Lexie lassan remegő kézzel nyúlt a kilincs után és nyitott be a próbaterembe, de amint bepillantott csalódottan fordult vissza. Jókedve azonnal elszállt, helyette szomorúság töltötte el szívét, lelkét. Elszaladni lett volna kedve abban a pillanatban, de egy személy, aki nem más, mint Louis feltartotta. Nem igazán akart beszélgetni, de nem volt választása.
-Lexie! Csak egy pillanatra, kérlek. – fogta meg a kezét és finoman húzta maga után egy csendesebb helyre, ahol nyugodtan beszélgethetnek, hiszen nem akarta ezt a témát úgy megbeszélni vele, hogy éppenséggel mindenki hallja. Egy hosszú folyosóra érve sétáltak végig azon, de közben több ajtó is nyílott onnan. Végül a legutolsó fehér ajtón belépve egy öltöző tárult eléjük. Óriási tükrök, fények, székek illetve kényelmes ülőgarnitúra volt elhelyezve. Louis becsukva maguk mögött az ajtót kényelembe helyezték magukat. A lány nem értette, hogy miért is kellett őt ide elrángatni, de ahogy Loui arcára pillantott, tudta, hogy valami fontos dologról lenne szó, mely csak kettejükre tartozik. Amint meggyőződtek róla, hogy teljes a csend, csak ketten vannak Lexie szóra nyitotta a száját.
-Mi az, ami ennyire fontos? . – mosolygott a lány, de a fiú azt sem tudta, hogy hol kezdje így komoly tekintettel figyelt rá tovább.
-Van az életedben egy olyan férfi, akihez úgy érzelmileg is vonzódsz? – csapott bele a közepébe. A lány meglepődötten pislogott a mellette ülő személyre. Hirtelen fel sem fogta, hogy mi is a kérdés, de kissé habozva szólalt meg ismét.
-Hát, nem szívesen beszélek erről… – mondta volna tovább, de félbeszakították…
-Tudtam… - éppen úgy mondta, hogy csak saját maga hallja, de ez mégsem úgy sikerült.
-Hogy mondod? – vonta fel egyik szemöldökét.
-Semmi, semmi… - mentegetőzött – Szóval, akkor csak mond el, hogy miért kedveled?
-Louis! Kérlek, ne faggass ezekről, mert nem neked kellene az érzelmeimet bevallanom, hanem annak a személynek, akit én szeretek! Akármennyire is bízok benne, hogy meg tudja magát védeni, de mégis aggódom miatta, hiszen tegnap láttam utoljára és most még elérni sem tudom! Tudod, hogy milyen rossz ez nekem? Tudod? – emelte fel a hangját Lexie, hisz nem pont vele akarja ezt közölni. Mérgesen állt fel helyéről a lány és indult volna kifele, de még egy utolsó pillantást vetett Louis-ra
-Sajnálom. – hajtotta le fejét elszégyellve, majd a hangos ajtócsapódás jelezte, hogy a lány távozott. Nem így kellett volna nekiesnie a lánynak, hiszen tudhatta volna, hogy ez lesz a vége, dühösen rohan ki és még talán a bunkón is viselkedett vele. Meg sem érdemli ezt a sok rosszat, de mégis őt találja meg minden és mindenki. Így utólag belegondolva, nem ilyen módón kell kideríteni dolgokat, még segíteni sem, de ha eljön az ideje, mindenre fény derül.
Felállt helyéről és a próbaterembe igyekezett ahol már a srácok gyakoroltak míg Lexie le sem vette szemét arról az ajtóról, melyen éppen az előbb lépett be Loui. Ahogy rápillantott a lányra, ő mérgesen elkapta tekintetét, így a bocsánatkérést későbbre téve indult próbálni a többiekhez.
„Nem értem, hogy mi ez a viselkedés. Mindenki olyan titokzatos és ez már szinte zavar. Talán tudják a titkom? Vagy én árultam volna el magam? Hát ennyire leolvasható rólam?” – gondolkodott már nyugodtabban a lány, de mindezekről elterelve figyelmét még reménykedett abban, hogy egyszer majd csak betoppan Ő is… Ez sajnos nem így lett. Hiába bámulta azt a fránya ajtót, az meg sem mozdult, senki sem lépett be rajta… Ekkor érezte azt, hogy a fiút talán soha többet nem fogja látni…
Feleslegesnek tartotta, hogy ott maradjon így felállt helyéről és egyenesen a kijárat felé vette az irányt. Ki akarta szellőztetni a fejét a sok esemény miatt, így egyedül egymaga hazasétált.
A hosszú út rövidnek tűnt, hiszen kettőt lépett, de már újra a hatalmas ház előtt állt. Tekintetét felemelve nézett végig a hatalmas épületen majd felsóhajtva indult el a bejárat felé. Az ajtó elé lépe táskájában kutatva keresgélte a kulcsokat, mely kisebb nagyobb sikerrel előkerültek. A lyukba helyezve fordította el, majd a zár hangosan kattant, mely jelezte, hogy az ajtó nyitva. A kilincset lenyomva lépett be, majd gondosan becsukta maga mögött. Cipőjét lerúgta lábáról és egyenesen a nappaliba sétált. Kulcsait a dohányzóasztalra dobta, míg táskáját az egyik fotelba a kabátja társaságában, majd a kanapén elfeküdve engedte ismét szabadjára könnyeit. Egyedül volt, csak a hangos zokogás töltötte be az egész házat és ez napokig így ment...
---------------------------------------------------------------------------
Sajnálom, ha rövid lett a rész, de megpróbálom, majd mindig hosszabra írni.
Mivel vészesen közeledik az iskolaszezon így lehet, hogy lesznek csúszások a részekkel, de bepótolom, ha lehet meglepetés részeket is hozok, de új részre minden szombaton számíthattok, ahogy eddig is.
Remélem, hogy tetszett a rész és ha igen, akkor kérlek hagyj nyomot magad után.
Legyen szép estétek!
I. Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése