Minden sötétségben, sajgó fej és
végtagok, de ami a legjobban aggasztotta, az a nagy csend… A lány nem hallotta szerelmének
mélyen csengő hangját, aki nap, mint nap biztatja, hogy ne adja fel. Ez mindig
is mélyen meghatotta, de akármennyire is szeretett volna védelmező ölelésébe
bújni, nem tudta megmozdítani se karját se lábát, így szemeit sem tudta
kinyitni, hogy a gyönyörű smaragdzöld szemekbe pillantson.
„Vajon most meghaltam?” – gondolta végig
Lexie, hiszen semmit nem látott, de egy perc múlva lépéseket hallott. Rögtön a
hang irányába fordította fejét és várt, míg az a valaki meg nem jelenik. Egyre
hangosabban hallott, de megtéve pár lépést újra az a bizonyos csend töltött be
mindent, de abban a pillanatban a kilincset lenyomták és lassacskán fény
merészkedett be a szobába, amely felfedte magát. A szobának hitt terem egy
pince volt valójában, melynek ablakai nem voltak, minden piszkos és pókhálós és
dobozok lepték el az egészet. Lex csak egy egyszerű matracon feküdt és onnan
próbálta szemével megszokni a hirtelen betörő fényt és felfogni, hogy mi is
történt, hogy ide került.
Az ajtó nagy zajjal kivágódott és egy izmosnak
mondható férfi árnyéka jelent meg, miközben ördögien nevetett. Abban a
pillanatban felült a lány a matracon és hátrálni kezdett, míg a fal meg nem
állította. A férfi egyre közelebb merészkedett, majd leguggolt Lexie-vel
szembe. Abban a pillanatban a villany felkapcsolódott így megpillanthatta, ki
az a személy, de amint kirajzolódtak tökéletes arcvonásai a szíve gyorsabb
ütemre váltott. Hogy miért? Sajnos nem a boldogságtól, hanem a félelemtől, ami
abban a pillanatban eluralkodott rajta, ugyanis nem más állt előtte, mint
gonosz exbarátja, Mark.
- Mi baj cicám? – nyúlt a lány arca felé, aki
rögtön félrekapta, majd egy gúnyos mosoly után folytatta – Talán nem emlékszel
a te egyetlen szerelmedre? – amint kiejtette ezeket a szavakat a száján a Lex
dühösen pillantott rá ismét és egy óriási pofonnal jelezte a mondat nem
tetszését. A férfi lassan arcának sajgó felére emelte kezét majd
visszapillantott a lányra, kinek tekintete szikrákat szórt.
- Életem egyik legnagyobb hibáját követtem el
és az te voltál! – jelentette ki határozott, mire Mark megragadta Lexie
felsőjét és közelebb rántotta magához, de Lex ugyan olyan komoly és dühös
tekintettel figyelt tovább.
- Azonnal szívd vissza! – már szinte ordított,
mire a lány nemlegesen megrázta a fejét – Remélem, hogy belegondoltál abba,
honnan is mentettelek meg!
- Tud meg, hogy inkább éltem volna
rabszolgaként, mint egy olyan emberrel, aki a hátam mögött mocskos dolgokat
művel. – és ezzel a mondatával lezártnak tekintette a beszélgetést, nem volt
értelme tovább folytatni. Mark egyre jobban felidegesítette magát ezért
szorosabban szorította a ruhadarabot, tekintete szikrákat szórt, kapkodva lélegzett.
Meglökve a lányt állt fel és hagyta el a
pincét hangos ajtócsapódással és a zár kattanása után. Lex kifújta a levegőt és
könnyeit ezúttal szabadjára engedte. Nem akar ott maradni, hiszen rettenetesen
fél, de próbálja erősnek mutatni magát, hiszen feltűnnének ezek Mark-nak akkor
biztos, hogy kihasználná a helyzetet, ki tudja, hogy milyen mocsokságokra.
A matracon tenyerébe temetve arcát zokogott és
egyre csak Harry-re gondolt, aki ki tudja, hogy merre járhat most, de egy
dologban teljesen biztos volt. Harold már biztos nagyon aggódik érte és
elindult a keresésére, hogy megmentse ettől az őrülttől.
***
A napokat számolgatva, már biztosan eltelt 3
nap és még mindig ott kuporog abban a hideg pincében. Ételt és italt kap, de
azt is csak megszabott időben, így napok nagy részét egyedül tölti, és csak
hallgatja a fenti zajokat, beszélgetéseket, melyek elhangzanak Mark és pár férfi
között. Aznap mikor már beleun, az egyedüllétbe feláll és próbál kiutat
találni. Sétálgatva a hatalmas pincében rábukkan egy hatalmas dobozhalmazra. A
kíváncsisága hajtja, és rögtön nekilát azok félrepakolásába. Amint közelebb
kerül a falhoz kinti zajokat hall meg. Autók berregése, gyerekek vidám kacagása.
A lány szeme azonnal felcsillan, hiszen így kap egy esélyt arra, hogy
segítséget tud kérni valakitől, aki éppen arra jár és sejtése szerint Mark lesz
az.
A dobozokat már majdnem elpakolta, mikor az
ajtó irányából ismét zajok szűrödnek. Gondolkodás nélkül mindent ott hagy és visszasiet,
helyére majd mire az ajtó nyílik, ő már régen a matracon ül és szomorkodik. A
vasajtó hangos nyikorgással kicsapódik és Mark lép be rajta és csukja be maga
után. A lány sejtése beigazolódott. A férfi lassan lépked közelebb egy tálcával
a kezében, majd lerakja azt a lány elé és az ott lévő székre helyet foglalva
figyeli Lexie-t.
- Egyél! – adja ki a parancsot, mire Lex a
tálcát közelebb húzza, és lassan kezdi elfogyasztani az ételt, de ez a nap nem
olyan csendes lesz, mint az elmúlt 2 nap, mert Mark szóra nyitja száját –
Tudod, elgondolkoztam, hogyan is tudnám őrületbe kergetni a barátodat. Talán
küldjek neki egy fenyegető sms-t? Vagy egy képet rólad, ahogyan szenvedsz? Vagy
esetleg egy videót, amin elégedetten kiáltod a nev…
Mark elégedetten vigyorgott, ahogyan látta
szenvedni a lányt eme szavak hallatán. Elérte célját, hogy megtörje, és végre
láthassa, milyen is mikor fél. – Te egy beteg ember vagy! – továbbra sem bírt a
perverz arckifejezésére tekinteni, hiszen a belegondolástól is rosszul lett.
Gusztustalan egy személy, és a mai napig nem tudja, hogy volt képes ezt az
embert szeretni. Ártatlannak, magabiztosnak, jóembernek képzelte, de pont az
ellenkezője lakozott benne.
- Úgy gondolod édes? – és egy hatalmas
vigyorral a száján felkapta a tálcát és indult is kifele, de mikor kinyitotta
az ajtót megtorpant és visszafordult. Tekintete a lányra irányult… - Harry
biztosan nem keres, úgyhogy örökre itt maradsz! – és a mondat befejezése után
még mindig ott állt. A lány hallottakat felfogta majd dühösen kelt fel, mire a
férfi becsukta az ajtót majd bezárta. Lex mérgesen rontott neki az ajtónak és
kezdett el kiabálni.
- Te mocskos féreg! Rohadj meg, hallod? – de ezekkel
nem törődve mark olyan nyugodtan indult fel, mint még soha. Lexie hangosan
zokogva dőlt az ajtónak és csúszott a földre. Nem akart hinni neki, de
lehetséges, hogy valamivel megfenyegette. Felhúzott lábakkal sírt, nem akarta
elhinni, hogy ezek a rossz dolgok mind vele történnek, de egy ötlet folytán kutatni
kezdett minden dobozba papírdarab után vagy egy cetli akármi, amire lehet írni.
Miután talált egy aprócska papírt írni akart, de íróeszközt nem talált sehol
így egy éles kődarabot vett kezébe majd megvágva magát a vérével próbálta
leírni, hogy hol is van és, hogy kinek a segítségét kéri.
A keze nagyon fájt, bár a heg nem olyan mély,
de lüktetően sajgott, ami csak lassította őt, de a levél megírása után megvárta,
míg megszárad majd kardigánja zsebébe helyezte és visszasietett a
dobozkupachoz, hogy befejezhesse azok elpakolását. Mikor a legfelső dobozt
emelte le egy pici ablakra lett figyelmes melyen rács volt, de üvege nem. Körbetekintett
és pár részlet megfigyelése után leírta a levélbe majd várt.
A nap már lemenőben volt és az óta senki sem
járt arra, de Lex nem adta fel. El sem mozdult onnan, még imádkozott, hogy a
szerencse vele legyen, hiszen most nagy szüksége volt rá és abban a pillanatban
hangokat hallott. lábujjhegyre állt, hogy megfigyelhesse az illetőt, aki vele egyidős
fiú lehetett. Kapta az alkalmat és megszólította.
- Psszt… Te fiú! – szólt neki nem olyan
hangosan. A fiú meglepődötten nézett körül, mikor megpillantotta a lányt az
ablakban. – Kérlek, segíts rajtam! – már szinte majdnem elsírta magát Lexie,
mire a fiú közelebb lépett hozzá.
- Mi történt? – aggódóan kérdezte, hiszen a
lány nem olyan állapotban volt, mint aki egészséges.
- Hosszú, de nagyon kérlek, hogy vidd el ezt a
kis levelet a rendőrségre és mond el nekik, hogy hol találkoztál velem. –
magyarázta Lex, miközben a srác figyelmesen hallgatta a teendőit, majd egy „Rendben.” után elindult, amilyen
gyorsan csak tudott. Lexie utána alig hallhatóan ejtette ki száján azt az egyetlen
aprócska szót, hogy „Köszönöm!”…
---------------------------------------------------------------------------------------
Köszönöm ezt a csodálatos design-t Angel S.-nek! Nagyon hálás vagyok érte, hiszen csodás munkát végzet! Viszont az olvasóimnak is nagyon hálás vagyok, hiszen elég régen tettem fel új rész, amit nagyon sajnálok, de ihlet- és időhiány miatt nem tudtam mit írni...
Szóval köszönöm, hogy kitartottatok és figyelemmel követtétek, hogy mikor is teszek fel új rész!
Tényleg nagyon köszönöm!
A rész remélem, hogy tetszett kérlek benneteket, hogy kommenteljetek itt vagy akár chat-en, pipáljatok :-)
Legyen szép estétek!
Ölel benneteket: I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése