28. Fejezet - Talán csak barátok...

 A reptér elé leparkolva mérte végig a kocsiban ülve a hatalmas épületet. Sóhajtott egyet majd pedig kicsatolva a biztonsági övet szállt ki a kocsiból. A csomagtartóhoz sietve segített kipakolni a cuccokat. A saját holmijának egy részét felkapta és maga után vonszolta, mivel Ashton nem engedte, hogy egyedül cipelje őket. A bejárati ajtóhoz érve tárult ki előttük. Belépve rengeteg embert pillantottak meg és rögtön előtört Stell-ből az a bizonyos tömegiszony. Megnyugtatta magát, hogy semmi baj nem fog történni és barátai is vele vannak. Pánikra semmi ok. Beljebb sétálva a gépjáratokat nézegették, hogy pontosan honnan és mikor indul.

Órájára pillantva győződött meg arról, hogy még mindig van idejük és szabad helyet kezdtek el keresni, ahova helyet foglalhatnak, míg várakoznak. Azonban egy kicsit máshogyan alakultak a dolgok. Ide-oda tekintgetve szúrt kik két ismerős alakot, vagyis csak Michael-t, aki kitűnt színes hajával. Nagyon jól tudta, hogy ez a két csodabogár itt lesznek és nem hagyják, hogy elmenjen búcsúzás nélkül.

 - Srácok! Nem kellett volna! - Rohant oda Mike-hoz és Cal-hoz Stell. A két fiú ott várakoztak a reptéren egy-egy ajándékkal a kezükben és egy szál virággal. Stella ezt látva nem bírt magával és az érzelmek elöntötték. Rögtön szorosan magához ölelte mindkettejüket és csak sírt. Borzalmasan nehéz a búcsú, aminek most részese.

 - Kicsi lány! Ne sírj, nem örökre mész el. - Mosolyodott el Ash az események láttán.

 - De ezzel csak még inkább nehezítitek meg azt az utazást. - Nevetve törölgette könnyeit és a fiúkra tekintett. Ennek láttán csak mindenki nevetett. Még volt idejük a felszállás előtt így nyugodtan beszélgethettek egy kicsit, miközben az ajándékot mindkét lánynak átnyújtották. Kíváncsian akartak beletekinteni a tasakokba, de a srácok a lelkükre kötötték, hogy csak, ha megérkeztek a szállásukra, akkor bonthatják ki. Mérgesen tekintettek rájuk, hiszen ez nem volt fair a részükről, de már agyaltak a lányok. Ezt még visszakapják egyszer.

 - Stella! - Hallották meg mindannyian a hangot. Rekedtes, mély, aggodalommal teli volt. A lány felismerte és tekintetét a hang irányába vezette. Azonnal meg is találta a szőkeséget, aki csak rohant feléje. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen abban a pillanatban így csak hátrálni tudott. Amint közelebb ért a fiúk rögtön elkapták, nem akarták Stell közelébe engedni. Elgondolkodott, hogy most mi is lenne a helyes megoldás. Végül nehezen, de döntött.

 - Engedjétek. - Utasította a fiúkat. Mintha királynő lett volna, aki őreinek parancsolt, de most a legkevésbé sem erre gondolt. Luke összeszedve magát lépet nagyon lassan a lányhoz. Amennyire csak engedte próbált közel állni hozzá. - Mit akarsz? - Tette fel azonnal kérdését Stella.

 - Beszélni veled. - Jegyezte meg alig hallhatóan, de Stell tisztán értett mindent. - Tudom, hogy haragszol rám és elcsesztem mindent. Fogalmam sem volt mit tettem, de nincs mentség a bűnöm alól.

 - Mentegetőzni akarsz vagy rátérsz a lényegre? - Luke meglepetten emelte tekintetét a lányra. Soha nem hallotta még így beszélni. Eltűnt az a kedves és mindig vidám lány, aki belülről törékeny porcelán. Nagyon magabiztosan beszélt és a szőkeség tudta, hogy nem fecsérelheti el a maradék idejét holmi felesleges mentségek keresésére.

 - Nézd, tudom mi történt és nagyon sajnálom, de egyszerűen már nem bírom tovább. - Nézett bele Stella gyönyörű barna szemeibe, melynek most inkább volt zöldesebb színe. - Iszonyatosan nehéz volt, hogy nem láthattalak, nem hallhattam a hangod. Főleg, hogy nem beszélhettem veled. Kerestelek otthon, de nem voltál ott, vagy éppen Ashton állta utam. Most viszont itt az alkalom, mert lehet, hogy utoljára látlak. Én, szeretlek téged, akármennyire is nehéz ezt elhinned, de nekem te vagy a tökéletes nő az életemben, aki mellett boldog vagyok. Nélküled csak a tinisztár Hemmings vagyok a 5SOS-ból. Az igazi Luke Hemming nem tud a felszínre törni és élni azt a magánéletét, nélküled nem. Tudom, hogy a haragod nem szűnt meg irántam és azzal is tisztában vagyok, hogy nem leszünk újra együtt. Viszont nagyon kérlek, ha nem is a szerelmed, de legalább barátok lehetünk. Nekem nem megy úgy semmi, hogy te ennyire távolságtartó vagy. - Stella elgondolkodva tekintett bele azokba a gyönyörű kék szemekbe. Még mindig ugyan úgy szerette ezt a fiút. Halálosan szerelmes volt belé és életének boldog pillanatait csak neki köszönhette. Vele teljes volt és önmagát adhatta. Végre meg tudott teljesen nyílni, hiszen a gépe előtt gubbasztva folyamatos bejegyzéseket írogatva nem igazán ment. Mélyen magába nézve töprengett el az előbb hallottakon. Tette nehezen bocsátható, de mindenkinek jár még egy esély. Mire kimondhatta volna, ismét csak elgondolkodott, hogy helyesen cselekszik e, hiszen nem kizárt, hogy újra és újra megtörténjen. Visszagondolva Luke őszinte beszédére, akkor már tudta, hogy mi lesz a megfelelő cselekedett, amellyel könnyíti a fájdalmát és talán örökre felejt is.

 - Nem tudom, hogy mennyire bántad meg a tetted, de én hiszek benned. Úgy gondolom, hogy jobb, ha nem kezdjük elölről a kapcsolatunkat, de barátok lehetünk. Remélem, hogy ezt az esélyedet nem fogod elcseszni és bebizonyítod, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek a múlthéten mutattad magad. - Mosolyodott el Stella. Meg volt győződve, hogy helyesen cselekedett, remek döntést hozott és ezzel talán rendeződnek a dolgok is kettejük között. A szőkeség döbbenten állt a lány előtt, majd miután felfogta, hogy mit is mondtak neki az ölébe kapva a lányt pörgette meg boldogan. Nem erre számított, de most teljes gőzzel azon volt, hogy bebizonyítsa ő milyen is valójában. Ezek mellett nem mond le az igazi céljáról sem, hogy visszahódítsa szíve választottját.

 - Nagyon csinos vagy! - Jegyezte meg Luke miközben mosolyogva pillantott egykori kedvesére. Jobban szemügyre véve feltűnt neki valami ismerős. - Véletlenül ez nem az én ingem? - Mutatott az említett ruhadarabra, melyet a lány viselt. Stell rögtön kikerekedett szemekkel kapott észbe, hogy nem éppen alkalmas öltözéket viselt az alkalomhoz. Most rendesen kicseszett magával, hiszen ezzel teljes mértékben utalhat arra, hogy még nem lépett túl rajta. Bármennyire is gondolta azt, hogy ez nem így, sajnos be kellett látnia, nagyon is téved. Kívülről erősnek mutatja magát, de mélyen legbelül arra vár, hogy az előtte álló szőkeség magához húzza és egyetlen szót suttogjon a fülébe: "Szeretlek".

 - Jaj, ne haragudj. Nem is figyeltem, hogy ez a tied. - Azonnal vette is le magáról, hogy visszaadhassa az eredeti tulajdonosának.

 - Ne! Nekem nem kell. Tartsd meg. - Emelte fel kezét ezzel visszautasítva a lányt. Volt egy sejtése, miért is viseli a lány az ő ingét, ezért is hagyta nála. Ha nem is lesznek együtt, legalább legyen valami emlék az együtt töltött csodás pillanatokról. Igaz, hogy milliónyi kép is készült az akkor időben, de azok amolyan személytelenek. Stella nagyon pontosan azért vette fel azt a ruhadarabot, mert a fiúbódító parfümének illata nem engedte őt elfelejteni. Akármekkora hülyeségnek hangzik, de nem is akarta őt kitörölni a fejéből, de a nagy elmélkedéseket a hangosbemondó zavarta meg.

 - Megkérjük, hogy a Los Angeles-be tartó járat utasai kezdjék meg a beszállást. - Hallották egy kedves hölgy szavait. Abban a szívszorító pillanatban nehéz volt búcsúzkodni. A lányok mindenkit átöleltek és bőröndjeiket felkapva indultak meg a gépük bejárata felé. Freya mosolyogva sietett, hogy a repülőre juthasson, hiszen új kalandok veszik kezdetét. Mindez teljesen ellentétben állt Stell-el. Szomorúan hagyta sétált barátnője nyomában és arra várva, hogy valaki majd marasztalni fogja, amire képtelen lenne nemet mondani. Sajnos nem következett be. Beálltak a sorba és türelmesen vártak a sorukra. Egy utolsó pillantást vetettek a srácokra majd pedig lassan eltűntek.

 A srácoknak is nehéz volt felfogni, hogy most egy darabig nem lesz idegesítő Freya, sem pedig a kedves Stella. Hiányozni fognak nekik a lányok, de rengeteg a munka és nem igazán lesz agyalni való idejük. Ezzel a gondolatmenettel léptek volna ki az épületből, de egyvalaki mégis megtorpant. Luke nem bírt egy lépést sem tenni. A szíve azt súgta menjen utána, de az esze ellent mondott. Nagy csatát vívott belül, főleg, hogy az idő is nagyon kevés volt.

 - Minden rendben haver? - Fordult vissza Calum barátjához, aki nem mozdult egy lépést sem. Látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik.

 - Menjetek nélkülem! Nekem még van egy elintézni való dolgom! - A két mondatot elhadarva ismét csak futásnak eredt, de senki nem számított arra, hogy éppen a lányok után siet. Minden erejét összeszedve villámsebességgel futott át a nagy tömegen és jutott át a biztonságiakon. A szíve azt sugallta, meg kell tennie azt a lépést, amit nem tett meg eddig.

 Már kezdett kétségbeesni, hogy sehol sem találta őket, de a sarkon befordulva rögtön megpillantotta az ismerős alakot. Utána sietett.

 - Várj! - Állította meg Stella-t Luke. A lány értetlenül fordult meg. A szíve eszeveszetten vert, mikor meghallotta azt a mély, kissé rekedtes férfias hangot. Olyan érzése támadt, mintha nem tudta volna irányítani magát.

 - Tessék? - Állt meg, mire a fiú közelebb sétált.

 - A szívemre hallgattam és, ha nem teszem meg azt amit meg kell, akkor örökké bánni fogom. - A derekánál megragadva a lányt egyre közelebb húzta magához. Egyszerűen nem bírt ellenállni neki. Nagyon szerette őt és nem akarta elveszíteni, így szívére hallgatva ajkait a lányéra tapasztotta és egy búcsúcsókot lehelt rája. Stell meglepődött ezen a tetten, de az iránta érzett érzelmek erősebbek voltak. Elgyengült, képtelen volt eltolni magától. - Szeretlek! Mindig is szerettelek és belehalok, ha nem leszel újra az enyém.... Szükségem van rád! - Ejtette ki a szavakat a szőkeség. Stella elveszett azokban a tengerkék íriszekbe, melyek ismét csak eszeveszetten ragyogtak. Gyönyörű volt, de barátnőjét megpillantva kénytelen volt visszautasítani.

 - Sajnálom Luke. Nekem nem menne... - Hátrálni kezdett és már fordult is volna vissza Freya-hoz, hogy elfoglalhassa helyét a gépen. A fiúért már a biztonságiak is úton voltak. Éppen időben értek oda és ragadták meg, hogy kitessékelhessék. Luke ezt nem engedte. Kiszabadította magát és kedvese karja után nyúlt. A kedvenc nyakláncát levéve adta át neki majd pedig egy utolsó csókot lehelt ajkaira, mielőtt távozott. Stella meglepetten pislogott a távolodó alak után és ujjaival végigsimította száját, melyet Hemmings az előbb csókolt. Nem éppen erre a pillanatra várt, de egyáltalán nem bánta meg, hogy mindezek megtörténtek. Döntése egyelőre nem változott, mégis újabb csatát vívott odabent. Az út alatt végig ezen agyalt miközben a szőkeségtől kapott nyakláncot nézegette...