A lányok sikeresen
landoltak Los Angeles repülőterén. Mindketten izgatottan várták, hogy végre
magukba szívhassák az ottani levegőt és kicsit elfeledjenek dolgokat. Mondani
egyszerű, de Stella-nak most nem igazán lesz könnyű dolga. Amik otthon történtek
az szinte eseménydús, de mégis felejthetetlen. Kedves dolog volt Luke-tól
mindez, de egy szakítás után nem ez a megoldás. Időt kell hagynia a lánynak
hiszen ő rontotta el.
Csomagjaikat összeszedve indultak a kijárat
felé. Amint kitették a lábukat a meleg nap csak úgy virított odafent az égen,
az emberek nyugodtan sétálgattak. Igazán hangulatos volt a hely. A két lány
egymásra tekintve mosolyodtak el.
- Megjöttünk Los Angeles! - Mondta Freya majd
mosolyogva ölelte át barátnőjét. Elnevették magukat, hiszen felejthetetlen lesz
ez a nap. Egy taxit leintettek és bepakolták csomagjaikat. Miután beszálltak a
hátsó ülésre megadták a pontos címet, majd pedig az ablakra tapadva lesték a
gyönyörű várost. Soha nem jártak itt, de tervezték, hogy egyszer eljönnek ide
is.
Az utazás nem telt bele negyed órába, a motort
leállította a sofőr ezzel jelezve, megérkeztek. Stell kifizette az utat majd
kipakolásztak. Tekintetüket lassan vezették végig a házon, de álluk az
aszfaltot súrolta. Csodás volt! Álmaikban nem tudtak volna elképzelni szebbet.
Nem volt egy luxus lakás, de erre a pár hétre bőven elég lesz nekik. Olyan kis
otthonosnak tűnt kívülről, remélték belülről is az lesz. Éppen indultak volna a
bejárat felé mikor egy ismerős alak tűnt fel a szomszéd házból. Stella
mosolyogva intett a fiúnak, de Freya csak menekülni akart.
- Milyen kicsi a világ, hogy megint
összefutunk. - Mondta a fiatal író
miközben barátnőjét ráncigálta vissza, hogy legalább csak üdvözölje a fiút.
- Hát igen, de mi járatban LA-ben? - Patrick,
akit Freya nem igazán kedvelt megállt közvetlen előttük és széles mosoly ült ki
arcán. A szőkeség azt hitte, rögtön nekiugrik, hogy azt az idegesítő vigyort
letörölje róla, de higgadt maradt.
- Munka ügy miatt érkeztünk. - Freya nem éppen
kedves hangnembe szólalt meg, amiért büntetést kapott. Stell oldalba vágta így
még kedve sem volt ott maradni, nem, hogy tovább hallgatni a csevegésüket.
- És te mi járatban, a szomszédságban? -
Stella mosolyogva érdeklődött.
- Nos, én itt élek már egy jó ideje, csak gondoltam
kicsit hazalátogatok. - Ez a beszélgetés órákon keresztül folytatódhatott
volna, de a szőke lány, aki már idegességében nem tudott mit kezdeni, hirtelen
benyögte, hogy "Nagyon örültünk a viszontlátásnak, de nekünk dolgunk van.
Szia.". Kellemetlennek tűnő helyzet volt, de másképpen nem tudott volna
megszabadulni tőle, hiszen az első találkozás alkalmával olyan benyomást
keltett, hogy szíve szerint megölné. Mindketten megragadták bőröndjeiket majd a
kilincset lenyomva nyitottak be. Az a düh, méreg, ami mindkettejükben ott volt
különböző okok miatt, az most teljesen eltűnt. A ház berendezése olyan hatással
volt rájuk, hogy a cuccukat a bejárati ajtó előtt hagyva rohantak végig a
házon. Fel az emeletre, le a földszintre, be a konyhába majd a nappaliba.
Boldogság öntötte el mindkettejüket.
Miután sikerült lehiggadniuk a cuccaikkal
együtt célozták meg a kiválasztott szobáikat, majd nekiálltak a
berendezkedésnek. Akárcsak Londonba, egymással szembe található az a két szoba.
Viszont annyi volt a különbség, hogy erkély járt hozzá, de sajnos csak egyetlen
egy fürdő volt, ami kicsit problémát jelentett. Félretették ezt a bajt, mert
ebben a pár hétben valahogy megoldják vitamentesen a használatát. Stell első
dolga az volt, hogy az erkélyre kiüljön laptopjával együtt, hogy tájékoztassa
Ashton sikeres megérkezésükről. Már éppen kattintott volna a nevére, mikor
hirtelen valaki videó üzenetben jelentkezett. A hívás mosolyogva fogadta.
- Nagyon türelmetlen vagy, ugye tudod? -
Jelentette be Stella, miközben a mosolygó Ash-t figyelte. Nem számított a
rögtöni hívásra, de feldobta a kedvét. - Ugye nem egész végig a géped előtt
ültél és vártad, hogy mikor leszek aktív?
- Ne, dehogy is. Úgy ismersz te engem? - A
lány elnevette magát. Imádta ezt a srácot, hiszen mindig jobb kedvre derítette.
- Tudom jól, hogy milyen vagy! Eléggé
ismerlek, hogy tudjam. - Kacsintott egyet. - Mi a helyzet arra? A többiek hogy
vannak?
- Itt szép az idő, mindenki remekül van, de
ahogy nézem LA-ben is minden oké. - A lány bólintott válaszképpen. - Viszont
kíváncsi lennék arra, hogy mi történt akkor, amikor Luke utánatok rohant. Ő nem
hajlandó elmondani semmit. - Kíváncsian érdeklődött. Aggódott érte ez teljesen
látszódott, de ha a szőkeség sem mondott semmit, akkor jobb, ha ez csak
kettejük titka marad.
- Nyugodj meg! Nem történt semmi, csak átadta
a búcsú ajándékot, mert elfelejtette. - Reménykedett, hogy Ashton elhiszi, de
az arckifejezését eltekintve semmit nem tudott leolvasni. Kisebb várakozás után
végre elmosolyodott. Mintha egy kő esett le volna a szívéről. Megkönnyebbülten
folytatta tovább a beszélgetést, de sajnos ez sem tartott sokáig. Freya
berontott a szobájába és elkiabálta magát, hogy városnézős vásárlás lesz a mai
program. Elbúcsúzott a fiútól majd pedig egy lengébb öltözékbe bújt. A
megszokott hosszú nadrágot sötétről világosabbra cserélte, melynek feltűrte az
alját. Kedvenc fehér pólóját magára kapta, táskáját vállára helyezte.
Napszemüvegével eltakarva szemeit indult le a földszintre, ahol már a
türelmetlen barátnője várta.
- Mehetünk? - Kérdését feltéve a szőkeség,
amire Stell csak bólintva válaszolt már indult is ki a házból. A fiatal írónő
szem forgatva követtea lányt. Gondosan bezárták az ajtót majd pedig egymásba
karolva indultak el a felfedező útra. Fogalmuk sem volt, hogy mibe is vágtak
bele. Semmit nem bántak. Új kalandokra vadásztak és ez egy remek kezdés volt
számukra.
Jó ideje sétáltak, mikor megpillantották a
boltokat. Az összes kedvenc üzletük ott volt helyben. Rögtön megcélozták
kedvenceiket. Ruhákat válogattak, rohantak a próbafülkébe, majd onnan megint
vissza. Mire eldöntötték, hogy mire is van szükségük az órákba telt, de a
pénztárnál kifizették majd pedig boldogan távoztak. Így telt egy csodás
délután, de estére már kezdtek megéhezni. Körbepillantva semmit nem láttak és
még a visszafele úton sem volt egy étterem vagy valami. Egymásra néztek és
tanakodni kezdtek.
- Vajon merre lehet a legközelebbi kajáda? -
Stella kezdett egy kicsi aggódni, hogy nem sikerül semmit sem enniük, hiszen az
ideiglenes otthonukban nincs semmi.
- Nyugalom! - Kapta elő telefonját. - A GPS
mikre nem jó?! - Kacsintott majd pedig az interneten keresgélni kezdett egy közelben
lévő étterem vagy pizzázó. Miután rábukkant Boldogan pötyögtet be a pontos
címet és útnak indult. Fogalmuk sem volt, hogy merre indultak, de csak a
beszélő készülékre hallgattak. Számításaik szerint csak pár percre volt tőlük
az épület, ebből sajnos fél óra lett mire megérkeztek. Mérgesek és fáradtak
voltak, mégsem bántak semmit, hiszen remekül eltájékozódtak és épségben
odataláltak. A jutalom nem volt más, mint egy íncsiklandozóan finom pizza.
Leültek egy üres asztalhoz majd pedig rendeltek. Gyorsan ki is hozták az ételt
így megvacsoráztak közben pedig megbeszéltek minden fontosabb dolgot. Nem
kellett volna, hiszen most jött ismét csak az a kérdés.
- Nem értelek. - Értetlenül figyelt
barátnőjére Stell miközben próbálta felfogni a jelbeszédet és az igazán halk
összetehetetlen kérdést.
- Nem akarom hangosan mondani, bárki
meghallhatja. Szóval, mi van most akkor Luke és közted? - Odahajolva súgta fülébe.
Azonnal tudta, hogy ebből megint csak rosszul jöhet ki. Ha mást mond neki, mint
Ashton-nak, akkor összedől a világ és nem úgy lesz semmi, ahogyan eltervezte.
Mély levegőt vett és ugyan azt mondta a lánynak, amit a dobosnak. Semmi több
csak barátság... Még saját magának is nehéz volt ezt beetetni, hiszen ez régen
nem barátság. Nem tudnak meglenni egymás nélkül, de Stella kitartóan erős.
A mára betervezett programok elvégzése után
útnak indultak hazafele. Persze már erejük nem volt sétálni így taxit hívtak,
hogy szállítsa őket haza. Nem telt bele öt percbe sem, azonnal ledobták magukat
a kanapéra. Élményekkel teli volt ez a mai nap, hiszen felejteni jöttek,
szórakozni, nem pedig a múlton rágódni. Stella észbe kapott, hogy megígért
valamit így rögtön a laptopjáért rohant. Felkapva azt sietett vissza Freya-hoz,
aki már majdnem bealudt, de még tartotta magát. A fiatal írónő a srácokat
hívta. Nem telt bele másodpercekbe sem, teljes létszámmal jelentkeztek. Igaz,
hogy a lányok már alig éltek, de ugyan úgy cseverésztek, mintha semmi bajuk nem
lenne. Mindent elmeséltek, ki lakik a szomszédban, milyen csodás a ház, milyen
programot terveztek, miket vásároltak, hogyan jutottak el egy kajádába.
Rengeteget röhögtek együtt mindezeken. Természetesen a srácok folyamatosan
kifigurázták a hallottakat, de csak jobb kedvük lett tőle.
A hosszadalmas beszélgetés után mindenki nyugovóra
tért volna. Freya valószínűleg, hogy már az ágyat nyomva az igazak álmát
alussza eközben Stell a fürdőből kilépve sietett vissza szobájába.
Előkotorászta kedvenc fekete felsőjét hozzá pedig egy kényelmes bugyit, majd
nyakába helyezte a kapott nyakláncot. Az erkélyre kilépve csodálta meg a
kivilágított várost. Gyönyörű látvány volt, de hirtelen egy érzés fogta el.
Magányt érzett. Egyedül ácsorogva a korlátnál egyre csak azon kattogott az
agya, hogy mennyire hiányzik valaki. Abban a pillanatban telefonja csendesen
zümmögött. Kezébe véve vette fel.
- Nagyon hiányzol! – Szólt bele egy igazán
kedves hang. Szívét rögtön melegség árasztotta el és a nyaklánc medálját
kezében szorította mellkasához…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése