2015. augusztus 12., szerda

29. Fejezet - Hello LA

 A lányok sikeresen landoltak Los Angeles repülőterén. Mindketten izgatottan várták, hogy végre magukba szívhassák az ottani levegőt és kicsit elfeledjenek dolgokat. Mondani egyszerű, de Stella-nak most nem igazán lesz könnyű dolga. Amik otthon történtek az szinte eseménydús, de mégis felejthetetlen. Kedves dolog volt Luke-tól mindez, de egy szakítás után nem ez a megoldás. Időt kell hagynia a lánynak hiszen ő rontotta el.
 Csomagjaikat összeszedve indultak a kijárat felé. Amint kitették a lábukat a meleg nap csak úgy virított odafent az égen, az emberek nyugodtan sétálgattak. Igazán hangulatos volt a hely. A két lány egymásra tekintve mosolyodtak el.
 - Megjöttünk Los Angeles! - Mondta Freya majd mosolyogva ölelte át barátnőjét. Elnevették magukat, hiszen felejthetetlen lesz ez a nap. Egy taxit leintettek és bepakolták csomagjaikat. Miután beszálltak a hátsó ülésre megadták a pontos címet, majd pedig az ablakra tapadva lesték a gyönyörű várost. Soha nem jártak itt, de tervezték, hogy egyszer eljönnek ide is.
 Az utazás nem telt bele negyed órába, a motort leállította a sofőr ezzel jelezve, megérkeztek. Stell kifizette az utat majd kipakolásztak. Tekintetüket lassan vezették végig a házon, de álluk az aszfaltot súrolta. Csodás volt! Álmaikban nem tudtak volna elképzelni szebbet. Nem volt egy luxus lakás, de erre a pár hétre bőven elég lesz nekik. Olyan kis otthonosnak tűnt kívülről, remélték belülről is az lesz. Éppen indultak volna a bejárat felé mikor egy ismerős alak tűnt fel a szomszéd házból. Stella mosolyogva intett a fiúnak, de Freya csak menekülni akart.
 - Milyen kicsi a világ, hogy megint összefutunk.  - Mondta a fiatal író miközben barátnőjét ráncigálta vissza, hogy legalább csak üdvözölje a fiút.
 - Hát igen, de mi járatban LA-ben? - Patrick, akit Freya nem igazán kedvelt megállt közvetlen előttük és széles mosoly ült ki arcán. A szőkeség azt hitte, rögtön nekiugrik, hogy azt az idegesítő vigyort letörölje róla, de higgadt maradt.
 - Munka ügy miatt érkeztünk. - Freya nem éppen kedves hangnembe szólalt meg, amiért büntetést kapott. Stell oldalba vágta így még kedve sem volt ott maradni, nem, hogy tovább hallgatni a csevegésüket.
 - És te mi járatban, a szomszédságban? - Stella mosolyogva érdeklődött.
 - Nos, én itt élek már egy jó ideje, csak gondoltam kicsit hazalátogatok. - Ez a beszélgetés órákon keresztül folytatódhatott volna, de a szőke lány, aki már idegességében nem tudott mit kezdeni, hirtelen benyögte, hogy "Nagyon örültünk a viszontlátásnak, de nekünk dolgunk van. Szia.". Kellemetlennek tűnő helyzet volt, de másképpen nem tudott volna megszabadulni tőle, hiszen az első találkozás alkalmával olyan benyomást keltett, hogy szíve szerint megölné. Mindketten megragadták bőröndjeiket majd a kilincset lenyomva nyitottak be. Az a düh, méreg, ami mindkettejükben ott volt különböző okok miatt, az most teljesen eltűnt. A ház berendezése olyan hatással volt rájuk, hogy a cuccukat a bejárati ajtó előtt hagyva rohantak végig a házon. Fel az emeletre, le a földszintre, be a konyhába majd a nappaliba. Boldogság öntötte el mindkettejüket.
 Miután sikerült lehiggadniuk a cuccaikkal együtt célozták meg a kiválasztott szobáikat, majd nekiálltak a berendezkedésnek. Akárcsak Londonba, egymással szembe található az a két szoba. Viszont annyi volt a különbség, hogy erkély járt hozzá, de sajnos csak egyetlen egy fürdő volt, ami kicsit problémát jelentett. Félretették ezt a bajt, mert ebben a pár hétben valahogy megoldják vitamentesen a használatát. Stell első dolga az volt, hogy az erkélyre kiüljön laptopjával együtt, hogy tájékoztassa Ashton sikeres megérkezésükről. Már éppen kattintott volna a nevére, mikor hirtelen valaki videó üzenetben jelentkezett. A hívás mosolyogva fogadta.
 - Nagyon türelmetlen vagy, ugye tudod? - Jelentette be Stella, miközben a mosolygó Ash-t figyelte. Nem számított a rögtöni hívásra, de feldobta a kedvét. - Ugye nem egész végig a géped előtt ültél és vártad, hogy mikor leszek aktív?
 - Ne, dehogy is. Úgy ismersz te engem? - A lány elnevette magát. Imádta ezt a srácot, hiszen mindig jobb kedvre derítette.
 - Tudom jól, hogy milyen vagy! Eléggé ismerlek, hogy tudjam. - Kacsintott egyet. - Mi a helyzet arra? A többiek hogy vannak?
 - Itt szép az idő, mindenki remekül van, de ahogy nézem LA-ben is minden oké. - A lány bólintott válaszképpen. - Viszont kíváncsi lennék arra, hogy mi történt akkor, amikor Luke utánatok rohant. Ő nem hajlandó elmondani semmit. - Kíváncsian érdeklődött. Aggódott érte ez teljesen látszódott, de ha a szőkeség sem mondott semmit, akkor jobb, ha ez csak kettejük titka marad.
 - Nyugodj meg! Nem történt semmi, csak átadta a búcsú ajándékot, mert elfelejtette. - Reménykedett, hogy Ashton elhiszi, de az arckifejezését eltekintve semmit nem tudott leolvasni. Kisebb várakozás után végre elmosolyodott. Mintha egy kő esett le volna a szívéről. Megkönnyebbülten folytatta tovább a beszélgetést, de sajnos ez sem tartott sokáig. Freya berontott a szobájába és elkiabálta magát, hogy városnézős vásárlás lesz a mai program. Elbúcsúzott a fiútól majd pedig egy lengébb öltözékbe bújt. A megszokott hosszú nadrágot sötétről világosabbra cserélte, melynek feltűrte az alját. Kedvenc fehér pólóját magára kapta, táskáját vállára helyezte. Napszemüvegével eltakarva szemeit indult le a földszintre, ahol már a türelmetlen barátnője várta.
 - Mehetünk? - Kérdését feltéve a szőkeség, amire Stell csak bólintva válaszolt már indult is ki a házból. A fiatal írónő szem forgatva követtea lányt. Gondosan bezárták az ajtót majd pedig egymásba karolva indultak el a felfedező útra. Fogalmuk sem volt, hogy mibe is vágtak bele. Semmit nem bántak. Új kalandokra vadásztak és ez egy remek kezdés volt számukra.
 Jó ideje sétáltak, mikor megpillantották a boltokat. Az összes kedvenc üzletük ott volt helyben. Rögtön megcélozták kedvenceiket. Ruhákat válogattak, rohantak a próbafülkébe, majd onnan megint vissza. Mire eldöntötték, hogy mire is van szükségük az órákba telt, de a pénztárnál kifizették majd pedig boldogan távoztak. Így telt egy csodás délután, de estére már kezdtek megéhezni. Körbepillantva semmit nem láttak és még a visszafele úton sem volt egy étterem vagy valami. Egymásra néztek és tanakodni kezdtek.
 - Vajon merre lehet a legközelebbi kajáda? - Stella kezdett egy kicsi aggódni, hogy nem sikerül semmit sem enniük, hiszen az ideiglenes otthonukban nincs semmi.
 - Nyugalom! - Kapta elő telefonját. - A GPS mikre nem jó?! - Kacsintott majd pedig az interneten keresgélni kezdett egy közelben lévő étterem vagy pizzázó. Miután rábukkant Boldogan pötyögtet be a pontos címet és útnak indult. Fogalmuk sem volt, hogy merre indultak, de csak a beszélő készülékre hallgattak. Számításaik szerint csak pár percre volt tőlük az épület, ebből sajnos fél óra lett mire megérkeztek. Mérgesek és fáradtak voltak, mégsem bántak semmit, hiszen remekül eltájékozódtak és épségben odataláltak. A jutalom nem volt más, mint egy íncsiklandozóan finom pizza. Leültek egy üres asztalhoz majd pedig rendeltek. Gyorsan ki is hozták az ételt így megvacsoráztak közben pedig megbeszéltek minden fontosabb dolgot. Nem kellett volna, hiszen most jött ismét csak az a kérdés.
 - Nem értelek. - Értetlenül figyelt barátnőjére Stell miközben próbálta felfogni a jelbeszédet és az igazán halk összetehetetlen kérdést.
 - Nem akarom hangosan mondani, bárki meghallhatja. Szóval, mi van most akkor Luke és közted? - Odahajolva súgta fülébe. Azonnal tudta, hogy ebből megint csak rosszul jöhet ki. Ha mást mond neki, mint Ashton-nak, akkor összedől a világ és nem úgy lesz semmi, ahogyan eltervezte. Mély levegőt vett és ugyan azt mondta a lánynak, amit a dobosnak. Semmi több csak barátság... Még saját magának is nehéz volt ezt beetetni, hiszen ez régen nem barátság. Nem tudnak meglenni egymás nélkül, de Stella kitartóan erős.
 A mára betervezett programok elvégzése után útnak indultak hazafele. Persze már erejük nem volt sétálni így taxit hívtak, hogy szállítsa őket haza. Nem telt bele öt percbe sem, azonnal ledobták magukat a kanapéra. Élményekkel teli volt ez a mai nap, hiszen felejteni jöttek, szórakozni, nem pedig a múlton rágódni. Stella észbe kapott, hogy megígért valamit így rögtön a laptopjáért rohant. Felkapva azt sietett vissza Freya-hoz, aki már majdnem bealudt, de még tartotta magát. A fiatal írónő a srácokat hívta. Nem telt bele másodpercekbe sem, teljes létszámmal jelentkeztek. Igaz, hogy a lányok már alig éltek, de ugyan úgy cseverésztek, mintha semmi bajuk nem lenne. Mindent elmeséltek, ki lakik a szomszédban, milyen csodás a ház, milyen programot terveztek, miket vásároltak, hogyan jutottak el egy kajádába. Rengeteget röhögtek együtt mindezeken. Természetesen a srácok folyamatosan kifigurázták a hallottakat, de csak jobb kedvük lett tőle.
 A hosszadalmas beszélgetés után mindenki nyugovóra tért volna. Freya valószínűleg, hogy már az ágyat nyomva az igazak álmát alussza eközben Stell a fürdőből kilépve sietett vissza szobájába. Előkotorászta kedvenc fekete felsőjét hozzá pedig egy kényelmes bugyit, majd nyakába helyezte a kapott nyakláncot. Az erkélyre kilépve csodálta meg a kivilágított várost. Gyönyörű látvány volt, de hirtelen egy érzés fogta el. Magányt érzett. Egyedül ácsorogva a korlátnál egyre csak azon kattogott az agya, hogy mennyire hiányzik valaki. Abban a pillanatban telefonja csendesen zümmögött. Kezébe véve vette fel.
 - Nagyon hiányzol! – Szólt bele egy igazán kedves hang. Szívét rögtön melegség árasztotta el és a nyaklánc medálját kezében szorította mellkasához…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése