Történetek

Beléd szeretve
(Fanfiction)
 Két ellentétes természetű barátnő, két egymástól távol lévő város, egyforma élet, melyet egy szerelem választ szét. Hogyan és mikor? Stella egy roppant kedves lány, aki nehezen nyíl meg másoknak, de az energikus Freya-nak köszönhetően megváltozott körülötte minden. Senki sem hitte el, hogy ők ketten barátnők lehetnek, hiszen két különböző lányról van szó, de az ellentétek vonzzák egymást.
 Közös elhatározás alapján indították be karrierjüket, mely egyre feltörekvőbb lett. Míg Stell az írásba fogott, Freya a videózásba így segítve egymás munkáját. Ám egy nap, mikor az újdonsült írónk fejéből kipattant egy ötlet rögtön munkába is kezdett így alkotta meg egy olyan személyről a történetét, akinek sokat köszönhet, hiszen, ha nem nézz fel rá, talán most is a sarokban kuporogna, egyedül, de amire senki sem számított, mégis megtörtént. A világ különböző területeiről olvasták és így vált egyre híresebbé Stella, bár volt egy titkos olvasó, kinek nevét nem tudtuk, de lelkes olvasó volt és még a lány is felkereste email-en, hiszen Freya nem egy videóban mutatta már meg barátnőjét és ezzel kapott egy olyan lehetőséget, hogy az a bizonyos valaki erőt vett magán és félve, de megkérte Stella-t, hogy találkozzanak. Bár a lány hevesen ellenkezett végül beadta a derekát, így izgatottan várta azt a napot, de arra nem számított, hogy élete ennél még nagyobb fordulatot tesz ezzel megváltoztatva mindent.
 Hogy ki i az a személy, akiről írt? Ki az, akivel találkozik? Talán kettőjük egy és ugyanaz? Nem tudom, de a válasz hamarosan kiderül…

RIVÁLISOK

 Ha egy korántsem egyszerű erővel bírsz, folyamatosan magadra maradsz és az emberek csak utálni fognak. Kimiko története is így kezdődött, de mégis volt kiút belőle, mígnem egy szervezet tagja lett. Nem érezte magát kirekesztve, de mégis volt egy személy, akinek csak a saját „szertartásai” voltak a fontosak. A lánnyal folyamatos vitáik voltak,erőikkel próbáltak egymást leküzdeni és így lettek örök riválisok. 

(Fejezetek)

Jó és rossz úton 

Gondoltad volna valaha, hogy milyen érzés lehet, amikor a szemed láttára ölik meg szeretteid? Sajnos ez a lány átélte és nem fogja ennyiben hagyni. Megesküdött, hogy addig nem lesz vége, amíg bosszút nem áll az egész bandán, de nem teljesen csak ez hajtotta. Kíváncsi volt, hogy miért történtek ezek az események, ki volt az, aki kirobbantotta az egészet!? Vajon az élet úgy hozza majd, hogy minden a tervei szerint alakul? Lehet, hogy fogságba esik és soha nem szabadul? Hamarosan kiderül... 








(Befejezett)
Köszönet érte Roxana-nak!
(Fanfiction)
 Nagy tragédia történt a német Müller családban. A szülők halálos balesetet szenvedtek és gyermekeik az angol rokonokhoz kerültek. Nem bántak velük jól, állandóan csak kihasználták őket és rabszolgaként tekintettek rájuk. Amint lehetett elmentek onnan és Londonba költöztek a Lexie (19) akkor barátjához, Mark-hoz. A nagyobbik Müller lány képregényrajzolóként dolgozott, de nem volt olyan sikeres, mégis ennek ellenére meg tudta adni húgának, Emma-nak (10) amire szüksége volt. Viszont egy nap az életük fenekestül felfordul, ugyan is a kislány óriási rajongója a világsikerű 5 tagból álló brit fiúbandának, a One Direction-nek. Koncertre jutnak, nagy élménybe lesz részük és még a fiúkkal is találkozhatnak, és azon a napon a két fiatal, Harry és Lexie élete teljesen megváltozik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése