A hazafele út biztonságosan telt, hiszen csendes volt az
utca, egy lélek sem járt arra. Lexie-ben mindig is lakozott egy félelem, de a
fiú mellett ez eltűnt. Boldog volt, ez tisztán látszott rajta.
Az este további része
talán túl érzelgősre sikeredett, de ő csak a lány miatt tette mindezt. Csodásan
érezték magukat és Harry végre úgy érezte, hogy sikerült neki segíteni, hogy
teljesen elfelejtse a múltat és a jelenjére koncentráljon.
Amikor már szinte
teljesen egyedül maradt besietett a konyhába, hogy szomjúságát csillapítsa majd
sietős tempóban követte Lexie példáját. Felsietett a lépcsőn az emeletre, de
mielőtt szobájába ment volna benézett a lányokhoz. Először Emma-hoz igyekezett.
Csöndesen belesett a résnyire nyitva hagyott ajtón rögtön Lexie-re tévedt a
szeme, aki gondoskodóan figyelte testvérét. Fülhallgatóját óvatosan kivette a
lány füléből és a telefonnal együtt az asztalra tette majd betakargatva, „jó
éjt” puszit adva homlokára indult meg az ajtó felé. Harry azonnal berohant a
szobájába és résnyire nyitva hagyva az ajtót tovább leskelődött Lexie után. A
lány kecsesen végig sétált a folyosón egyenesen az ajtajáig majd ott eltűnt.
Harry csak nézett maga elé majd észbe kapva becsukta az ajtót és a fürdőbe
indult…
***
Reggel Lexie
telefonja vészesen jelzett. Fogalma sem volt, hogy ki a fene küld neki kora
reggel SMS-t, de amint közelebb lépett az asztalon heverő készülékhez
megpillantotta a számot, ami számára ismeretlen volt. Azonnal kezébe kapta a
mobilt és megnyitotta. Ahogy a sorokat olvasat könnyekbe lábadtak a szemei majd
az utolsó sorhoz érve a földre ejtette a telefont, kirontott az ajtón és húga
szobája felé vette az irányt. Az ágy üres, Emmának nyoma sincsen. Egy régi kép
hevert a földön, melyen egy üzenet állt piros betűkkel.
„Elvittem magammal a
húgod, de én igazából téged akarlak! Ha nem akarod őt is elveszíteni úgy, mint
a szüleidet, akkor, ma 2-kor a házatokhoz közeli parkba, a tó melletti öreg
fánál találkozunk!
Mark „
Rémülten rohant át a
szemközti szobába, ahol Harry még nyugodtan szundikált. Őrült tempó kíséretében
az ajtó kicsapódott mire a fiú ijedten ült fel az ágyon és emelte tekintetét a
lányra, kinek könnyei szűnni nem akaróan folytak végig arcán. Ahogy végigmérte
őt az ajtóban álló személy arcáról ijedtség, félelem, aggodalom és szomorúság
volt leolvasható. A teste szinte remegett és olyan gyengének látszott, mint aki
ott helyben össze akar esni. Amilyen gyorsan csak tudott kiugrott az ágyból és
közelebb sietett Lexie-hez majd az ágyra ültetve térdelt le elé. Már az elején
tudta, hogy baj van.
- Mi történt? – kezét a lány combjaira tette mire válaszul
megfogta egyik kezét. Tenyerébe helyezett egy képet és zokogva az ölébe borult.
Harry megfordította a képet. Ahogy a sorokat végigolvasta düh és aggodalom
kavargott benne egyszerre. Ekkor már tudta, hogy mi is az a nagy baj. – Az a
szemét! – szorította ökölbe a kezét.
- Harry! – zokogott a
lány – Elrabolta Emmát!
- Minden rendben lesz!
Ígérem! – majd a lányt elengedve tárcsázta a fiúkat, akik szintén meglepődve,
de dühösen rohantak a házhoz, hogy kieszeljenek egy tervet, hogyan is tudnák
ezt az alakot rács mögé juttatni örökre, de ami a legfontosabb volt most, hogy
sértetlenül visszakapják Emma-t. Hogy miért nem a rendőrséget hívta először?
Tudta, hogy Lexie nem menne bele ebbe az ötletbe így jobbnak tartotta, ha a
fiúkkal ráveszik a jobb és talán könnyebb megoldásra.
Nem sokkal később
mind a 4 fiú megérkezett, de nem egyedül érkeztek. A srácokhoz csatlakoztak
kedves barátnőik is, hátha ők is segítséget nyújthatnak ebben a helyzetben.
- Sziasztok! – nyitott
ajtót Harry – Gyertek. – majd mindenki sietősen a nappaliba igyekezett, ahol a
zokogó lányhoz csatlakoztak. Mindenki elfoglalta a helyét és hosszú megbeszélésbe
kezdtek.
- Hallottuk, hogy mi
történt és jöttünk segíteni. – tette Eleanor kezét Lexie vállára.
- Nagyon aranyosak
vagytok, de ez az én ügyem és nekem kell megoldanom.
- Együtt fogjuk
megoldani. – jelentette ki Liam. Meglepődött, hiszen ilyen idegesnek se őt se a
többieket nem látta még.
Mindenki
gondolkodásba kezdett és ötleteket összerakva kialakult egy terv, de ezek
közben sikerült rávenni a lányt, hogy a rendőrség is segítsen ebben az ügyben.
Harry azonnal tárcsázta is a számot és csak pár perc tellett bele, hogy meg is
érkezzenek. Nagyon aggódott, hiszen bármi rossz történhet.
Lexie idegesen
tekintett az órára és a telefonjára miközben mesélte a történteket. Mindent
részletesen elmondott, még azt is, hogy mikor idekerült mit akart vele tenni
az-az állat, de még szerencsére ott volt az ő hőse, Harry.
- A
kisasszonyra egy lehallgató készüléket és egy rejtett kamerát szerelünk, de még
kap egy fülest is, amin közvetítjük, hogy mit is cselekedjen mikor. – mondta az
egyik férfi Harold-nak, de a lány minden egyes szót hallott így azonnal
közbevágott.
- És ha valami baj
történik a húgommal, ha kiszúrja szemével a rám felszerelt dolgokat? – idegesen
pillantott fel a kanapéról.
- És ha valami baj
történik vele? - aggodalmaskodott Harry
miközben az előbb megszólaló lányra pillantott. Nem akarta elveszíteni, persze
a kislányt sem, de nem akarta ilyen kockázatos dolog elé vetni őt. – Inkább feláldozom
magam én! – mondta, ami talán jobb megoldás lenne.
-Harry! Az nem lenne
jó, hiszen nem téged, hanem engem akar. – mondta Lexie
-Igaza van a kisasszonynak.
– bólogatott egyetértően - Nyugodjon, meg és ne aggódjon. Álruhás emberek
lesznek a környéken így, ha bármi is történne, ők rögtön cselekednek.
-Rendben. – nem
szívesen ejtette ki ezt a száján, de talán így az akció sikeres lesz és
mindenki épségben megússza majd.
„Mindent elkövettem,
hogy a legnagyobb biztonságba érezhessék magukat a lányok és erre jön ez! Talán
mégsem vagyok olyan jó ember, hiszen megígértem nekik, hogy mindent elkövetek a
cél érdekében. Biztonságban fogják érezni magukat és most megtörtént ez… Minden
az én hibám!” – ökölbe szorítva kezét dühösen a falba ütött majd homlokát
nekitámasztva annak mérgelődött. A lány megpillantva Harry-t azonnal odasietett
hozzá és jó szorosan hozzábújt.
- Ne hibáztasd magad! –
suttogta fülébe Lexie – Az én hibám! Már akkor börtönbe kellett volna
juttatnom, amikor jöttél és megmentettél.
- Hölgyem! – szólt köbe
az egyenruhás férfi – Bocsánat, hogy megzavarom önöket, de a készüléket fel
kellene szerelnünk. – a lány bólintott, majd a fiútól távolabb állt és engedte,
hogy minden egyes kütyüt elrejtsenek. A pólója alá rejtették a mikrofont, a
kamerát táskájára, míg a fülest elhelyezve fülébe gondosan helyezte rá hosszú kiengedett
barna haját. Még mindig bennük volt a félelem, de tudták, hogy miért teszik
ezt! Már csak reménykedtek abban, hogy a dolgok jól süljenek el.
***
Már helyszínen ácsorogva tördelte
idegesen kezeit a lány. Minden egyes percben körbetekintett és az órájára
pillantott, mely 2 órát mutatott, de senkit nem látott. Egyre jobban kezdett
ideges lenni, hiszen akivel most találkozik bármire képes. Simán kicselezi a rendőr
őket. Olyan kiszámítható tud lenni, de sosem tudod, hogy melyik percben és
ettől nagyon tartott a lány.
Hirtelen egy
torokköszörülésre figyelt fel és rémülten fordult meg a hang irányába. Egy
kapucnis férfival találta magával szemben, aki önelégülten mosolygott. Lexie
abban a pillanatban felismerte azt a mosolyt így egy kicsit hátrálni kezdett,
de Mark csak lépett utána.
- Hol van a húgom? –
kérdezte Lexie.
- Miért olyan fontos
ez? – letörölhetetlen volt a vigyor az arcáról.
- Hol van a húgom?? –
emelte feljebb a hangját, de hát nekiütközött e fának így nem tudott tovább
hátrálni.
A férfi közelebb lépegetett majd egy szűk helyet hagyva maguk között
közelebb hajolt a lányhoz és kezét álla alá helyezve emelte fel, hogy tekintetük
találkozzon. Akkor érezte a lány magát teljesen úgy, hogy innen nincs menekülés…
----------------------------------------------------------
Szerintem nem lett valami jó ez a rész... vagyis nekem nem a kedvencem... de azért remélem, hogy tetszet :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése