00. PROLÓGUS - YUKI KIMIKO

  Kimiko sosem érezte, hogy tartozna is valahova és ez azon a napon is így volt, mikor elérkezett a vizsga napja. Ezen múlott, hogy igazi ninja lehet-e. Kimagasló eredményeket ért el, külön foglalkoztak vele. Kemény edzéseken ment keresztül, melynek meg is lett az eredménye, mégis volt valami hátrány az egészben. Kortársaihoz nem tudták beosztani, hiszen mindig kudarcba fulladtak a küldetések. Magányosan kellett folytatnia, hiszen akkora erővel rendelkezett, hogy mindenki félt tőle. Egymaga próbálta továbbfejleszteni képességeit és innentől kezdve Kimiko története korántsem volt vidám, nem hogy hétköznapi. Voltak jobb pillanatok, hiszen csak egy emberrel tudott igazán kijönni, az édesanyjával. Ő volt az, aki mindenbe támogatta és mellette állt jóban, rosszban, de mégsem volt olyan egyszerű, hiszen valaki mindig kettejük közé állt. Az apja szinte megkeserítette a lány életét és csak gyűlölni tudta őt, de egész Köd falut! Az a rengeteg düh csak emésztette belülről, míg egy nap sorsfordító dolog nem történt. Az ajtón belépve a szeme láttára esett össze édesanyja, aki az életéért küzdött. Kimiko szemei tágra nyíltak és a düh, a méreg elöntve őt látta meg a tettest, a saját apját… Pokolba kívánta őt, de hirtelen eltűnt. Anyjához lépve könnyes szemekkel húzta őt ölébe.

RIVÁLISOK

 Ha egy korántsem egyszerű erővel bírsz, folyamatosan magadra maradsz és az emberek csak utálni fognak. Kimiko története is így kezdődött, de mégis volt kiút belőle, mígnem egy szervezet tagja lett. Nem érezte magát kirekesztve, de mégis volt egy személy, akinek csak a saját „szertartásai" voltak a fontosak. A lánnyal folyamatos vitáik voltak,erőikkel próbáltak egymást leküzdeni és így lettek örök riválisok.

FIGYELEM:
 - Naruto nem az én tulajdonom
 - Csúnya szavak előfordulhatnak benne
 - Erőszak is lehet benne
 - Szexuális tartalmak majd lehetnek benne (+18 jelzést kapva)
 - Előreláthatólag minden PÉNTEKEN új rész kerül fel

 

Jelenleg ez a történet fut a wattpad-en és ide is feltöltöm nektek.

Kedves Olvasók!

 Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de egyenlőre ihlethiány miatt nem tudom mikor lesz folytatása a történetnek. Semmiképpen sem szeretném félbehagyni. Ehhez viszont a segítségeteket szeretném kérni, hogy van-e értelme folytatni. Tetszik-e nektek... 

 Igyekszem mindig újabbnál újabb ötletekkel és élvezhetőbb eseményekkel feldobni minden egyes részt és szívemet, lelkemet még jobban beletenni. Ez az egyik olyan történetem, amely nagyon közel áll hozzám és nem akarom itt félbehagyni ezért is fordulok hozzátok. Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy tényleg érdemes-e folytatni...

 Szóval aggodalomra semmi ok, mert élek és virulok és nem lesz itt még vége és még sok más történetét szeretnék nektek hozni, amik eltérőek. Jelenleg már fut egy új a wattpad oldalamon és hamarosan megosztom veletek itt is. 

Puszillak benneteket! 

I. Heni

33. Fejezet - Zongora dallamai

- Jó reggelt! – Állt fel helyéről az orvos és kezet fogott mindkettejükkel. – Kérem, foglaljanak helyet! - Szinte reszketve, egy pillanatra sem vette le a szemét az orvosról. Elképzelése sem volt mi keresnivalója van itt, de egy biztos megérzése volt, hogy hatalmas a probléma.

 - Kérem, nagyon kérem! Mondja, hogy semmi komoly nem történt... - Tőrt ki magából a lány. Sosem volt egy nyugodt ember és nem szerette, ha az idegeit tépik a csenddel. Már nem tudott magának parancsolni, muszáj volt valamit közbeszólnia.

Otthon, édes otthon

Sziasztok!

 Örülök, hogy újra itt lehetek és megoszthatom veletek a fejemből kipattant kis szösszeneteket, de legfőképpen azért vettem erőt magamon, hogy visszatérjek ide, mert az írás, az amivel a legjobban ki lehet fejezi saját magunkat. Így a hosszas kimaradás után, amit nagyon sajnálok, ismét itt leszek és hozom a jobbnál jobb részeket... Vagyis, ami tőlem telik. 

 Ami biztos, hogy a mai nap még érkezni fog a "Beléd szeretve" új része. Percek, órák kérdése és fent lesz. A másik dolog az, hogy nem csinálom már több fanfiction-t. A jelenlegi történetemet is menet közben átírogatom és egy teljesen más szemszögből fogjátok tudni olvasni a történetet. 

Csóközön!

32. Fejezet - "Még mindig szeretem!"

 - Hogy mi?! - Fogalma sem volt, hogy mi is történhetett. Hirtelen azt hitte, talán valamelyik hozzátartozója szenvedett balesetet, de nem. Ehelyett vele...

 - Kérem Austin kisasszony. Nagyon fontos lenne. - Az orvos minden áron sürgette a dolgot, de semmi sem volt olyan egyszerű. Kiló méterekkel van távolabb otthonától. Nem megy egyről a kettőre az utazás.

 - Legközelebb hajnali kettőkor megy gépem vissza Sydney-be. Rögtön magához megyek, amint leszálltam. - Hadarta el amilyen gyorsan csak tudta. Amint a vonal megszakadt Stella ijedten dőlt az ágyára. Elképzelni nem tudta, mi is lehet az a nagy probléma. Mi van, ha halálos? Hogyan fogja elmondani a többieknek? Rémült volt. Reménykedni tudott csak, hogy semmi baj nincsen.

31. Fejezet - "Hogy mi?!"

 Halk beszéd szűrődött be az ajtón keresztül. Reggeli napnak sugarai, mint mindig fényesség áradt be a szobába. Álmosan a hátára fordult és a plafont kezdte el bámulni. Szemeit megdörzsölve hallgatta a kinti beszédet. Felismerte barátnője hangját és próbálta értelmezni a szavakat. Valószínűleg telefonált valakivel, de percekkel később már az ajtó kezdett el nyikorogni. Stella rögtön tekintetét a hang irányába vezette és kíváncsian pislogott az éppen érkező Freya-ra.