- Hogy mi?! - Fogalma sem volt, hogy mi is
történhetett. Hirtelen azt hitte, talán valamelyik hozzátartozója szenvedett balesetet,
de nem. Ehelyett vele...
- Kérem Austin kisasszony. Nagyon fontos
lenne. - Az orvos minden áron sürgette a dolgot, de semmi sem volt olyan
egyszerű. Kiló méterekkel van távolabb otthonától. Nem megy egyről a kettőre az
utazás.
- Legközelebb hajnali kettőkor megy gépem
vissza Sydney-be. Rögtön magához megyek, amint leszálltam. - Hadarta el amilyen
gyorsan csak tudta. Amint a vonal megszakadt Stella ijedten dőlt az ágyára.
Elképzelni nem tudta, mi is lehet az a nagy probléma. Mi van, ha halálos? Hogyan
fogja elmondani a többieknek? Rémült volt. Reménykedni tudott csak, hogy semmi
baj nincsen.
Órájára pillantva ugrott fel és a szekrény elé
lépett. Azt a kevés ruháját visszapakolta bőröndjébe majd pedig laptopja elé
ült. Online jegyet foglalt miután átöltözött. Lassan indult is volna, de
hirtelen nyílt az ajtó.
- Te hova készülsz? - Meglepetten állt meg
legyökerezett lábakkal. Rosszul érintette ez a látvány.
- Freya! Nagyon kérlek, ne haragudj rám, de
muszáj elmennem. Az orvosom telefonált, hogy van valami probléma. - Hadarta el
villámsebességgel, hiszen a kocsi odakint jelzett, megérkezett. A szőkeség nem
értette az egészet. Fogalma sem volt mire gondoljon éppen, teljesen
összezavarodott. Stell látta barátnőjén a szomorúságot ezért szorosan átölelte
majd könnyeivel küszködve kapta fel cuccait és elhagyni készülte a házat.
Odakint a tiszta sötét égen látni lehetet a
csillagokat. A hold csodásan ragyogott odafent, de a helyzet sajnos nem változott.
A fiatal írónő szomorúan tekintett vissza miközben már szállt volna be a
kocsiba, de egy fájdalommal és aggódással teli kiáltást hallott. Rögtön
megfordult és szeretet barátnőjére tekintett. Könnyei végigfolytak gyönyörű
arcán. Rosszul érintette ez a dolog. Sajnos nem tudott mit tenni ellene.
- Remélem semmi komoly baj nincsen, ami miatt
ilyen sürgősen haza kell utaznod. Nagyon kérlek, hogy tájékoztass mindenről.
Mindennél, mindenkinél fontosabb vagy nekem, hiszen már a testvérem vagy! -
Stella egyszerűen nem bírt már magán uralkodni. Zokogni kezdett, Stella-t meghatotta
minden egyes szó.
- Mindenképpen értesítelek mindenről, még ha a
legnagyobb problémáról is van szó. Nekem is fontos vagy, de megmondom őszintén,
hogy iszonyatosan félek mi lesz ezek után és a srácokkal való találkozástól is
tartok.
- Nyugodj meg! Minden rendben lesz és segítek
megoldani mindent. Pár hét múlva találkozunk otthon. - Egy igazai baráti ölelés
után fájdalmas búcsút vettek egymástól. Stell beült a kocsiba és az üvegre
tette kezét. Egy pillanatra sem vette le szemét barátnőjéről, aki csak állt
zokogva. Lassan elindult és csak az egyre távolodó Freya-t figyelte. Halkan
zokogva bámult ki az ablakon, egyre csak a csillagos eget bámulta. Nem szívesen
utazott haza, de már abban is biztos volt, hogy egyedül nem fogja tudni végigcsinálni.
Rögtön elővéve mobilját egy sms-t írt Ashton-nak. Nagyon nagy szüksége van most
rá.
Percekkel később
már a reptéren átvéve jegyét, várta a felszállást. A telefonját szorongatva
dobolászott bőröndjén. A körülötte lévő embereket bámulta, akik csak fel-alá
sétálgatva, vagy helyet foglalva pihentek miközben várakoztak. Hosszúnak tűnő
percek voltak ezek, de Stella-t a rezgő telefonja zavarta meg. Ijedten észlelt
fel majd a kezében lévő készülékre pillantva vette fel.
- Mi történt? - Aggodalommal teli hanggal szólt
bele Ash. Fogalma sem volt, hogy miért is keresi hajnalok hajnalán, hiszen
LA-ben majdnem 2 óra van.
- Haza kell mennem és nélküled nem fogom tudni
végig csinálni. - Ismét csak elérzékenyülten kezdett bele mondandójába. -
Hívott az orvosom és sürgősen be kell mennem holnap. Valami baj van.
- Számíthatsz rám hercegnő! Mikorra ér a géped
ide?
- Dobok egy sms-t a landolás után.
- Várni foglak! - Majd bontották a vonalat. A
lány kicsit megkönnyebbülve dőlt hátra, míg nem bejelentették, hogy a beszállást
megkezdhetik. Felállva helyéről kapta fel cuccait és indult el a bejárat felé. Jegyét
átnyújtva mosolygott rá a fiatal hölgyre.
- Kellemes utazást. – Viszonozva a mosolyt
adta vissza a fiatal írónőnek jegyét, aki tovább sétálva gondolkozott, mi lesz
ezek után. Zökkenőmentesen jutott fel a gépre, ahol helyét kereste. A fenti csomagtartó
ajtaját kinyitva próbálta felemelni kisebb bőröndjét. Nem járt sikerrel. Szenvedett,
hogy elhelyezze már végre csomagját. Nem ment neki. Segítséget hiába kért
volna, mindenki csak végignézett rajta majd tovább ment. Ez a huszonegyedik
század, ahol az emberek segítőkészek.
Mérges volt, amiért ilyen kis gyenge, puhány,
hogy semmi nem megy neki. Kiabálni lett volna kedve, de kulturáltan viselkedve
ült volna már le, mikor valaki megragadta csomagját és feltette helyére. A lány
hálásan tekintett arra a személyre, aki segített rajta. Amikor végig pillantott
rajta egy igen jó kinézetű fiatalemberrel találta szembe magát. Tátott szájjal mérte
végig a srácot és hazudott volna, ha azt mondja, nem tetszik a látvány. Viszont
abban a pillanatban valami megmozdult benne, de nem az előtte álló fiú iránt. Más
állt ezek mögött, méghozzá egy olyan fiatal srác, aki mélyen megbántotta, de
mégsem tud tovább lépni rajta. Mindenki ezt tanácsolta neki, saját maga is
helyesebbnek tartotta, képtelen tenni ellene. Szerette Luke-ot és soha nem
akarja őt elfelejteni. Boldoggá tette, megváltoztatta, amiért örökké hálás lesz
neki, de visszaszállva a való életbe a vele immár szemben ülő fiúra pillantott.
- Nagyon köszönöm a segítséget. Hálás vagyok
érte! – Örült, hogy még léteznek ilyen segítőkész emberek.
- Láttam, hogy segítségre szorulsz. – Villantotta
meg csillogó fehér fogait. Stella kissé elpirulva fordította el tekintetét. Zavarba
hozta őt, de nem szeretett volna semmiféle érzelmet kimutatni. A szerencsétlenségek
után, már minden jól alakult. Hosszadalmas beszélgetésbe kezdtek így többet
megtudtak egymásról is. Nem volt unalmas az utazás és még a lány is
kikapcsolódott egy picit.
*
A gép landolt így sajnos a remek társalgásnak
véget kellett vetni, de még mielőtt útjaik elváltak volna, számot cseréltek.
Igazán élvezték egymás társaságát így egy kávé mellett szívesen folytatnák
tovább. Egy ölelés után intettek egymásnak majd egyikőjük jobbra, míg a másik
balra sietett. Stella rögtön keresgélni kezdte a sok ember között azt a
személyt, akire most nagyon szüksége volt miközben próbált üzenetet írni. Nem
volt rá szüksége, hiszen rögtön letámadta valaki. Ijedten emelte fel tekintetét
és Ashton-nal találta szembe magát. Könnyei ismét csak hullani kezdtek, hiszen
elkövetkezett az a pillanat, amikor mindenre fény derül, de mindez mellett
hiányzott neki a fiú is.
- Kint áll a kocsi. Hazaviszlek és utána meg
az orvoshoz. – Vette át a lány kezéből a csomagokat majd a kijárat felé indult.
- Ne! – Torpant meg a lány. – Nem akarok haza menni.
- Akkor gyere hozzánk.
- Arra nem biztos, hogy képes lennék. – Aggódó
pillantásai tudatták Ash-el, hogy kitérő nélkül akarja megtudni az egészet.
Nincs szüksége arra, hogy haza menjen, se pedig a srácokhoz. Elég lesz, ha ő
saját maga tudni fogja mi is van itt.
A fiú felfogta mit is szeretne igazából Stell
így kilépve az épületből rögtön a kocsit célozták meg, de pár fotóssal
találkoztak. Nem foglalkozva velük. Míg Stella járműbe szállt Ashton gyorsan a
csomagtartóba téve a bőröndöt és csatlakozott a lányhoz. A kulcsot a megfelelő
helyre helyezte és elfordítva azt indult el a kocsi. Ash a gázra lépve sietett
az írónő orvosához.
Megérkezve a lány idegesen szállt ki és a
dobossal az oldalán sétált be a kórházba. A gyomra ökölnyire szorult, fogalma
sem volt, hogy mit tegyen. A fiú ezt mind látva rajta közelebb húzta magához és
átkarolva mentek tovább.
A megfelelő ajtó elé érve ismét csak
legyökerezett lábakkal állt Stell. Nem akart bemenni, de barátja biztatta őt. Mégsem volt rá képes.
- Ashton! Én félek! – Leírhatatlan volt az-az
érzés, amit abban a percben érzett. Egy tapodtat sem volt hajlandó megmozdulni,
így csak fájdalmat kifejező pillantásokkal jelentette ki ezeket.
- Nyugodj meg! Bemegyek veled és bármi
történjék, én mindig ott leszek melletted! – Ezek a szavak ismét csak szíven
ütötték a lányt. Rögtön eszébe is jutott kedves barátnője, Freya szívszorító
szavai. Nehéz volt abban a pillanatban mindent kizárni és csak egy valamire
koncentrálni, de már tudta. Ashton mellett ez menni fog.
- Köszönöm! – Bátortalanul kopogtatott az
ajtón, majd belépett a dobossal együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése