18. Fejezet - Együtt töltött pillanatok

  "Hogy mi volt az, amit abban a pillanatban éreztem? Melegséget, szeretettet. Az érzelmek kavarogtak bennem, minden ki akart törni belőlem. Ellenkezni akartam... nem sikerült. Zokogtam, annyira meghatott ez a fajta törődés, hogy minden rosszat elfelejtettem és csak is ő rá tudtam koncentrálni. Amit ő adott nekem eddig azt soha nem fogom tudni meghálálni. Hihetetlen, hogy mennyire felforgatta az életem..." - Akármennyire is próbálta elhitetni magával, hogy nem figyel másra csak Luke-ra, mindig a gondolatai közbeszóltak. A könnyei még mindig szüntelenül potyogtak, de két kéz érintette meg. Freya mosolyogva és szintén könnyes szemekkel nyugtatgatta barátnőjét.

 - "I wish I was... I wish I was..." - Énekelte az utolsó sorokat Luke. A zene elhalkult a közönség sikítozásba kezdett. A két lány is csak tapsolt, hiszen a srácok fantasztikus koncertet adtak.

 Miután mind a négyen hangszereik nélkül karoltak egymásba, hogy meghajolhassanak, de ez nem a megszokottan történt. Luke oldalra pillantva látta, hogy Stella könnyeit törölgeti, miközben Freya egyre csak vigasztalja. A fiúk közül kiszakadva rohant semmivel sem törődve. Azzal a lendülettel kapta el a lányt és tolta egyenesen neki a falnak. Szorosan ölelte magához, mintha az élete múlna rajta. Nem akarta szomorúnak látni, ezért cselekedett. - Semmi baj életem. - Simította végig barna haját miközben csak ezt az egyetlen mondatot suttogta fülébe.

 - Köszönöm, hogy vagy nekem! Nélküled soha nem lennék ilyen boldog! - Kezeit körbefonta a fiú nyaka körül, miközben hátával a falnak támaszkodott. Luke teljesen a falnak préselve kedvesét kezeit a derekán pihentette. Mélyen egymás tekintetébe néztek, majd pedig közelíteni kezdtek egymás felé. Ajkaik mézédesen forrt össze, de a rajongók kiabálása kizökkentették őket. Elengedve egymást, immár mosolyogva a fiú visszasétált a színpadra és elnézést kért.

 - Bocsánat srácok, de egy fontos ügyet kellett elintéznem. Anyukámat vissza kellett hívnom mivel koncert közben keresett. - A magasba emelte mobilját és nevetve próbálta elhitetni ezt mindenkivel. A rajongók csak nevettek, végül a fények lekapcsolódtak. A srácok lesétáltak a színpadról és egyenesen az öltözőjük felé vették az irányt.

 Odabent már mindenki készítette fel magát a koncert utáni bulira, de ez teljesen különbözik a többitől. Egy kedves kis összejövetel, melyen mindenki családtagja ott lesz, és együtt ünnepelnek, hogy a fiúk ismét hazajöttek.

 - Freya, drága! Te miért pityeregtél? - Tette fel kérdését Mikey szórakozottan, de folytatta mondanivalóját. - Stell-től még megértem, hogy elérzékenyült, de te min kezdtél el bőgni? - Stella rögtön ránézett és nemlegesen rázta a fejét. Többször is eltátogta neki, hogy hagyja abba, de ő erre nem figyelt. Túlságosan is szórakozott volt a színes hajú csak egy valamire még nem lett figyelmeztetve. Freya-t nem igazán szabad felidegesíteni, mert a túl sok sorozat rossza hatással volt rá. Néha ijesztő, de előjön a gyilkos énje, amitől rettegni kell.

 - Gordon, drága! - Folytatta a szekálást. - Tudod, csak erre a két személyre kell nézni és már mindenkinek sírhatnékja támad, hogy milyen aranyosak és mennyire árad belőlük a szeretet. Ők szerelmesek! A másik pedig nem bőgtem csak megkönnyeztem ezt a cuki látványt... És ha legközelebb is ilyen kérdéseid lennének hozzám, akkor légy oly kedves, hogy írd le egy papírra őket és személyesen fogom megetetni veled. - Kacsintott Freya, miközben megint előtört belőle a gyilkos én. Tekintete szikrákat szórt, nem esett neki jól ez a kérdés, viszont igen vicces látvány volt, amilyen fejeket a fiúk vágtak ehhez a mondathoz. Mindenki rémülten pislogott és egy pillanat alatt teremtek Stella mögött. A két lány hangos nevetésben tört ki, hiszen ilyen még nem történt velük. 

 - Hát srácok! Látnotok kellene magatokat! - Nevetett fel Freya, miközben egy képet készített a srácokról és már rakta is volna fel a világhálóra, de barátnője megakadályozta ebben. Teljes kétségbeesetten pillantott rá, hiszen rettentően félt, hogy minden kiderül. Nincs még felkészülve lelkileg arra, hogy a rajongók utálkozó leveleit olvasgassa. Freya rögtön zsebre tette telefonját. Úgy gondolta, hogy talán ez lesz a tökéletes alkalom arra, hogy a meglepetésre sor kerüljön. Luke-ra tekintve hívta fel a figyelmét, hogy most már eljött az idő, amire várt. Bólintott egyet, majd pedig kedveséhez lépett.

 - Szeretnék neked mutatni valamit. - Megfogta Stell kezét és kedvesen mosolygott rá. A lány meglepetten pislogott szerelmére, de mi baj történhetne abból, ha valamit mutatni szeretne. - A party-n találkozunk. - A szőkeség felkapta mindkettejük kardigánját miután elköszönt a többiektől. Ezek után a hátsó kijáraton biztonságosan távoztak az épületből. Egy fekete autó mellett megállva a fiú udvariasan kinyitotta a lánynak az ajtót. Miután Stella beült a kocsiba, Luke is csatlakozott. A kulcsot a helyére illesztve fordította el és indította el járművet. A motor búgni kezdett, majd pedig szépen lassan elhagyták a helyszínt.

 A lány csak az ablakon bámult kifele. Fogalma sem volt, hogy merre vezet útjuk, de teljes mértékben bízott a mellett ülő személyben. Tudta, hogy semmi rosszat nem tenne és csak egy ártatlan kis dolgot szeretne mutatni. Az út nem éppen kellemes, érezhető a feszültség. Luke ideges, míg Stella-nak fogalma sincsen mi is fog történni. Teljes a csönd, már túlságosan is kínos, de az úti célhoz megérkezve fújta ki a levegőt. Kiszállva a kocsiból mosolyogva lépett kedvese mellé, aki körbetekintve próbálta megfejteni, hol is vannak.

 - Hol vagyunk? - Tette fel kérdését Stell.

 - Hamarosan megtudod. - Kacsintott majd pedig mosolyogva fogta meg a lány kezét és indultak el. Ismét tengerparton sétálgattak. A lány hirtelen megállt és körbetekintett. Nagyon is jól tudta hol is járnak. Ismét csak felidéződtek benne az első találkozási pillanatok.

 - Mi itt találkoztunk először. - Alig hallhatóan ejtette ki ezeket a szavakat. Sejtése sem volt, hogy miért is vannak itt, de a szőkeség csak mosolyogva reagált.

 - Pontosan 3 éve. - Nyújtotta kezét Stella felé, aki belecsapva tenyerébe rohant amilyen gyorsan csak tudott. - Na, állj csak meg! - És barátnője után igyekezett. Ismét fiatalnak érezték magukat. Sikítozások és nevetések töltötték be az egész helyet. Boldogság áradt belőlük, olyanok voltak, mint két kisgyerek, akik éppen fogócskát játszanak. 

 A hosszadalmas rohangálás után már mindkettejük fáradt így Luke-nak sikerült utolérnie a lányt, akit azonnal a földre taszított. Hangos nevetésben törtek ki, de ez egyre inkább halkult. Homlokuk összeért, ajkuk csak centikre voltak a másikétól. Ezt a meghitt pillanatot nem engedték elszalasztani, rögtön egymásnak estek. Vadul csókolták egymást, kizártak maguk körül mindent. Stell kezei szerelme arcán pihentek majd a hátára csúsztatta és pólójába kapaszkodott, míg a szőkeségé lassan csúszott lefelé egyenesen a lány fenekére. Halk nyögés hagyta el Stella száját. Luke belemosolyogva a csókba egyre jobban kényeztette az alatta fekvő nőt.

 - Szerintem ezt nem itt kellene… - Zihálva vált el a fiútól félbeszakítva a szenvedéllyel teli pillanatot.  – Ne siessünk el semmit, meg itt bármikor megleshet bennünket egy fotós. – Aggodalmaskodott Stella. Teljes mértékben igaza volt, hiszen nyilvános helyen voltak. A szőkeség csak elmosolyodott kedvese aggodalmán és a csókot lehelve ajkára felsegítette.

 - Tudod, biztosítottam a környéket, hogy csak mi ketten legyünk itt, senki se zavarjon bennünket. – Kezeit Stell csípőjén pihentetve tekintett gyönyörű barna szemeibe. – Semmire nem foglak kényszeríteni. Érett felnőtt emberek vagyunk, és nem sietünk sehova. – Kacsintott majd pedig kézen fogva indultak vissza a kocsihoz. Beülve a járműbe ismét új úti célt szemeltek ki. Perceken belül a házhoz is értek, ahol meglepetésükre nem éppen tombolt bent a buli. Az ajtón belépve meglepődtek, amikor…

----------------------------------------------------------------------------------

Igaz, hogy késve, de sűrű elnézést kérek érte, de meghoztam az új részt és újult erővel tértem vissza. Nem ígérek semmit a részek felkerülési időpontjával kapcsolatban, hiszen, mint tudjátok, most vannak azok az időszakok, amikor a tanárok olyan kedvesek a diákokkal, hogy év végéig nem hagyják őket nyugodni. Próbálom megoldani, belepréselni az időmbe!

A másik fontos dolog, hogy pár napja felkerült a YouTube-ra egy videó, szóval, aki olvassa ezt a történetet vagy a blogot és szereti a 5SOS ausztrál együttest, akkor kérem, hogy IDE KATTINTVA retweetelje és jelölje meg kedvencként ezt a tweetet, hogy minél előbb eljuthasson a srácokhoz.