Stella megszólalni nem tudott. Meglepődött,
amikor egy igazán ismerős hang szólt bele a készülékbe. Még inkább nagyobb
érzelmi katasztrófa következett be, amint kimondta azt a két egyszerű szót,
melynek borzalmasan nagy súlya van. „Nagyon hiányzol!”. Csak ez a mondat
csengett a fejében. Akárhogyan is szerette volna elkerülni a vele való
beszélgetést, nem igazán sikerült. Nem csaphatta rá a telefont, vagy küldhette
el egy melegebb éghajlatra. Az nem ő lenne.
- Luke? – A szavak összekeveredtek a fejében.
Egyetlen egy értelmes mondatot sem tudott volna kinyögni. Kérdések ezrei
sorakoztak a fejében, amikre a választ még nem tudta, de volt egy sejtése. Az
nem ma lesz.
- Igen, én vagyok. – Hallani lehetett, hogy
mosolyog. – Ne haragudj, amiért ilyen későn zavarlak, és azt is tudom, hogy az
előbb beszéltünk, de… - Szinte egy szuszra próbálta volna végigmondani.
- Kérlek, azért levegőt is vegyél. Egyáltalán
nem zavarsz, még ébren vagyok. Épp a várost csodálom. – Stell félbeszakította a
szőkeséget, aki csak halkan elnevette magát. A lány még mindig aggódik érte,
érdekli, hogy mi van vele.
- Igazad van, de egyszerűen nem tudok várni.
Tudom nagyon jól, hogy nem mostanában fogsz nekem megbocsátani. Beismerem,
rosszat tettem, amire nem is igazán emlékszem… Lényegtelen… Csak hallani
akartam a hangod, hogy csak velem beszélgetsz és nem másokkal. Tudod, mennyire
hiányoznak azok az esték, amiket itt töltöttél? Amikor összebújva feküdtünk az
ágyon és csendesen elmélkedtünk? – Az emlékek rögtön visszatértek.
Felejthetetlen minden egyes vele töltött nap, óra, perc, aprócska pillanat.
Élete boldogságban úszott akkor, sosem fogja elfelejteni.
- Mindenre tisztán emlékezem, de most már
semmi sem olyan egyszerű, mint régen. Követünk el hibákat mindannyian. Hol
kisebbeket, hol nagyobbakat… Nem biztos, hogy egyszerű ezeket megbocsátani. –
Jobban belegondolva, már rég a nyakába ugrott volna, de folyamatosan visszafogta
magát. Nem lehet mindent megbocsátani. Sajnos Stella a jószívűségéről volt
híres, így bármit elnézett. Változtatnia kellene ezen. – Nem akarok haragudni
rád, de nagyon fáj a tetted. Tudtad jól, hogy mennyire szeretlek és, hogy az
életemet is feláldoznám, hogy veled lehessek. Azon a reggelen ezek a gondolatok
megváltoztak. Rengeteg csatát vívtam az elmúlt napokban, hetekben, hogy
helyesen cselekedjek. Megtettem mindent, tovább akartam lépni és most itt
tartok. Részben kibékültem veled, de ne várd el tőlem, hogy ismét a karjaidba
ugorva nézek el mindent. – Ez a stílus nem volt megszokott Stella-tól, de
muszáj volt kimondania mindezeket. Nyomta a szívét és már nem bírta ezt a
terhet. Kimondta annak, akinek kellett. Megkönnyebbültnek érezte magát.
- Stella…
- Ne haragudj, de eléggé késő van. Majd máskor
beszélünk! – Ezzel pedig letette a telefont. Azonnal könnyek szöktek a szemébe
és visszasétált szobájába. Nem erről akart beszélni, nem akarta, hogy így
történjenek a dolgok. Mintha valaki csak rosszat akarna neki. Senkinek sem
ártott az égvilágon, valaki mégis ezt teszi vele. Ismét csak előjöttek benne
azok a gondolatok, melyekkel véget vethetne mindennek. Sokkal egyszerűbb lenne
neki is és a rosszakarójának, de eszébe jutottak Ashton szavai. Nem süllyedhet
le arra a szintre. Nem szabad eldobnia az életét ezért. Nincs értelme.
Dühösen dobta az ágyára a készüléket. Senkinek
sem mondott még ilyet, de nem igazán bánta meg, de akkor is egy világ omlott
össze benne. Túlságosan is gyenge volt, hogy bármi rosszat tegyen. Az ágyára
zuhanva csendesen sírdogált. Fájt minden, aludni nem bírt. Talán órákon
keresztül csak szenvedett. Nem tudta, hogy mi tévő legyen. Hol régi képeket
nézegetve tette fájdalmasabbá a szenvedést, hol pedig fel-alá mászkálva
gondolkodott. Hosszas percek teltek el így, majd az ágyra zuhanva kapcsolta be
kedvenc dalát. A halk zenét bekapcsolva hunyta le szemeit és próbált valami
másra gondolni. Percekkel később már mélyen aludt.
*
Luke a kezében lévő telefonra tekintve
gondolkodott el, hogy mi is az, amit nagyon elrontott. Biztos volt abban, hogy
ezt a témát nem kellett volna erőltetni. Talán nem is kellett volna felhívni.
Minden döntés nehéz volt abban a pillanatban, de szerette a lányt. Olyannyira,
hogy nélküle képtelen volt bármire is.
Odakint ücsörögve fogalma sem volt, hogy mit
is tegyen. Egyszerűen nem értette, hogyan is jutott el idáig a kapcsolatuk.
Volt egy sejtése… Talán egy utálkozó rajongó tudomást szerzett róluk és minden
áron szét akarja választani őket. Még inkább csak elgondolkodott. Mikor is
láthatta őket valaki, hiszen nem nagyon voltak nyilvános helyen együtt, ha igen
akkor is csak késő este. Eltöprengett, mit is tehetne. Meg akarja menteni ezt a
kapcsolatot, de semmilyen kiindulási pont sincsen.
Az ajtó nyikorogva nyílott ki. A szőkeség
azonnal odakapta tekintetét és várt, hogy ki is fog kilépni. Meglepetésére a
banda dobosa jelent meg két bögrével a kezében. Közelebb sétálva Luke-hoz
csatlakozott mellé. Kezébe nyomta az egyik bögrét, melyben gőzölgő ital volt.
- Haver! Késő este van LA-ben. Miért nem lépsz
tovább? - Ash rögtön a lényegre térve tette fel kérdését. Aggódott a lányért,
hiszen ezekkel a cselekvésekkel a fiú csak megnehezíti szegény Stell döntéseit.
Még mindig nem tud semmi, hogy mi is történt valójában a reptéren, de már
túlzottan nem is érdekelte. Csak a lány volt az első.
- Tudom, de
egyszerűen nehéz. Hiba volt minden, amit most tettem, illetve a szakításunk
napján is, de én szeretem őt! - Luke elérzékenyült, ahogyan a szavakat
kiejtette. Könnycseppek folytak végig arcán. Cseppet sem foglalkozott azzal,
hogy ki mit gondolhat most róla. Igen is fájt neki ez az egész. Gyengének
érezte magát és ezek után sosem lesz annyi bátorsága ismét cselekedni a
szerelmük megmentéséért.
- Luke! Elhiszem,
hogy nehéz, de valahogyan könnyítened kell. Tönkre teszed saját magad és ezzel
Stella-nak is csak fájdalmat okozol. - Bölcs gondolatokkal próbálta bandatársát
jobb kedvre deríteni. Ashton igyekezett segíteni mindkettőjükön, de eközben a
szőkeség gondolatai csak kavarogtak. Egyet értett a dobossal, hiszen ez nem
vezet jóra. Ha kárt tesz magában azzal a lánynak is. Barátok és nagyon jól
tudja, hogy aggódik érte. Gondol rá, hogy vajon mekkora a fájdalma. Luke
viszont csak reménykedik, hogy megmentheti a szerelmüket és nem cseszi el azt a
második esélyt. - A szíve mélyén még mindig szeret, de nem megy a megbocsátás
még. Idő kell neki, hogy adjon egy második esélyt a kapcsolatotoknak. Ő egy
olyan lány, aki megfontoltan gondolkodik, de mégis előtérbe helyezi az
érzelmeit. Nem egyszer vívott csatát magával, még akkor is, ha ott voltam
mellette. Borzalmas volt látni azt a szenvedést. Szóval csak hagyd egy kicsit
ezt a dolgot. Adj időt és minden jóra fordul. - Veregette hátba haverját
Ashton. Az énekes halkan ejtette ki a "Köszönöm." mondatot.
Ash magára hagyta a fiút, hogy mindent helyre
tegyen. Tudta, hogy ezzel nem sokat segített, de magának kell leküzdenie minden
nehézséget. Luke tisztában volt minden egyes mondattal. Aprócska tervezésekkel
tudta, hogy mit fog tenni és mit nem. Az égre pillantva mosolyodott el, majd
szépen lassan felállva indult be a házba. A kezében lévő üres bögrével sétált a
konyhába, ahol a pultra helyezte azt. Megfordulva túrt bele hajába miközben már
a lépcsőn igyekezett az emeletre. Halk léptekkel jutott el szobájáig és lépett
be oda. Gondosan becsukta maga után az ajtót majd pedig az ágyára zuhanva vette
kezébe a telefonját. Szinte ő is csak szenvedett. Nem tudott aludni és ez
teljes mértékben bosszantotta. A telefonját bújva böngészett mindenféle
közösségi oldalakon, míg nem eszébe nem jutott valami. Rögtön kipattanva az
ágyból kereste elő azt a dobozt, melyet gondosan elrejtett szobájában. Feje
búbját vakargatva gondolkodott, hova is tehette. Szemeit lehunyta majd jobbra fordulva
nyitotta ki. Rögtön megpillantotta a kis kék dobozt. Leguggolt érte majd kezébe
véve nyitotta ki azt. Elmosolyodva szemlélte a benne lévő kis apróságot. A kis
csomagot gondosan az asztalra helyezte majd pedig visszasétált ágyához. A puha
párnák közé zuhant és perceken keresztül csak az asztal irányárba pillantott.
Folyamatosan az járt a fejében, hogy vajon Stell, hogyan fogja fogadni. Mosolyt
akar csalni az arcára. Semmi másra nem vágyik, csak hogy mosolyogjon és legyen
boldog az a lány, akit ő nagyon szeret.
Ezekkel a gondolatokkal hunyta le szemeit és
aludt el. Másnap reggel pedig nem volt más dolga, csak hogy azt a dobozt
eljuttassa a megfelelő személynek.
-------------------------------------------------------------------
Sziasztok drágáim!
Tudom, hogy eléggé hosszadalmasra sikeredet a csúszás, de sajnos előbb nem tudták megjavítani a gépemet. De nem is mentegetőznék tovább... Remélem, hogy tetszett a rész és oldalt az információk között megtaláljátok a történet Wattpad verzióját is :D Ha valakinek nem lenne kedve itt elölről elolvasni, ott most megteheti.
Ölel benneteket,
I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése