18. Chapter

 Csend volt, nagyon nagy csend. Elhagyatott a hely, ahol most Harry járt, de ő ezt nem bánta. Most van ideje végiggondolni, hogyan is mondja el a lánynak, hogy szereti… Álljon elé és vallja be? Lepje meg valamivel és utána? Vagy hagyja a fenébe és majd elmondja, ha itt van az ideje. Mindegyik ötlet jónak tűnt, de mi lesz, ha nem most teszi meg, akkor valaki elveszi tőle a kincset, mivan ha Lexie már rég másé lesz mire ő szerelmet vall…

 Órákon keresztül csak sétálgathatott, lassan tette meg a lépéseket, míg ezeken agyalt, de akárhogyan is szeretett volna kilyukadni a helyes megoldásnál semmit nem talált alkalmasnak vagy éppen a bátorságához illőt. Végiggondolta, hogy az a rengeteg szerelmes film most mit segíthet neki, de akármennyit is nézett végig, abban olyan egyszerűnek tűntek ezek a pillanatok, a valóságban csak most tapasztalta meg, hogy mennyire is nehéz ez. Már szinte filmcímeket sorolt fel, hátha valami ötlet eszébe jut, de egyik sem volt olyan jó, mint kellene, még belegondolva sem. Nem lát a lány fejébe ezért még elképzelni is nehéz neki a pillanatot.
 Nem törte a fejét, feladta a gondolkodást így visszasétált a kocsijához és úgy gondolta, hogy lesz, ami lesz. A pillanatra bízza és történjék bármi, ő a lányt őszintén fogja szeretni örökké. Ahogy kocsijához ért a rajongók és a média. Most ebben a percben nem hiányoztak neki, de mit is kellett volna tennie. Mivel sietett ezért intett egyet és gyorsan beült kocsijába majd elhajtott, de pillanatok alatt már az utcába kanyarodott és a háza előtt egy számára ismeretlen kocsit szúrt ki tekintetével. Rögtön arra gondolt, hogy Mark betört a házába és éppen Lexiet bántja. Pár házzal arrébb leparkolt és rohant is a bejárat felé, de az ablak előtt elhaladva valami furcsát látott. Közelebb osont észrevétlenül majd betekintett azon. Egy ismeretlen alakot tekintett meg, akit még életében nem látott, de még Mark-ra sem hasonlított. Azonnal megnyugodott majd tovább figyelte az eseményeket. Pár másodperc múlva a lány, Lexie omlott az ismeretlen férfi karjaiba, aki óvóan ölelte magához azt a törékeny alakot. Abban a pillanatban Harry reményei szertefoszlottak, a szíve darabokra tört. Látta, hogy már soha nem lehet az övé a lány, hisz mást szeret. Elvette tőle valaki más és ez nagyon fájt neki. Egy könnycsepp utat tört magának, amely végigfolyt a fiú tökéletes arcán, majd szomorúan visszasétált járműjéhez és abba beülve megtörölte könnyekkel teli szemét és meg sem állt édesanyja házáig. Tudta, hogy már későre jár, de nem volt ereje végignézni, hogy a lány előtte töri még jobban darabokra a szívét. Túl sok volt neki ez is, de épp elég annyihoz, hogy összeomoljon. Soha nem számított erre, de még bele, sem mert gondolni, még is bekövetkezett.
 Pár órás utazás után leparkolt anyja, Anne háza előtt, az otthona előtt, majd gondosan bezárva a kocsit a bejárati ajtó elé lépett és bekopogott. Hallotta, bentről a lépteket, de amint kinyílt az ajtó, már nem bírta visszatartani könnyeit, így hát szabadjára engedte őket. Anne meglepődve tekintett fiára, de azonnal tudta, hogy valami nincs rendjén. Csupán az anyai ösztön ezt súgalta.
 -Harry… Mi történt? – fogta meg fia kezét majd óvatosan behúzta a lakásba. Becsukva az ajtót maguk után a konyhába vezette és ott az asztalhoz ültek majd Anne Harry kezét megfogva figyelte tovább.
 -Darabokra hullt a szívem… - csak ennyit tudott kinyögni. Nem tudta teljes egészében kifejteni, hogy miért is, ezért úgy döntött, hogy felmegy régi szobájába és elgondolkozik a dolgokon. Így is tett. Cipőjét levéve felsietett az emeletre és belépett szobájába. Az ajtót magára zárta, az ablakot kinyitotta és a párkányra ülve tekintett fel az égre. Ezernyi fénylő csillagocska csillogott, de a legszebben mégis a fold ragyogott. Visszagondolt a gyerekkorára, hogy mennyit is üldögélt ott és töprengett a dolgokon… A szép idők… Egész éjjel az eget bámulta, nem tudott aludni….
 Másnap reggel kicsit álmosan lesétált a konyhába, hogy édesanyja isteni reggeliét elfogyassza, de mire az asztalhoz ült az étvágya is úgy ment el. Csendesen ült és üres tekintettel bámult maga elé. Anne látta, hogy Harry valami miatt szenved és szeretne róla tudni, hátha lehet segíteni rajta…
 -Harry! Mi történt tegnap? – tette fel a kérdést melyre nem jött azonnal válasz, de még percekkel később sem - Tudni szeretnék róla, hátha tudok neked segíteni. Ugyan is tegnap csak ennyit tudtál nekem mondani: „Darabokra hullt a szívem…”
 -Oka van annak, hogy ezt mondtam és annak is, hogy ide jöttem. – kezdett bele – Tudod, az egyik koncertünkön meglátogatott bennünket egy kislány, Emma, aki magával hozta nővérét is, akivel sikerült beszélgetnem és azonnal egy hullámhosszon voltunk. Ő Lexie. Elmesélte a múltját, ami rettenetes, de én annyira megbíztam benne, hogy felajánlottam, hogy lakjon nálam a húgával. Először nem is fogadta el, de mikor a barátja megcsalta és bántalmazta azonnal magamhoz költöztettem őket, de ez idáig még semmi… - és bővebben elmesélte Anne-nek, hogy milyen ember volt a lány barátja és azt is, hogy mit is érez iránta amit szinte órákon keresztül mesélhett, de mikor az órára pillantott, rögtön felpattant, elköszönt édesanyjától és sietett próbára.

***

 Reggel fáradtan kelt fel a lány hisz nem volt kellemes éjszakája. Igaz, hogy a fiú szobájában aludt, de mégis benne volt az a félelem, ami mindig. Folyton csak arra tudott koncentrálni, hogy mi lesz, ha egyszer Mark rátöri az ajtót és Harry nincs ott, hogy segítsen rajta… Álmából is ezek a pillanatok ébresztették fel.
 Lassan ült fel az ágyon és tekintett körbe. Orrát a bódítóan finom férfias illat csapta meg, mely azonnal eszébe jutatta Harry-t így ismét a tegnapi napra visszagondolva aggódni kezdett. Nem ért haza, nem jelzett, ki tudja, hogy merre jár…” – eme gondolatok cikáztak fejében, de igyekezett ezeket elhesegetni így jobbnak látta, ha lesétál a konyhába, hogy igyon egy forró teát. Meztelen lábait puha és meleg papucsába bújtatta majd lassú csoszogással indult el az ajtó felé. Ahogy kiért a szobából lesietetta földszintre, hátha talál valakit otthon, de rajta kívűl nem volt ott senki. Csalódottan, de besétált a konyhába egyenesen a szekrényig majd a kannát elővéve a csap alá tartotta, hogy vizet engedhessen bele és a gáztűzhelyre tette, hogy megmelegedjen a víz. Eközben Emma sétált be a konyhába.
 -Jó reggelt. – mondta vidáman a kislány.
 -Neked is… Harry nem jött haza? – tette fel a kérdést melyben az a név szerepelt, amelyet ha kiejt a száján a szíve szakad meg, hogy nem láthatja…
 -Nem találkoztam vele, de ma Louis eljön értünk, hogy bevigyen minket a próbára.. meg hátha ott lesz Harry is. – mosolygott Emm.
 -Értem…
 -Úgyhogy csipked magad, mert mindjárt itt van! – adta ki a parancsot Emma.
 

***

 Leparkolt volna a megszokott helyére mikor megpillantotta, hogy Lexie épp a bejáraton sétál be. Nem akart ma is szenvedni és ezzel is csak a fiúknak rosszat tenni ezért inkább újra beindította a motort és elhajtott volna, ha barátja, Louis nem állítja meg.
 -Hé, haver! Hova mész? – rohant közelebb Lou.
 -Haza. Nem érzem túl jól magam. – hazudott.
 -De hisz ma próba van és amúgy is Lexie is itt van és szeretne veled találkozni, de hova a fenébe tűntél tegnap? – mondta, de Harry nem óhajtott válaszolni csak gondolkodás után.
 -Figyelj Loui. Nem nagyon tudok én most Lexievel beszélni, sőt, még látni is nehéz számomra. Tudod, hogy szeretem, de tegnap láttam egy másik férfival és nagyon ölelgették egymást. Nekem ez csak egy kín lenne, de ne mond el neki, hogy itt jártam. – mondta.
 -Ígérem. – és e ígéret után elhajtott egyenesen haza…