20. Chapter

Egyre többet gondolkozott azon, hogy mit fog kezdeni ebben az óriási házban, hiszen már csak ketten maradtak és így már nem érzik jól magukat. Szép és tényleg hatalmas, de mégis jobban belegondolva, nincs annyi pénze, hogy mind ezeket fenntartsa. Nem teheti ezt a terhet is Harry vállára, de most, hogy ő nincs jelen, teljesen úgy érzi, hogy elveszette mindenét, hiszen már napok óta sír, mert magát okolja Harry távozása miatt. Nem tudja, hogy valójában miért és hova ment, de milliónyi válasz kavarog a fejében, mely igaz lehet. Talán túlságosan a nyakára mászott? Vagy esetleg valamivel megbántotta, hogy nem válaszol egyetlen egy hívásra, SMS-ekre sem? Mi hibát követett el a lány, hogy ezt érdemelte?

 Órák, napok, hetek teltek el egyedül és magányosan. Akármennyire is koncentrált más munkája nem sikerült. Ha papír elé ült sosem sikerült olyat alkotni, amit eltervezett, helyette az érzelmei irányították így mindig egy kedvesen mosolygó arcot pillantott meg, aki iszonyatosan hiányzik most neki. Elvesztette az irányítást önmaga felett, de egyik nap egy különleges csomag érkezett. Korai reggelen, az ajtón kopogtattak és csengettek is, de mire kilépett volna, az a valaki eltűnt, csak egy dobozt hagyott maga után. A lány kíváncsi volt, hogy ki küldhette, mert nem volt rajta feladó, se kártya hozzá. Gondolta, hogy hátha benne leli. Azonnal nekiesett volna kibontani, ha abban a pillanatban nem kopogtatnak ismét az ajtón. Gondolatain ismét átfutott, hátha a csomag feladója érkezett vagy Harry.

 Sietős léptekkel rohant le a lépcsőn egyenesen a bejáratig, hiszen Emma nem volt otthon így neki kellett kinéznie, hogy ki is az valójában, de a csengő megállás nélkül csengett. Ahogy kitárta az ajtót megpillantotta Jonathant, aki egy dobozzal a kezében állt előtte és kedves mosollyal az arcán.

 -Szia! Hoztam neked ajándékot! – lépett be miközben a lány homlokára nyomott egy csókot, de Lexie nem lett vidámabb, hogy őt látja, így szótlanul a nappaliba tartott, ahol a kanapéra dobta magát. A férfi nem értette, hogy mi is a baj, de gondosan becsukta az ajtót és követte a lányt. – Baj van?

 -Igen! Rengeteg baj, de nem akarok most róla beszélni! – nézett Jonra.

 -Nem akartalak megbántani semmivel és bocsánat, hogy csak évek után bukkantam fel újra, de nekem fontos vagy és szeretném, ha ezt a kis ajándékot elfogadnád tőlem. – nyújtotta át a dobozt. Lexie kíváncsian nyúlt a dobozért és nyitotta ki. A látványtól, amit látott arra a pillanatra emlékezette, mikor a postás váratlanul bekopogott és egy majdnem ugyan olyan dobozt nyújtott át, bár még mindig rejtély. hogy mi is rejtőzik benne, de ezt egyedül akarja kideríteni. Visszatérve Jonathan ajándékához egy csodálatosan szép ruhát húzott elő melynek élénkpiros színe volt. Hosszú anyag finom tapintású, bálba illő öltözék.

 -Köszönöm, de miért? – tette fel a kérdést kíváncsian.

 -Louis és Eleanor mondták, hogy lesz egy díjátadó 1 hónap múlva és szeretnék, ha eljönnél velem. Ezért is vettem neked ezt a meseszép ruhát, ami a te személyiségedet tükrözi. Remélem, hogy eljössz és ebben a ruhában. – mondta.

 -Még meggondolom, de nem ígérek semmit.

 -Rendben. – állt fel a lány mellől – Nekem mennem kell, majd beszélünk. – és egy puszi után Lexie ismét egyedül maradt. Nem tudta, hogy mit kezdjen a ruhával, de még ezt sem, hogy mit válasszon. Lehet, hogy jó lesz, mert legalább tisztázhatja a helyzetet Harry-vel, de az is lehet, hogy fordítva sül el és soha többet nem fogja látni…

 Hosszas elmélkedés után a ruhával a kezében sétált fel ismét az emeletre és akasztotta fel a szekrényre, majd az ágyra ült, de amint oldalra fordította fejét a félbehagyott csomagot tekintett meg az asztalon. Kezébe vette és az ágyra téve azt ismét bontani kezdte. Amint az a dobozt kinyitott egy gyönyörű zöld színű anyagot talált, de amint kivette egy csodás ruhát pillantott meg. Fogalma sem volt, hogy kitől és miért, de volt egy sejtése. Biztos Harry küldte neki, aztán ezt el is vetette, hiszen, Lexie még mindig biztos abban, hogy a fiú nem tudja elviselni őt és direkt távozott szó nélkül. Így valahogy úgy érezte, hogy nem fontos már neki, de a csodálatos ruhát felakasztotta a szekrényre és csak nézte. Egy ujjal sem akart hozzányúlni többet, de még viselni sem akarta, mégis azt érezte, hogy ez a ruha Harry-től érkezett. Nem akart fogalakozni vele, csak a munkájára próbált rendesen koncentrálni, de ez sem sikerült Úgy érzi, hogy teljesen szétesik és nincs menekvés. Igaz, nem egyszer történ vele ilyen, de valahogy mindig sikerült lábra állnia, most viszont ez lehet, hogy lehetetlen…

~#Egy hónappal később#~

 ”Most, ahogy így rápillantok a nővéremre, már nem az, aki volt. Teljesen tönkreteszi a saját életét azzal, hogy magát okolja a történtek miatt. Rossz így látni őt! Sürgősen segítségre van szükségem” - gondolta végig a dolgokat Emma. Itt tényleg nagy segítségre van szükség, azonnal telefonjáért nyúlt és tárcsázta az első olyan személyt, akire mindig lehet számítani, ő Eleanor.

 -Szia Emm! - szólt bele kedvesen csilingelő hangjával.
 -Szia Eleanor! Nagyon nagy segítség kellene. - kezdett bele, de El aggodalmasan félbeszakította...
 -Mi történt? Baj van? 
 -Már nem bírom tovább nézni azt, hogy a testvérem egyre csak széthull. Halálosan beleszeretett Harry-be, de már azt sem tudom, hogy mióta nem hallottunk felőle. – kezdte el mesélni kicsit idegesen, persze ügyelve arra, hogy Lexie erről semmit se tudjon, illetve halljon.
 -Én tudom, hogy hol van Harry, - mondta nem hangosan - de megkért, hogy ne mondjam el senkinek, főleg ne Lexie-nek.
 -Én ezt nem nagyon értem, de most azonnal ki kell találnunk valamit, amivel a nővérem jobb kedvre derül. Nem bírom már így látni. - Emma már kezdett nagyon aggódni, hisz nővére már talán napok óta nem nagyon hagyta el a szobáját. Állandóan be van zárkózva és senkit nem enged be. Teljesen magába zuhant és ez nem valami biztos jel a jövőre nézve. Hiába próbál egy kicsit beszélni vele vagy felvidítani, nem megy. Emmának fogalma sincsen, hogy mi tévő legyen, már teljesen feladta és segítséget kért.

 -Maradj ott ahol vagy, rögtön érkezem! – tette le a telefon és már száguldozik a ház felé, hogy minél előbb megoldást találjanak a problémákra. - ”Sürgősen segítenem kell neki! Nem akarom cserbenhagyni, de azt sem akarom, hogy éppen tönkre tegye az életét e miatt.” – mondta magának – Harry! Most nagyon haragszom rád! – ejtette ki hangosan már a kocsiban ülve és komolyan is gondolva mindezeket. Nem mehet ez így tovább és gyorsan megoldást kell találni mindenki problémájának. Útközben tárcsázta majd felvette Dani-t és amilyen gyorsan csak tudtak siettek Emma-hoz,  

 Nem telt bele pár perce se, hogy megérkezzenek így leparkoltak, kiszálltak a kocsiból és rohantak a bejárat felé. Bekopogtak és Emma ajtót nyitása után mindannyian a konyhába igyekeztek. Az asztalhoz ültek és gondolkozásba kezdtek…

 -Mit tegyünk azért, hogy Lexie ne legyen ilyen? – tette fel a kérdést Emm.

 -Ma lesz a díjátadó, amire meghívtam Jonathan-t, ő közölte ezt a nővéreddel is és azt mondta, hogy jön, de Harry-vel lesz akkor a probléma. – mondta El.

 -És ha felhívjuk? – Dani ezzel egy okos ötletet adott. Mindenki beleegyezett, de nem akarták a házban inkább kimentek a hátsókertbe majd ott tárcsázták a számot.

 -Hallo! – szólt bele kicsit fáradtan Harry.

 -Szia Harry! Eleanor vagyok és Danielle meg Emma is itt van. – mondta.

 -Ohh.. Remek.

 -Figyelj! Te vagy a megmentőnk, ha nem jössz el a mai díjátadóra. Lexie már napok óta nem jött ki a szobából…

 -Csak éjszaka költözött át a te szobádba! – szakította félbe El-t Emma.

 -Komolyan mondod? – meglepődötten kérdezte.

 -Halál komolyan! – mondta Emma.

 -Ott leszek! – majd letette a telefont. A lányok meglepődötten hallgatták a süket telefont, de csak egymásra mosolyogtak és visszasiettek a házba. A következő probléma, ami előttük állt, az-az, hogy mivel is csalogassák, ki a lányt a szobából. Emma szeme felcsillant és olyat fejet vágott, mint, amikor világít a feje fölött az égő, vagyis ötlete támadt, így megragadta a két lány kezét, akik csak értetlenül mentek utána. Felmentek az emeletre majd az egyik ajtó előtt megálltak. Emma bekopogott majd egy „szabad” után berontott.

 -Drága nővérkém! Ideje készülődni az estére! – jelentette ki boldogan. A két lány, El és Dani csak mosolyogva integettek majd beléptek a szobába! Lexie nem menekült, mert hiába akart is volna nem tudott így hagyta magát és a lányok nekiálltak rajta csinosítgatni és csodálatos lett a végeredmény! A lány gyönyörűen nézett ki, a smink és a szép frizura remekül állt neki, de már csak a ruha hiányzott, bár mindenki azt hitte, hogy a piros ruha lesz majd rajta, hiszen csak az volt a szobában, mert a zöld Harry-ében volt mivel éjszaka a ruhát csodálva alszik el ott. A lányok magára hagyták Lexie-t és mindenki hazatért készülődni, bár Emma segítséget kért a nővérétől, aki szívesen segített így hamar el is készültek, de mire indulni kellett, még mindig titok maradt az, hogy végül a lány a szívére hallgat e, vagy az eszére, hogy melyik ruhát veszi fel…