Bűntudatot érzett,
hogy Marknak nem mondott semmit a tegnapról, de jobbnak találta, ami ott
történt az ott is maradjon. A vele töltött időket már nem olyanok voltak, mint
a tegnapi este. Aznap este minden teljes fordulatot tett és már nem érezte
magát annyira boldognak, ha Mark-kal töltött időkben, de próbálja elfelejteni
mindent, hisz vőlegénye az első. El fogja felejteni Harry-t, nem csinál belőle
káoszt. Csak lenne egyszerű a felejtés…
A konyhába lesétálva
figyelte meg a lakást, hogy tényleg egyedül van e. Fogalma sem volt, hogy
mennyi az idő, de mos nem ez érdekelte. A kávéfőzőt beindította és a pultnak
támaszkodva gondolta végig a dolgokat.
„Úgy érzem, hogy nem
lesz egy igazán egyszerű dolgom… Felejteni nehéz, nagyon is nehéz… Bár mára már
biztosan elfelejtett, ha találkoznánk, sem ismerne meg, hisz ezernyi rajongóval
találkozik nap, mint nap.
Lehet, hogy így egyszerűbb lesz…” – a kávégépet
kikapcsolva nyúlt a polcon elhelyezkedő csészéért. Gondosan beleöntötte a
koromfekete italt, beízesítette, majd visszadőlve a pultnak fogyasztotta el, de
abban a pillanatban hasa hangos korgásba kezdett. A csészét az asztalra
helyezve pillantott be a hűtőbe, de semmi nem volt otthon jelen pillanat. Nem
volt más választása, mint hogy bevásároljon. Mindent gondosan rendbe rakott a
házban majd a hálószobába igyekezve nyitotta ki szekrénye ajtaját. A megfelelő
darabokat összeválogatta, magára vette, haját kifésülve összekötötte egy
fonatba. Teljes egészében készen állt a bevásárlásra, már csak kedvenc cipőjébe
bújt bele és táskáját vette vállára. Kilépett az ajtón gondosan bezárta a
lakást és útnak is indult. Szerencsére nem kellett nagyon messzire mennie,
hiszen csak pár utcányira volt az élelmiszerbolt.
***
Lexie amint végzett a
vásárlással nyugodtan sétálgatott hazafele mikor nem várt személyek bukkantak
fel vele szemben.
”Ki gondolta volna,
hogy a srácok csak így lazán, az utcán sétálgatnak…” - gondolta végig magában a
dolgokat. Lépteit lassabbra vette, nem akart azonnal rájuk ugrani, bár az sem
biztos, hogy megismerik. Hol az aszfaltot, hol az épületeket fixírozta, de
amint a fiúkra emelte a tekintetét… - „Hol
van Harry?” - esett le neki, hogy az egyik bandatag hiányzik, viszont ebben a
pillanatban már olyan feltűnően figyelte a vele szemben jövő személyeket, hogy
ez nekik is feltűnt. Ahogy a lányra szegezték tekintetüket, mindenki csak
mosolyogva integetni kezdett. Ezek szerint még emlékeznek rá és ez Lexie-t
nagyon boldoggá tette.
- Sziasztok! –
mosolyodott el a lány, amit a fiúk viszonozták ugyan olyan lelkesedéssel és
kedvességgel, mint tegnap. Boldogan kezdtek bele a beszélgetésbe így egy kicsit
felvidítva egymást. A srácok elmeséltek minden olyan dolgot, ami talán
érdekesnek számított, de egyben igazán vicces is. Remekül szórakoztak, mint
tegnap, viszont nem tartották olyan biztonságosnak ezt a beszélgetést az utca
kellős közepén így a lánynak támadt egy remek ötlete. – Szerintem itt nem olyan
kényelmes, de biztonságos sem a számotokra. Mi lenne, ha nálam folytatnánk
tovább? – vetette fel az ötletet, de nem csatlakozott mindenki. Zayn-nek sajnos
máshol akadt dolga, vagyis barátnőjéhez sietett, de a többiek nagyobb örömmel
csatlakoztak Lexie-hez így hát együtt elindultak a lány házához. Az út már nem
volt olyan hosszú, ezért hamar odaértek, az ajtóhoz léptek és Lex előhalászva a
kulcsit helyezte azt az ajtóba és kattanással jelezte, hogy nyitva. Kitárta az
ajtót és a fiúkat otthoniasan fogadta. Mindenki boldogan sétált be a nappaliba
és ült le a kanapéra, de Louis-nak egyből feltűnt egy mappa, amit kezébe vett
és lapozgatni kezdte. – Kértek valamit? – kiáltotta Lexie a konyhából.
- Nem! – egyetértően
válaszoltak egyszerre és tovább folytatták, azt amit elkezdtek. A lány lepakolt
a konyhába és már indult is a srácokhoz, de meglepődött ugyanis a munkájával
teli mappát lapozgatták át.
- Ti meg mit kerestek
abban a mappában? – dőlt neki a falnak és egyik szemöldökét felhúzva
sejtelmesen tekintett a kíváncsiskodó személyekre. Erre a reakcióra a fiúk csak
megijedtek, de még a mappa is a földre került.
- Semmit! – emelték
fel kezüket és ártatlanul figyeltek, de nem sokáig bírták röhögés nélkül. 3
másodperc múlva már mind a 3 fiú a földön, a kanapén és a falnak támaszkodva
könnyes szemekkel nevetett. Később már komoly ember módjára beszélgettek
tovább.
- Nem gondoltam volna,
hogy még emlékezni fogtok rám.. – mondta Lexie, mert ez volt a teljes igazság. A
srácok csak egymásra tekintettek, de úgy, mintha valamit titkolnának a lány
elől.
- Tudtuk, hogy ezt
gondoltad, de nekünk remek memóriánk van! – mutatóujjával a fejére mutatott
Niall és csak vigyorgott tovább, mint, aki görcsöt kapott –Téged soha nem
felejtenénk el.
- Miért is? –
kíváncsiskodott Lexie.
- Mert te különlege… -
befejezni nem tudta, mert Louis fején egy kéz landolt, melynek tulajdonosa Liam
volt. A lány nagyot nevetett, olyannyira, hogy a könnyei is kicsordultak, de
visszatérve az előző mondathoz, furcsállta. Nem tudta, hogy mit titkolnak előle,
viszont volt benne egy amolyan kettős érzés, hogy megkérdezze, e vagy inkább
hagyja az egészet. Kicsit elgondolkodott ezen és végül az első elhatározásnál
döntött, de mikor éppen kérdezni akart, de a fiúk gyorsan felpattantak a
kanapéról és gyors búcsúzkodásba kezdtek, ugyanis rohanniuk kellett. Kiléptek a
házból és még integettek egymásnak, de utána a lány becsukta maga mögött az
ajtót, majd nekidőlve annak gondolta egész végig azon a titkon járt. Nem tudta
megfejteni, de még azt sem, hogy Harry miért nem volt a többiekkel.
Akármennyire is törte a fejét nem talált választ így felhagyott vele.
Túl sokat gondolkodik
mostanában így jobbnak tartotta, ha nekiáll az ebéd elkészítésének, mire
kishúga hazaérkezik. Bár, ha belegondolt a probléma mindig is az volt vele,
hogy minden titkot tudni akart. Kíváncsi természetű volt, és nem tudott
megváltozni…
Nyugodtan főzte az
ebédet, amikor hazaért a húga az iskolából.
- Szia! – mondta Emma
miközben belépett a konyhába, és leült az asztalhoz. Nővérére tekintett, aki
csak mosolyogva figyelte őt.
- Valami történt ma? -
tette fel a kérdést, miközben húga elé rakta a kedvenc tortáját. A kislánynak
azonnali csillogásba kezdett a szeme, de udvariasan válaszolt a kérdésre.
- Semmi. – felelte
egyszerűen - Igazán köszönöm a tortát, de fel kell mennem a szobámba. – kezébe
vette a tányért, majd eltűnt a konyhából. Lexie nem értette, hogy mi ez a
sietség, de leült laptop elé és böngészni kezdett a világhálón.
Már vagy órák óta a
gép előtt ült, de eközben Mark is hazaért. Egy csókot hintett a lány arcára, majd
a férfi felsietett a hálószobába. Lexie is tartott volna vele, de egy érdekes
cikket talált a mai vendégeivel kapcsolatban és fontosnak tartotta azt
elolvasni. Ebből még több cikk lett és nem bírta abbahagyni.
Elég későn, de
sikerült elszakadni a géptől, viszont már nem volt annyi ereje, hogy a szobába,
felsétáljon és dobja magát a puha ágyban, így a kanapén hamar elaludt.
***
Álmosan kelt reggel,
bár az jobban zavarta, hogy nagy a csend a lakásban. Senki sehol. Nehezen
felállt a kanapéról, és elindult az emeletre, hátha még fent alszanak, de sem
Mark, sem Emma. Mindenki eltűnt otthonról. Ránézett az órára, ami délelőtt 10
órát mutatott így érthető volt a csend. Mark munkában, a húga meg az iskolában,
de abban a percben telefonja éles csörgésére lett figyelmes. A készülékért
sietett, ami eszeveszetten villogott. Ismeretlen szám, de mire felvette volna a
csörgés abbamaradt… Vajon ki lehetett az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése