Egy hétfői
reggelen korán kelve ugrott ki az ágyból Stella remek kedvvel és kicsattanó
energiával, amint mezítelen talpa érintkezett a hideg parkettával kellemetlen
érzés töltötte el testének minden egyes szegletét, de nem törődve vele lépett
ablakához, hogy a függöny széthúzása után friss levegőt engedhessen be. Londoni
napnak reggeli sugarai jártak át a szobán ezzel megvilágítva hófehér falakat,
melyek különböző árnyalatokban mutatkoztak meg.
Telefonja halkan dalolva jelzett, melyen ismerős csengőhang szólt. Az éjjeliszekrényhez sétálva vette kezébe a készüléket,
majd számára kedves név állt a képernyőn így a zöld gombot félrehúzva tartotta
füléhez mobilját.
- Szia, drágám! – Egy igazán kellemesen
csilingelő női hang szólt bele, melynek hallatán Stella arcára még nagyobb
mosoly ült. Régen hallotta édesanyját és meglepte, hogy éppen ilyen korai
reggelen hívta fel, de jobban belegondolva, a két kontinens között nagy az
időeltolódás, így ha minden igaz ott jelen pillanatban este van.
- Szia, anya. Hogy-hogy ilyen korai reggelen
hívsz? – Tette fel kedvesen eme ártatlan kérdést, melynek végén halkan kuncogva
lépett szekrényéhez és kereste elő kedvenc ruhadarabjait majd az ágyra készítve
azokat próbált egy kis rendet teremteni szobájában.
- Remélem, hogy nem zavarlak és ma nem is
dolgozol, ugyanis itt vagyunk a városban. Gondoltuk meglátogatunk apáddal. –
Amint az utolsó szavak is elhagyták a nő száját, Stell kezéből rögtön kiesett egyik
kedvenc könyve és hangosan csapódott a földhöz. Szinte köpni-nyelni nem tudott,
olyan hirtelen érte a hír, de egyben boldog is volt, hiszen régen nem látott
szülei a városban vannak. Örömében azt sem tudta, hogy mihez kezdjen, viszont
mielőtt még válaszolhatott volna, lehiggadva fordult a tükör felé és egy
nyugodt arckifejezéssel belekezdett.
- Váratlanul érte ez a hír, de most ne tud
meg, hogy milyen boldog vagyok! – Végére már nem bírt magán uralkodni. – Hol
vagytok most?
- Egy közeli szállodában, gondoltuk nem
akarunk benneteket zavarni, viszont perceken belül indulunk hozzátok.
- Rendben, akkor majd később beszélünk! – A
vonalat bontva visszahelyezte a készüléket helyére majd miután gyorsan rendbe
tette szobáját és felöltözött villámsebességgel rohant át a szomszéd szobába,
ahol még kedves barátnője az igazak álmát alussza. – Freya! Kedvesem ébresztő!
– Próbálkozott kedvesen keltegetni, aki még mindig nyál csurgatva
rezzenéstelenül aludt. Igazán nevetséges látványt nyújtott a fiatal lány, de ha
hangos kacagásba kezd, arra sem fog felkelni. Amint az ajtó irányába indult
eszébe jutott valami nagyon jó ötlet és egy ördögi mosoly terült el arcán. Már
ismerte annyira, hogy tudja, mi kell ilyenkor. – Ha nem kelsz fel azonnal, akkor
hozom a vizes vödröt! – Szinte kiabált, melyre barátnője szemei abban a
pillanatban kipattantak és heves tiltakozásba kezdett. Stell győzedelmes
mosolyra húzta száját és ezzel magára hagyta a lányt.
A konyhába sietve lépett a kávéfőzőhöz, hogy a
fekete italt elkészítse Freya számára, míg magának vizet melegítve helyezte
bögréjébe a tea filtert. Beízesítette majd a pultra ülve fogyasztotta mikor
valaki hangosan sikított. Az italt félrenyelve, leforrázva nyelvét mérges
káromkodásba kezdve sietett a hangok felé. Berontva a fürdőbe majdnem elkapta a
röhögő görcs mikor megpillantotta barátnőjét a wc tetején toporzékolva azt
kiabálva, hogy „Pók! PÓK!”.
Visszatartva a nevetést, megnyugtatta magát, majd szobájába sietett. Amint az
ajtón belépett, mindenhol körbetekintett és egy magazint felkapva igyekezett
vissza a megrémült lányhoz. A helyzet továbbra is változatlan volt, hiszen
Freya még mindig ugyan ott állt mozdulatlanul miközben szemezgetett rémálmával.
Elmosolyodva lépett a kisállthoz és óvatosan rátessékelte a papírra majd az
ablakon kieresztette.
- Mi a franc volt ez? – Nevette el magát
Stella. Kedves barátnője hálálkodóan, de egyben gonosz tekintete szikrákat
szórt miközben felkapta ruháit és kilibbent. Stell csak mosolygott, hiszen ez a
jelenet egy életre megmarad, bár a hétköznapok mondhatni furcsák, hiszen nem
megszokott az életük. A hónapok szinte villámsebességgel haladnak ezzel együtt
a nézettség és az olvasók száma is nőtt mindkettejüknek. Már az utcára kilépve
is megrohamozzák őket. Nem nyugodt az életük, de imádják. Gondolatmenetét az
ajtóban állók kopogása zavarta meg. – Freya, igyekezz, mert vendégeink vannak!
– Mosolyogva nyitott be barátnőjéhez, aki abban a pillanatban nadrágját
próbálta magára rángatni. Viccesen nézett ki, bár ő már csak ilyen, de a
nevetést visszafojtva igyekezett a bejárati ajtóhoz. Kilincsre emelte kezét
majd lenyomva azt tárta ki és pillantott meg két rég nem látott mosolygó arcot.
Elérzékenyedve borult szülei ölelésébe, akik szorosan magukhoz szorították
lányukat. Látszott a felnőtteken, hogy büszkék rá, hiszen, amit elért az nem
volt egyszerű. Mára már híres íróvá vált.
*
Freya csatlakozása után együtt sétáltak át a
szemben lévő kávézóba. Az ajtó csilingelve jelezte a vendég érkezését, de a két
lány hangosan köszöntek kedves munkatársaiknak, majd míg Stella szüleivel
kényelembe helyezték magukat az egyik asztalnál, addig barátnője hátra sietett,
hogy felvegye kötényét és munkába állhasson, akármennyire is gyűlölte a reggeli
beosztást.
- Annyira hiányoztál már nekünk! – Vidáman és
egyben izgatottan mosolygott édesanyja.
- Nekem is ti, de meséljetek! Mi van otthon? A
barátok? És Rosie? – Bombázta kérdéseivel Stella szüleit, akik csak elnevették
magukat és hosszadalmas mesélésbe kezdtek bele. Mosolyogva mutogatta a képeket,
miközben mondta és mondta, hiszen olyan régen járt odahaza, hogy honvágya lett
ebben a pillanatban. A meleg nap sugarai, a jó idő, a tengerpart, de
legfőképpen a családja. - Rosie-nak nagyon hiányzol kincsem. Nincs, olyan nap
mikor ne emlegetne téged, sőt minden nap olvassa a bejegyzéseidet. – Rengeteg
csodálatos emlék köti őt ahhoz a városhoz, és amit a számára egyik legfontosabb
személyről hallott, Rosa-ról, az egyszerűen csak növelte benne a hiányérzetet.
Hiányzott neki a lány és a vele töltött mindennapok. A jó kedve, a mosolya, a
nevetése, de még a hisztije is, ami csak megmosolyogtatta Stella-t. Így
visszanézve a múltat, csodás élete volt szülővárosában, akárcsak most itt Londonban,
viszont gondolataiból ismét kizökkentették. Egy kislány, aki ott állt mellette
és mosolyogva tekintett a fiatal íróra.
- Szia! Te vagy
Stella, a híres írónő, aki a világ legszexibb és legtehetségesebb férfiakról
ír? – Az a gyönyörű kék szempár eszeveszett ragyogásba kezdett. A szemei
csillogtak miközben mindent elmondott egy szuszra. Stell csak mosolyogva
bólintott egyet majd a papírt és a tollat felé nyújtotta.
- Kinek írhatom?
- Natalie. – Óriási mosoly terült el az arcán
és a fiatal író azonnal a lapra írt egy kedves sort, majd a kislánynak átnyújtva
köszöntek el egymástól. Lehet, hogy percekig, de figyelemmel kísérte, ahogy
távozik és szüleihez siet, hogy beszámoljon élményéről, amit az előbb élhetett
át, de visszafordulva szüleihez kicsit megrémült arckifejezésükön.
- Mi a baj? – Vonta fel egyik szemöldökét,
mire a felnőttek csak mosolyogva rázták fejüket. Még új volt nekik, hogy lányuk
már nem a régi, hanem egy másik fejezet nyílt az életében, de büszkék is voltak
rá, hiszen amit egyedül elért az nagydolog.
A nap további részét is együtt töltötték, de
egyre inkább közeledett az este. London városa gyönyörűen kivilágítva nyújtott
gyönyörű látványt, de mikor a szálloda elé értek, nem várt mondatot hallott
édesapja szájából.
- Szeretnénk benneteket meghívni odahaza egy
amolyan nyaralásra, hiszen Stella régen jártál már otthon és Freya is gondolom,
szívesen jönne. Kell egy kis kikapcsolódás! – Kacsintott a lányok felé a férfi
majd egy mosoly kíséretében fordult vissza feleségéhez és búcsú után indultak a
bejárat felé, de hirtelen eszébe jutott valami így Stell édesapja megfordult és
még a lánya után szólt. – Most jut eszembe drágám. Egyik nap kereset téged egy
igen magas fiatal fiú, persze mint írót. Nem ismertem, de nagyon nem is láttam,
hogy ki lehetett az, mert napszemüvege és pulcsija eltakarta, de kedves mosolya
van. – Stella nem hitt a fülének, hogy már odahaza is ilyenek történnek, de
viszont egy valamin nagyon elgondolkodott. Honnan tudta, hogy ott lakik? Senki
nem ugrott be neki, hiszen a barátai tudják, hogy itt van, de akkor vajon ki az,
de mivel nem tudta kire gondoljon így elhessegette a felesleges kérdéseket és
mosolyogva tért haza barátnője társaságában.
Hazaérve bedobva magát az ágyba nyitotta fel
laptopját, hogy feltekintsen blogjára, majd az e-mail ikon felvillanva jelzett.
Kíváncsian nyitotta meg és egy ismeretlen, rejtett nevű személy egy
hosszadalmas levelet írt a lánynak, amiben mindent elmesél. Stell szeme
felragyogott mikor ezt meglátta és mosolyogva olvasott bele…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése