Stell telefonja vészesen jelezni kezdett. Egy
üzenet számára ismeretlen számtól. Eleinte tartott tőle, de akiket nem ismer,
azok nem igazán tudják az ő számát, így megnyitotta. Egyetlen egy mondat állt
benne és egy név. Teljesen lefagyott, fogalma sem volt, hogy ismét felbukkan az
életében az-az illető, aki miatt menekült innen és valószínű újra csak meg
akarja keseríteni az életét.
„Üdv, újra itthon kedves Miss
Híresség! - Nicole”
Most ismét csak
végigfutott fejében minden rossz, amit csak tőle kapott. Soha többet nem akart
vele találkozni, ismét csak menekülni akart, de legfőképpen Luke-ot akarja tőle
védeni. Most azonnal haza fog menni és ki nem teszi a lábát, míg vissza nem
repül Londonba. Felállt, saját cuccait bedobálta táskájába. Elbúcsúzott
mindenkitől, majd sietősen indult el. Senki sem értette, hogy már megint mi a
baj, de Luke ezt nem hagyta annyiban. Utána rohant és csuklójánál fogva
állította meg, fordította maga felé és vonta kérdőre.
- Miért menekülsz ismét? – Hangja tele volt
aggodalommal. Stella tudta, hogy ezzel csak mindig rosszat tesz neki.
Folyamatosan csak aggodalmaskodik miatta. Utálta ezt tenni bárkivel is, de vele
a leginkább. Állandóan csak menekülni akart, akármekkora is volt az a baj, vagy
éppen csak egy cselekedett, elbújt inkább előle. Most is csak ennyit akart.
Könnybe lábadt szemekkel engedte el szerelmét és sétált el válasz nélkül.
Egészen hazáig azon gondolkodott, hogy most vajon helyesen cselekedett e vagy ismét elcseszett mindent. Most érezte magát teljesen egyedül, ami
iszonyatos volt. Luke mellett volt igazán felszabadult és önmaga, de mikor
hazaérkezett még jobban fontolóra vette ezeket. Odabent minden világított, fent
voltak még. Nehezen, de lassan közeledni kezdett a ház felé, mikor észrevette,
Freya otthon van. Ismét csak legyökereztek lábai, de a szívére hallgatva rohant
el az ellenkező irányba. Rádöbbent, hogy mekkora marhaságot tett így amilyen
gyorsan csak tudott egyetlen egy személyhez rohant. Fáradtan kullogott az
ajtóig majd kopogott be. Kissé idegesen álldogált, míg hangokat nem hallott. A
kilincs megmozdult, az ajtó kitárult majd pedig Ashton meglepődött tekintetével
találkozott. Mielőtt még szólhatott volna Stell elcsitította.
- Luke itthon van? - Suttogva tette fel ezt a
kérdést, hiszen nem akart feltűnést kelteni. Nem szerette volna, hogy tudjanak
ittlétéről, de Ash-ben megbízott.
- A szobájában. - Tárta kijjebb az ajtót ezzel
beljebb engedve a lányt, aki hálásan pillantott rá. Egy ölelés után indult is
volna tovább, de a mögötte álló személy megállította őt. Előre sietett, hogy a
konyhában lévő srácok figyelmét elvonja majd a kezébe nyomott egy tányért tele
étellel, így elosonhatott szép csendben.
Luke szobájának
ajtaja előtt állt. Össze kellett szednie minden gondolatát, hiszen most akarja
rendbe tenni a kapcsolatukat. Mély levegőt véve kopogott majd nyitott be.
Halkan becsukva maga mögött az ajtót figyelte a neki hátat fordított fiút, aki
egy pillanatra sem emelte el tekintetét a csillagos égboltról.
- Hagyj békén Ash. - Dörmögte azon a mély
hangján. Elszomorította, hogy így kell látnia, de összeszedve magát
határozottan megköszörülte torkát. A szőkeség azonnal felkapta tekintetét. -
Stell! Hogy-hogy itt vagy? - Közelebb lépve a lányhoz vette el tőle a tányért
majd miután azt letettet szorosan magához ölelte. Nem értette miért is van ott,
hiszen úgy távozott, aki soha többet nem akarja látni őt.
- Hozzád jöttem. Bocsánatot akartam kérni a
viselkedésemért, de megijedtem. Félelem öntött el és fogalmam sem volt... -
Puha ajkat érzett sajátján, mely vágyakkal, érzelmekkel teli volt. Luke
megbocsátott neki, Stella mégis úgy érezte még nincsen minden rendben. Elválva
tőle túrt bele hajába és ült le az ágyra. Felsóhajtott majd elővette mobilját,
hogy megmagyarázhasson mindent. A készüléket a kezében tartva kereste elő az
üzenetet majd a srác kezébe nyomva folytatta. – Emlékszel mikor meséltem
Nicole-ról? Fogalmam sincsen, hogyan talált rám, kitől tudta meg a számom, de
egy biztos, hogy valamivel ismét csak tönkre akar tenni. – Arcát tenyerébe
temetve ismét csak félelem öntötte el. Könnyei szüntelenül folytak végig arcán.
Fogalma sem volt, hogyan is tudna ez ellen védekezni, nem akar újra áldozat
lenni. Stella minden
áron csak menekülni akart a rossz elől. Gyáva volt, önbizalma semmi, de ami a
legjobban bosszantotta, hogy mindenkinek meg akart felelni. Utálta magát ez
miatt mégsem jött még rá arra, hogy talán ezen változtatni kellene.
- Figyelj! Semmi
elől ne menekülj soha. - Térdelt le elé a fiú megfogva szerelme kezét, aki csak
halkan zokogott. - Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de hidd el. Mindent meg
lehet oldani, vagy pedig nem kell vele foglalkozni. Tudom jól, hogy meg akarsz
felelni mindenkinek...
- Ezt meg honnan tudod? - Rögtön felkapta
fejét ennek a mondat hallatán. Elgondolkodott, hogy mi van akkor, ha magától
jött rá? Ennyire sugárzik róla?
- Freya sokat mesélt rólad, de rájöttem
magamtól is. A beszédstílusod, a tetteid, a kedvességed, ezek mind erősen
utalnak rá. - Most döbbent rá, miért is használták ki annyian. Pont ez volt az,
ami miatt mindenki csak ugráltatta, vagy éppen szavakkal bántotta. Nicole is mi
másért ne barátkozott volna vele. Még jobban fájtak neki a múltban történt
dolgok. Szerencsétlennek tartotta magát, feleslegesnek ezen a világon, Luke-ot
sem érdemli meg.
- Elcseszett lány vagyok az biztos! Meg sem
érdemellek.
- Ez mind butaság! Te vagy a mindenem és
segíteni fogok bármiben. Nicole-t meg felejtsd el! Én jobb vagyok nála. -
Felállva mutatott végig magán, majd pedig hajába túrva vágott menő
arckifejezéseket melyekhez még pózolt is. Stell elnevette magát, hiszen
iszonyat vicces volt mindezt látni. A fiú elmosolyodott majd pedig az ágyon
hátradöntve a lányt mászott felé. Csókokkal halmozta el ajkát, arcát, nyakát,
de kintről beszűrődő hangok rögtön szétválasztották őket. Villámsebességgel
ugrottak távolabb egymástól, mikor Ashton hangját hallották közvetlen az ajtó
mögül. A srácokat próbálta megállítani, hiszen Stella olyan hangosan nevetett,
hogy a fiúk ezt meghallották. Ash védelmező testőrként ugrott, hogy
cselekedjen.
- Enged be őket! – Kiáltott ki a lány mire
mindhárman szinte úgy estek be a szobába. Igazán vicces látványt nyújtottak
egymáson feküdve a földön, de Stell nehezen fojtotta vissza az előtörő
nevetését. Hirtelen elgondolkodtak, hogy a parton történt események után mit
kereshet itt. Fejüket vakargatva álltak ott érthetetlenül válaszra várva.
- Hogy-hogy itt? – Mutogatott Calum.
- Hogyan jöttél be? – Újabb kérdés Mikey-tól. Ashton
gondos apukaként világosította fel a fiúkat, hogyan jutott be a házba és, hogy
miért is van itt egy szobába Luke-al. Öt perces magyarázás után sikeresen
felfogták majd pedig távoztak. Ash bocsánatkérően tekintett mindkettejükre majd
az ajtó becsukása után magukra hagyta a szerelmeseket. Egymásra tekintve kapta
el mindegyikőjüket a nevetőgörcs, hiszen ez a két fiú, amit itt leművelt és
játszották az érthetetlent nagyon viccesek voltak. Szinte a földön feküdve
fogták a hasukat a fájdalomtól miközben könnyeiket törölték. Rögtön feldobta a
kedvüket ez az aprócska jelenet.
Miután kitombolták magukat már az ágyon
feküdtek egymás mellett a plafont bámulva. Jó érzés volt tudni, hogy az, akit
igazán szeret, most magához ölelhet. Stella mélyen szippantotta be Luke
bódítóan férfias illatát a mellkasán feküdve. Ujjaikkal játszadozva ütötték el
az időt, de a telefon csörgése megzavarta nyugodt és csendes pillanatukat. A
fiú előkapva zsebéből mobilját tekintette meg az üzenetet, melyet Freya küldött
neki.
- Ki az és mit akar ilyen későn? – Ásítva
egyet folytatta Luke pólójának húzogatását, mellyel igazán jól szórakozott. Bár
ez a fiúnak nem éppen tetszett, de jelenleg mással volt elfoglalva.
- Frey kérdezi, hogy nálam vagy e, mert még
nem voltál otthon és aggódnak érted. – Sűrítette össze egy mondatba a regényben
leírt üzenetet. – Íjam azt, hogy itt vagy, de itt is alszol? – Hangjából egyértelműen
hallatszott, hogy mosolyog. A lány is ugyan ezt tette és elgondolkodva ment
bele a dologba is egy „Ühümm…”-el
beleegyezet.
Az este további részében még beszélgettek,
majd ismét egy újabb póló lenyúlása után indult el tusolni. Felvéve a pólót és
egy bugyiban libbent be a szobába, ahol Luke már várta, de mikor megpillantotta
a lányt rögtön fedetlen lábaira csúszott a tekintete. Stell a törülközőjét a
fejére dobva ugrott az ágyba és bújt a takaró alá. A fiú is követte a példáját
és egymás ölelésébe bújtak. Édes szavakat suttogtak egymásnak, persze ezt is
valakinek meg kellett zavarnia, hiszen nem voltak egyedül.
- Nem akarok semmilyen hangokat sem hallani az
éjjel! – Adta ki a parancsot Michael és hátat fordítva nekik aludt el. Luke és
Stella jót nevettek ezen, de e fárasztó nap után rögtön elnyomta őket az álom.
------------------------------------------------------------------------------------------
Ismét szombat és egy újabb rész került fel. Remélem, hogy elnyertet tetszéseteket és nagyon örülnék neki, ha valamilyen formában ezt el is juttatnátok hozzám akár itt, chat-en vagy ahol csak tudjátok!
Ami még fontos, hogy el sem hiszem srácok, hogy a blog már elérte a 33.000 látogatót! Nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem! És újabb két feliratkozóval bővültünk, amit köszönök nekik is!
Imádlak titeket srácok!
Ami még fontos, hogy el sem hiszem srácok, hogy a blog már elérte a 33.000 látogatót! Nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem! És újabb két feliratkozóval bővültünk, amit köszönök nekik is!
Imádlak titeket srácok!
Legyen szép estétek!
Ölel benneteket, I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése