A hetekből napok
lettek, melyek gyorsan teltek. Szinte kétszer hunyta le szemeit és már ismét
otthon találta magát. Ismét kinyitotta szemeit és az egyre csak világosodó
szoba plafonjára tekintett. Nyújtózkodva kelt ki ágyából és indult meg a konyha
felé, ahol egy megszokott reggeli teát készített magának. A bögrét levéve
helyéről forró vizet töltött bele. Kedvenc teájának filterét a vízbe mártotta
és egy kevéske citromlével ízesítette meg. Bögrével a kezében sétált vissza
szobájába. Becsukta maga után ajtaját és felsóhajtott. Furcsa volt ismét csak
egyedül lenni, hiszen minden áldott nap Ashton 24 órás szolgálatban volt
mellette. Őszintén bevallotta, hiányzott neki a fiú társasága.
Belekortyolt teájába majd pedig alkotói
búvóhelyére sietett. Egy vékonyka kardigánt magára véve lépett az erkélyajtóhoz
majd pedig kitárta azt. Enyhe nyári szellő tört be a szobába, de mit sem
törődve vele kisétált és helyet foglalt kényelmes székében. Teljes rálátása
volt a felkelő napra, melyet minden egyes nap megcsodál. Ez a mai, mégsem volt
olyan, mint a többi. A gondolatai százfelé jártak. Érzelmei szinte versenyeztek
egymás ellen. Tehetetlennek és nem odavaló személynek tartotta magát. Ő csak
egy láthatatlan lány, akit mindenki levegőnek tekint és lapul valamelyik
sarokban magányosan. Szellemnek érezte magát, aki mások viselkedéséből,
hangulatából próbálta megfejteni milyen is lehet az élete. Nagyon furcsának
találta magát, de ezt sosem említette senkinek... Talán ez is lehetett a
probléma. Nem igazán árul el sokat magáról. Kevésbé bízik meg emberekben, főleg
a barátaiban.
Megint csak belekortyolt teájába. Kezdett
helyreállni minden a fejében, mikor egy meleg kéz megérintette vállát. Azonnal
tekintetét az illetőre emelte és elmosolyodva mutatta ki boldogságát a viszont
látásnak. Ash olyan volt, mint egy gondoskodó apuka, vagy egy bátyó, de
valamiért Stella kissé máshogy tekintett rá. Örültnek tartotta magát, hiszen
nem lehet annyira bolond, hogy újabb kapcsolatba kezdjen egy le nem zárt után.
Persze, még érzéseiben sem volt teljesen biztos.
- Mióta üldögélsz idekint? - A fiú is csak a
felkelő napot bámulta, miközben kíváncsiskodó kisgyermek módjára
kérdezősködött. Stell elmosolyodva reagált ezen az elméletén, hiszen a mellette
ülő személy már nem 5 éves. Felnőtt férfi, aki igen vonzó és egyben barátságos.
Fogalma sem volt, hogyan is válaszoljon érthetően, hiszen megint csak fejében
újabb háború zajlott.
- Talán csak pár perce. - Alig hallhatóan
ejtette ki a szavakat száján. Nem igazán volt beszélgetős kedvében, de bízott
abban, hogy Ash kicsit feldobja majd a kedvét.
- Igazából már vagy 10 perce itt lehetsz. Láttalak a konyhában, ahogyan éppen teát
készítesz magadnak. - Gyönyörű szemeit most már Stella-ra emelte és mosolyogva
mondta végig mondanivalóját. A lány kikerekedett szemekkel lepődött meg, az
előbb hallottakon.
- Mióta vagy itt? - Rögtön feltette kérdését,
melyre sosem kapott választ. Ashton hallgatag volt. Elgondolkodott, hogy mit is
mondjon, de percek elteltével sem sikerült neki semmit mondania. A lány
furcsállta ezt a csendet, hiszen a fiú sosem volt még ilyen. Mindig vidám volt,
folyamatosan beszélt és csak nevetett, azzal a megunhatatlan cuki hangjával.
- Tudod, nem igazán értem, hogy mi zajlik
benned. Fogalmam sincs, hogy mit érzel odabent. - Végül belekezdett. -
Elolvasva pár történeted, vagy bejegyzésed, melynek címei igen felkeltették az
érdeklődésem. Átjön minden egyes mondat, sőt inkább szó súlya. Érzem, hogy
legbelül mi az ami bánt vagy boldoggá tesz, de egyszerűen nem tudok rajtad
kiigazodni. Hullámszerűen váltakoznak a hangulatok egy-egy bejegyzésben. -
Magyarázta teljes beleéléssel. Stell már nem tudta eldönteni, hogy ez a kritika
most jónak vagy éppenséggel rossznak számít. Soha senki sem mondta meg a
véleményét a történeteiről, olyan mintha csak egy naplót vezetne, melyeket
kicsit átalakít a fantáziája és az érzelmei segítségével. Mintha üzenetet
hagyna saját magának.
- Mind egy-egy üzenet saját magamnak. Ha
kedvem támad visszaolvasom és felidézem a régi emlékeim. Úgy is lehet ezt
értelmezni, hogy minden emlékemet, melyet sosem akarok elfelejteni itt tárolom
és emlékezek. Tudom, furcsa... és hülye egy dolog. Tehetségtelen vagyok.
- Az a hülyeség, amiket most mondasz, Dehogy
vagy tehetségtelen. Pont ez a képességed tesz téged igazi írónővé. Mindenki az
élményeiből, a tapasztalataiból és a érzéseikből táplálkozva alkotnak olyan
nagyokat. Te egy tehetséges írónő vagy! Igenis ezt folytatnod kell! - Jegyezte
meg Ashton, de arca egyre inkább komolyabbá vált. - Viszont... Tegnap
elolvastam amit utoljára tettél fel."Hős"... Megfogott a cím, de,
amit írtál az fantasztikus. Semmit sem úgy állítod, mintha nem veled történt
volna, csak meséled, de a vége igazán megfogott.
- Komolyan? - Stella teljesen meg volt lepve.
nem számított arra, hogy pont ő fogja elolvasni. Arra számított, hogy senkit
sem érdekli. Aggódni kezdett, nem akarta, hogy rájöjjön dolgokra, hogy tudja
mennyire össze van zavarodva odabent. Ezt rendesen elrontotta akkor, amikor
feltette azt a rövidke történetet.
- Igen. Nem versz át! Nem tudsz... Látom
szemeidben, hogy teljesen össze vagy zavarodva és az érzéseidet sem tudod
kezelni. Most törtek össze, de akkora a hiány, hogy képtelen vagy egyedül
lenni, valakihez akarsz tartozni... - Mondta volna végig...
- Minden egyes történetem mögött van egy
háttér, melyek mély nyomot hagytak bennem. Ez is örökre megragad, de mindig próbálom kicsit
kicifrázni, egy kis fantáziát használni, de minden egyes sor őszinte. -
Elakadtak szavai. Ebben a pillanatban vallotta be, hogy szereti. Lefagyott, de
igyekezett minél hamarabb terelni ezt a témát. - Ott van egy nagyon régi is,
mely a tengerparton játszódik. Egy lány és egy ismeretlen fiú, akik aznap este
megismerkednek, és soha többet nem látják egymást. Ez változott, miután
megismertelek benneteket. Felfedeztem ki is az a titokzatos alak,de nem
sejtettem volna, hogy ekkora nyomot hagyott bennem azóta... Még mindig érzem,
és szeretem, de egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit is tegyek. A tette
megbocsáthatatlan, de még mindig szeretem. Adjak neki még egy esélyt?
- Ezt neked kell eldöntened. - Ashton-nak
teljesen igaza volt. Stell-nek kell eldöntenie, hogy valójában mit is akar.
Elgondolkodtató, hiszen fenn áll ismét csak két darab lehetőség, mely
megtörténhet, ha megbocsát neki. Vagy az történne, hogy minden folytatódna
tovább, hűségesek lennének egymáshoz és ez a szerelem örökké is tarthatna, de
van az a veszélye is, hogy Luke ismét csak elköveti ugyan azt a hibát és ezzel
már véglegesen összetöri, a porba tiporja szegény lány érzéseit. A döntés
nagyon nehéz, de idővel majd csak választ talál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése