- Hogy mi? - Freya
egyszerűen nem hitt a fülének. Biztos volt benne, hogy ekkora szerencséje csak
barátnőjének lehet, bár ellentétben Stell egyáltalán nem így látta.
Akármennyire is tűnt mindez szépnek és jónak ő valahogyan nem azt látta benne.
Felsóhajtva dobta le magát a kanapéra majd hajába túrva bámulta a plafont. Nem
igazán akarta, hogy Freya szeme felcsillanjon, hiszen ilyenkor ötletek ezrei
keringenek fejében, amire pont most nem volt szüksége. - Jaj, ne légy már
ilyen. Tudom, hogy kicsit furcsa a helyzet, de hidd el, minden a legnagyobb
rendben lesz. - Csatlakozott mellé és egy idétlen vigyort küldött felé. Stella
fintorogva viszonozta ezt a kedves gesztust, de most kicsit sem akart a
magánéletével törődni. Teljesen beindult a fantáziája és úgy érezte, hogy most
azonnal írnia kell így gyorsan feltápászkodva a kényelmes ülőgarnitúráról
indult meg szobájába és laptopja elé ülve kezdte el írni a sorokat. Újra
érezte, hogy él, hiszen már elég régen nem írt egy sort sem, de most csak úgy
dőltek belőle a szavak. Boldogság árasztotta el szívét, lelkét és teljes beleéléssel
készítette művét, mely segített kizárni mindent és elfeledtetni mindent.
Az idő bármennyire is telt gyorsan, mégsem
tudott elkészülni irományával, de talán ez még nem is lett volna olyan nagy
baj, viszont valaki ismét megzavarta gondolatmenetét így kizökkentette
világából vissza a borzalmasan elbaszott jelenbe. Dühös tekintettel fordult meg
és pillantott az ajtóban álló Freya-ra, aki csak bocsánatkérően idétlenül
vigyorogva ácsorgott ott várva arra, hogy engedélyt kapjon a beszélésre. Stell
felsóhajtva állt fel és indult meg az ablak felé, hogy az igazán szép és meleg
időt beengedhesse szobájába.
- Az van, hogy mikor tegnap találkoztam Mr.
L.-el, megígértem, hogy a mai videót a Hyde Parkban fogom elkészíteni veled és
velük együtt.
- Állj! Te most komolyan el akarsz ráncigálni
oda? Emlékszel egyáltalán, hogy mi is történt velem valójában? Tudod te
egyáltalán, hogy most milyen érzések kavarognak bennem? - Akadt ki a lány, amit
meg is bánt, hiszen nem akarta barátnőjére zúdítani gondjait, ezt neki kell
megoldania nem pedig másnak. Közelebb lépve Freya-hoz ölelte át és kért tőle
bocsánatot.
- Amit viszont én elfelejtettem elmondani, az,
az, hogy, amint a szüleim indulnak vissza Sydeney-be, mi is velük tartunk. Ránk
fér egy kis kikapcsolódás! - Kacsintott barátnőjére, aki most úgy nézett ki,
mintha el akarna ájulni, de nem így történt. Helyette sikítozva ugrotta Stella
nyakába és boldogan ugrándozott. Talán senki sem értette, hogy miért is ilyen
vidám eme hír hallatán, de igazából már ő is vágyott egy kis kikapcsolódásra,
ezért olyan feldobott, meg végre láthatja Stell családjának többi tagját és a
várost.
A lányok összepakolva minden fontosabb dolgot,
ami kellhet egy felvételhez és már indultak is. Nagy táskákkal a vállukon és a
kezük sem volt igazán szabad így vágtak neki az útnak, ami szerencséjükre nem
volt messze. Pontban 3-mat ütött az óra, mire megérkeztek a megbeszélt helyre,
ahol már lányok és fiúk egyaránt boldogan várták őket. Jól esett
mindkettejüknek, hogy ennyien rajonganak értük és a munkásságukért, melegséggel
töltötték el őket. Miután sikeresen lepakoltak és üdvözöltek mindenkit
nekiálltak beállítani a kamerát és egyéb eszközöket, majd indulhatott felvétel.
- Sziasztok! Ma ismét jelentkezem drága
barátnőmmel, Stella-val a Hyde Parkból, ahol nem vagyunk egyedül! - A kamerát
megfordítva a közönség, rajongók felé élvezettel sikítottak bele a készülékbe,
ami rögzítette őket. A felvétel alatt rengeteg mindenkit ismertek meg,
segítettek a kérdésükre válaszolva és rengeteget nevettek. Gyorsan eltelt ez az
idő is és már alig várták a lányok, hogy hazaérve nekilássanak összevágni a
videót, de mielőtt ezt megtették volna, megköszönték a rajongok ottlétét, majd
hazafele sétálva pár lelkes ember társaságában beszélgettek, mikor nem várt
kérdést tettek fel.
- Stella, nem
akarok tolakodó lenni, de a barátod szállt meg abban a hotelben, ahonnét reggel
kijöttél? - A lány ez hallatán teljesen elfehéredett. Nem akart egyáltalán
válaszolni rá, de ha kikerüli, akkor meg róla fognak pletykálni. Valamit
azonnal ki kellett találnia, majd a villanykörte felgyúlt feje felett.
- Igen az egyik
régen látott barátom látogatott meg, de sajnos már haza kellett mennie. -
Próbálta hihetően előadni, ami egészen sikeres volt, hiszen még egy percre
Freya is bedőlt a trükknek, de a ház előtt megállva köszöntek el egymástól és a
két lány nevetgélve indult be a házba. Felsétálva a lépcsőn igyekeztek az
ajtóhoz, melyet kinyitottak és beléptek. Fárasztónak mondható volt a nap,
hiszen kicsit mozgalmas, sűrű volt, de mégis élvezték. Freya ledobva cuccait
feküdt el a kanapén, majd szemeit behunyta azzal a mondattal, hogy csak pihen,
nem alszik. Stella szem forgatva vigyorgott ezen a tetten, de ez náluk már
megszokássá vált, így a konyhába igyekezve lépett a hűtőhöz, hogy valamit
összedobjon vacsorára, hiszen kedves szülei ma velük vacsoráznak. Miután minden
fontos alapanyagot előszedett nekiállt elkészíteni, de telefonja vészesen
jelezni kezdett. Előhalászta zsebéből a készüléket miközben apró cetlik estek
le a földre. A gondosan összehajtogatott papírdarabokért nyúlt, melyeket még a
hotelszobában talált neki címezve. Amennyire sikerült elfelejtenie a dolgokat,
most ismét emlékezni kezdett. Újra előugrottak a képek, melyeken a szobában
kutat a titokzatos idegen után, ahogyan az este megérintette, a kellemesen mély
hangja megszólította. Mindezek hiányoztak bármennyire is akart hazudni másnak,
de legfőképpen magának, tagadni sem tudta, hogy mennyire. Visszazökkenve indult
ki a nappali fele, ahol a még mindig "pihengető" barátnőjét találta.
Olyan aranyosan aludt, nem szerette volna megzavarni kicsit sem, de óriási
szükség volt rá. - Freya Evans! Örülnék, ha a popsidat felemelnéd és segítenél!
- A lány azonnal felpattant, mintha nem is aludt volna úgy tett, de szemei
iszonyat fáradtnak tűntek így nem sikerült az átverés, de összeszedve magát
indította meg magát a konyha felé, hogy segíteni tudjon. Immár ketten
ügyeskedtek.
*
Az óra lassan 7-et
üt, a vendégek hamarosan érkeznek Stell pedig még nem készült el. Kicsit kezd
mérges lenni, hiszen nagyon kifutottak az időből, de ezt még fokozta az, hogy
valaki kopogott. Freya azonnal ugrott és ajtót nyitott a korán érkezőknek, de
mikor megpillantotta, ki is állt ott valójában, megszólalni sem tudott.
- Küldeményt
hoztam Stella Austin-nak. - Olvasta fel a papírját majd a lány azonnal
barátnőjéért igyekezett. A sürgő-forgó Stell kezét megragadva rángatta ki és
magára hagyta. Az ő lélegzete is elállt mikor megpillantotta a futárt egy
gyönyörű csokor rózsával a kezében. - Miss Austin? - Tette fel kérdését kedvesen.
- Igen, én volnék.
- Akkor itt írja
alá, kérem. - Nyújtotta át a kezében lévő papírokat, majd miután nevét odaírta
átvette a virágot. Beleszagolt az illatos virágok közé és isteni illata volt,
fogalma sem volt, hogy hova fogja tenni, de egy vázát keresve töltötte tele
vízzel és a nappaliba lévő szekrényre helyezte, mely igazán feldobta a szobát.
Alsó ajkába harapva gyönyörködött a neki szánt csokorba, de fogalma sem volt,
hogy ki küldhette. Fülig érő szájjal sétált volna vissza, mikor az ajtó felől újabb
zajok keletkeztek. Stella kinyitotta majd az éppen kopogni készülő szüleit
pillantotta meg. Boldogan ölelte át őket és engedte be őket, mely meglepően
szokatlan volt. Soha nem volt még ennyire vidám és feldobott, ár nem mindennap
kap az ember vörös rózsákkal teli csokrot, de nem időzött tovább, csatlakozott
a többiekhez. Amint a vacsorát feltálalták, asztalhoz ültek és beszélgettek.
- Örömmel halljuk, hogy velünk tartotok
hazafele. – Kezdte a beszélgetést Stella édesanyja, aki csak megfogta a
mellette ülő férje kezét és mosolyogva pillantott végig mindenkin.
- Mi pedig nagyon köszönjük ezt a remek
ajánlatot. – Freya is jókedvűen válaszolt, de a legboldogabb most Stell volt,
hiszen teljesen elmerült gondolataiba, nem akármilyen volt a mai napja, hiszen
egy idegennél töltötte az éjszakát, aki meglehetősen kedves volt, bár nem látta
arcát. Most borzasztó mázlistának tartja magát, de egy kicsit mégis volt benne
félsz, de ez megérthető, viszont a majd kicsattanó örömére mindenki figyelmes
lett.
- Mond csak szívem. Minek örülsz ennyire? –
Édesapja komolyan tette fel eme kérdését, hiszen lánya meglehetősen szokatlanul
viselkedett. Elkönyvelte volna magába, hogy az utazást várja ennyire, vagy a
látogatásuk nak örül ennyire, de nagyon jól ismerte, tudta, hogy ennél nagyobb
dologról van szó.
- Szerintem a csokor miatt van ennyire
feldobva.
- Shh… - Csitította el barátnőjét Stella,
hiszen nem nagyon akarta most ezt a témát feszegetni, de csak kíváncsi
szempárok figyeltek rá, így beadta a derekát és hosszadalmas mesélésbe kezdett,
de mégsem árult el mindent olyan részletesen. Hazudott, hazudnia kellett, mert
a szülei nem nézték volna jó szemmel, ha elmondja az eredeti történetet, így
amikor Freya próbált belebeszélni, ő csak jól bokán rúgta, hogy csendesedjen
el. Miután megtette a vacsorát befejezték összepakoltak a konyhába majd miután
végeztek átsétáltak a nappaliba. Stell kicsit lemaradva próbálta összeszedni
magát, hiszen arca vörös volt, akár csak a rózsák, folyamatosan alsó ajkába
harapva próbálta megfejteni a titokzatos férfi kilété, de mikor a nappaliba
érkezett volna a bejárat felé pillantva vett észre egy aprócska kis borítékot. Odasietve
guggolt le és vette fel majd felegyenesedve megfordította, melyen az ő neve
állt. Egyből az jutott eszébe, hogy olyan lendülettel indult el a virágokkal,
hogy leeshetett róla, de gondosan kinyitva húzta elő a szépen összehajtogatott
papírt. Ugyan az a gyöngybetűs írás, melyet a szállodában talált aprócska
cetliken is szerepelt, azonnal tudta, hogy az a bizonyos hős küldte, aki nagyon
megfogta, még így is, hogy rejtegeti magát.
„Kedves
Stella!
Reménykedem, hogy nem ijesztettelek meg, nem
volt szándékomban csak úgy magadra hagyni, de szólított a munka. Ezzel a csokor
rózsával szeretnék ismét csak elnézést kérni a viselkedésemért, a bunkó
stílusomért, hiszen nem voltam udvarias az este. Örülnék, ha újra látnálak és
gratulálni szeretnék a remek irományaidhoz!
Fogad
szeretettel tőlem!
Ui.:
Igazán aranyosan alszol.”
Stell felfoghatatlanul boldog volt, még a
szíve is kihagyott egy ütemet. Hátrálni kezdett, míg a falnak nem ütközött. Szorosan
magához ölelve a papírt harapott bele ismét csak ajkába és egyre inkább a
titokzatos férfiról, aki lehetséges, hogy csak pár évvel idősebb nála, de ami
biztos, hogy ma nem igazán fog tudni aludni!
-------------------------------------------------------------------------------
Drága Olvasóim!
Ismét egy újabb részt hoztam nektek, aminek a megírását igazán élveztem és remélem, hogy nektek is elnyerte tetszéseteket. Igazán titokzatos egy fejezet lett, bár még koránt sincs vége, hiszen még nem igazán akarom a másik szereplő kilétét felfedni. Szeretek titokzatoskodó lenni!
Na, de nem is fecsegek tovább, még a végén mindent elárulok!
Legyen szép napotok!
Ölel, I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése