Novella

 Egy szép esti napon a lány, Odett izgatottan vár, de még azt sem tudja, mit tegyen. Egy koncert miatt ki ne izgulna? Főleg, ha a kedvenc együttese! Már vagy fél órája készen ücsörgött a nappaliban, de még mindig volt ideje. Otthon fel-le rohangálta. Nem bírta az ilyen napokat. Ez volt a halála mikor azt sem tudja, hogy mit tegyen unalmában vagy izgalmában. Komolyan, nagyon nem szerette az ilyen helyzeteket. Mikor aztán 8-at mutatott az óra:

 -Na, végre! – kiáltott felás már rohant is kifele. Bezárta az ajtót, beszállt a kocsiba és már száguldozott is a koncert helyszínére. Ahogy kiszállt órájára nézett és gondolta, hogy ideje lenne menni. Gondosan megnyomta a gombot majd indult, de éppen, hogy félreugrott egy méregdrága Audi elől, ami majdnem elütötte. Rögtön mondott mindenfélét. Úgy szidta a sofőrt, mint a bokrot. Ahogy kiszállt az illető minden rossz szót visszaszívott, ugyanis nem más állt előtte, mint Tom Kaulitz.

 -Sajnálom, nem figyeltem. – nem mert gyönyörű szemeibe nézni.

 -Nem te vagy a hibás, ha Bill nem figyelmeztet. Úgyhogy ez egész az én hibám. Bocsáss meg. – Odett fejét felemelve pillantotta meg a férfi csodálatos mosolyát.

 „Meglepődtem Tomon. Mint tudom elég makacs és önfejű, de most. Eddig csak rossz embernek képzeltem.” – gondolkodott el.

 -Tudod mit? Gyere velem, és azt mondom, hogy együtt vagyunk. – vigyorgott Tom.

 -Együtt? – értetlenkedett a lány.

 -Nem úgy! – legyintett – Mint 2 barát.

 -Öööö… Rendben. – egyezett bele Detty.

 Megragadta Odett kezét és már rángatta is befele az ajtón. Fogalma sem volt, hogy mit akar tőle de, megbocsátás képen intéz mindent Tom, hogy ne haragudjon rá az előbbiért. Mikor a folyosóra értek hirtelen a lány felé fordult. Megijedt, hogy most mit akarhat tőle.

 -A srácok biztos fogják kérdezni, hogy hívnak és még én, sem tudom. – mosolygott rá kedvesen.

 -Odett. – viszonozta kedvességét.

 -Milyen szép név. Ugye nem baj, ha Dettynek szólítalak? – tekintet rá kiskutya szemekkel, mintha ez akkora baj lenne. Csak egy fejrázással jelezte a lány, hogy „nem” - Remek. Akkor menjünk.

 Belépve az öltözőbe mindenki csak őket bámulta. Odett mindig is utálta, ha figyelték. Tudta, hogy nem ismerik őt, de egyszerűen nem tudta elviselni, ha valaki feltűnően nézi. Rettentően félt, hogy Tom mit fog beadni nekik. Nem szerette volna, ha megtudják a teljes igazságot de, azt, sem ha hazugságot etetne be nekik, de Bill ott volt helyszínen, aki valamit tudna mondani, hogy hogyan is találkoztak viszont fogalma sincs, hogy mit beszélgettek Tommal. Talán ő az egyik megmentő? Vagy nem? Jó kérdés.

 -Ő itt Odett. Régi barátok vagyunk, csak megfeledkeztünk egymásról, és most találkoztunk ismét. – kezdett bele Tom.

 -Ja, majdnem elütötted. – szólt közbe Bill – Amúgy hello.

 -Sziasztok. – köszönt kicsit félénken nekik – Odett vagyok de, csak szólítsatok Dettynek.

 -Szia. – válaszolt mindenki.

 -Srácok! Kezdünk! – nyitott be egy olyan 30-as éveiben járó férfi, és ahogy távozott mindenki megindult kifele az ajtón kivéve a lányt. Fogalma sem volt, hogy hova menjen mivel Tom csak iderángatta és neki az első sorba szól a jegye, de Tom visszafordult és maga után húzta.

 -Nyugodj meg! Nem maradsz le semmiről, csak éppenséggel a színpad mögül fogod végignézni az egész koncertet. Milyen nap is van ma? – nézett rá a férfi.

 -Vasárnap. – válaszolt Odett halál nyugodtan.

 -Oh, tényleg. Holnap mi dolgod van? - mosolygott

 -Sajnos suliban kell lennem, de miért is? – érdeklődött Detty.

 -Csak úgy de, légy jó, mert most itt hagylak pár órára. – és elment egy mosolyt küldve a lánynak.

  Az idő további részét a színpad mögött töltötte. Élvezte a koncertet, jól érezte magát de, Tom kérdése kavargott benne egész végig. Szerette volna jobban megismerni de, ma szórakozni jött és nem agyalni a dolgokon. Ő nem olyan ember, aki egy ilyen embert, mint Tomot érdekelné.  

 A koncertnek vége. A srácok bulizni mennek, hogy megünnepeljék a jól sikerült koncertet.

 Tom épp Odett felé tart.

 „Most féljek, vagy örüljek? Eldönthetetlen kérdés ez számomra.” – járt át agyán, de közben a szíve ezerrel vert eközben félelmet is érzett.

 -Hogy tetszett? – kérdezte mosolyogva.

 -Nagyon jó volt. Imádtam, ahogy a gitárhúrokat pengeted.

 -Köszi. Reméltem is hogy tetszeni fog. Elmegyünk egyet bulizni. Nincs kedved velünk tartani? – vidám arckifejezését a világért sem lehetett volna letörölni róla.

 -Hát, nem is tudom…- gondolkozott el a kérdésen.

 -Akkor csak az én kedvemért. – nézett rá azokkal a gyönyörű csoki barna szemeivel.

 -Legyen. – ment bele. Tom azt sem tudta, hogy mit tegyen örömében. Annyira izgatottnak látszott de, annyira, hogy szájon csókolta a lányt. Meglepte ez a gesztus.

„Most ezt minek véljem? Felemelőnek is éreztem, de egyben azt is, hogy ezt nem szabad. Talán beleestem volna? Nem! Lehetetlen! Ő elérhetetlen személy számomra, de miket is beszélek? Hisz itt áll előttem. Mindenesetre nem lehet.” – agyalt Odett, de amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzódott tőle.

 -Sajnálom, nem akartam. – a tekintete most szomorú lett.

 Megbánta azt, amit tett, a lány csak egy mosollyal lezárta az ügyet és indult is kifele. A srácok a buszhoz siettek Detty, pedig kocsijához. Beülve a kulcsot a megfelelő helyre helyezve indította be az autót. Zene volt füleinek a motor búgása, de megpillantva a Tom járművét indult el utána. Egy eléggé zsúfolt helyre érkeztek. Ahogy beléptek, rögtön megcsapta Detty orrát az alkohol szaga. Nem nagyon az a tipikus iszogatós társaság, de imád bulizni.

 -Remélem, szeretsz inni. – lépett a lány mögé miközben intett is a pultosnak.

 -Őszinte legyek? – kérdezte, mire csak bólintott - Nem vagyok oda érte, de néha iszom egy-két pohárkával. – mit sem törődve a mondandójával, a kezébe nyomott egy pohár szeszes italt.

 Az este folyamán rengeteget beszélgettek, táncoltak, mint egy normális bulin szokás. Mikorra már zárt a helyiség csak annyit vett észre Odett, hogy Tom hullarészeg, de itt hagyták a többiek. Gondolta nem hagyhatja magár hisz bármilyen hülyeséget képes lenne csinálni. Így annál a döntésnél maradt a lány, hogy hazaviszi, a férfit magához mivel nem tudja, merre van az ő otthona. Kisiettek a szórakozóhelyről és Tomot beültette a kocsijába majd csatlakozott hozzá és elindultak. Egész úton azt mondogatta, hogy nagyon rosszul van. Nagyon örült neki a lány. Azt hitte, hogy a végén őt fogja lerókázni de, szerencsére megúszta.

Leparkolva a ház előtt kiszállt Odett és segített a férfinek bejutnia házba. A folyosón végigjárva nyitottak be a legutolsó szobába, ami a lányé volt. Óvatosan az ágyra segítette Tomot mire ő csak felnézett, hogy hol is van. Detty megpróbálta levenni a pólóját de…

 -Mi van? Máris vetkőztetsz? – és egy ördögi vigyor terült el az arcán.

 -Te nem vagy józan! – jegyezte meg.

 Végül sikeresen póló és cipő nélkül elterült az ágyon mély álomba merülve. Ott hagyva egyedül lesietett a konyhába majd keresni kezdte a fejfájás csillapítót. Megtalálva azt sietett vissza egy vizes üveggel és a gyógyszerrel a szobába. Ahogy megpillantotta azt a gyermeki arcát, rögtön elkapta egy furcsa érzés. Sohase érzett még ilyet egész élete eddigi pillanataiban és most, íme, itt az eredménye, hogy megismerte. Máris belezúgott. Tudja, hogy nem helyes de, nem lehet nemet mondani az érzelmeknek. Persze csak most látta először, és mégis ilyen érzések keletkeztek benne. A szíve ezerrel kalapált, a gyomrában az eltévedt pillangók akartak kiszabadulni és a torkában egy iszonyat nagy csomó keletkezett. Köpni, nyelni nem tudott.

 „Iszonyat sexy és dögös férfi, de miről beszélek? Ő és Én soha ismétlem, SOHA nem lehetünk együtt! Rögtön ki kell vernem a fejemből.” – már megint elgondolkodott.  Elég későn feküdte le mivel Tomot hazavitte, lefektette. A szobájában aludt szétterülve az egész ágyon így Odett a kanapén hajtotta álomra a fejét. Nem kellett sokat kínoznia magát, hogy elaludjon. Fárasztó nap volt és holnap korán kell kelnie.

***

 Másnap reggel 5-kor fent volt Detty. A konyhába indult főzni egy kávét. A csészével leülve az asztalhoz az újságot kezdte olvasgatni, de mikor aztán a pohár üres lett a mosogatóba helyezve azt indult felfele, hogy felöltözhessen. Nem lesz egyszerű, hisz Tom alszik. Halknak kell lennie, hogy ne ébressze fel a férfit.

 Már bent öltözködött a fürdőben és csak egy fehérnemű volt rajta, de a kikészített ruhát elfelejtette bevinni.

 „Most rohanhatok ki egy, száll semmibe, hogy felvehessem a ruhámat.” – nézett körbe miközben magába beszél – „Remek! Csak velem történhet ilyen! Épp nincs a fürdőben se törülköző se fürdőköpeny. Igazán jó!” - szép halkan kinyitotta az ajtót és lábujjhegyen elhaladt a még mély álomban lévő Tom előtt. Óvatos volta de, mégsem eléggé. Ugyanis leverte az asztalról az egyik könyvét. 

 -Jaj, bocsi. Nem akartalak felébreszteni. – nézett rá bocsánatkérően.

 -Semmi baj de, hol vagyok? – nézet körül és a fejét fogta.

 -Nálam ugyanis a többiek szépen otthagytak én, pedig elhoztalak ide. Az alkohol eléggé a hatalmába kerített és ezért jobbnak láttam, ha nem hagylak ott egyedül. – vette fel a kezében lévő felsőt.

 „Nem vagyok szégyenlős de, ilyet még nem tettem. Egy idegen előtt öltözködök? Jól vagyok én?” – mondta magában.

 -Oh... Köszönöm. Látom, készülsz. – vigyorgott majd felemelte a kezét és a homlokára tette.

 -Ja, suliba kell mennem, persze nem szívesen teszem. – mondta Odett fintorogva - Látom, fáj a fejed.

 -Csak egy kicsit. – legyintett.

 -Ott van melletted fájdalomcsillapító. – mutatta a férfi mellett lévő bútoron elhelyezkedő gyógyszerre.

 -Ezt te raktad ide nekem? – mutatott az éjjeliszekrényen lévő dolgokra.

 -Igen. Gondoltam, hogy eléggé fájni fog a fejed. – mosolygott kedvesen.

 -Rendes tőled. – viszonozta a kedvességet.

 -Én nem is zavarlak tovább. – és kilépve a szobából felkapta táskáját és elindult a suliba. Eléggé nehéz volt odafigyelnie, hisz otthon fekszik Tom sajgó fejjel és ki tudja, hogy mi történhetett vele…

 Eközben Tom a gyógyszer felé nyúl majd beveszi azt. Arra emlékszik, hogy táncol a lánnyal majd a pulthoz mennek és isznak még egy pohárral, de onnantól minden kiesett. Az ágyról felállva sétált a falon elhelyezkedő tükörhöz, hogy megpillantsa magát, hogyan is néz ki. Mikor belenézett csak egy nadrágban látta saját magát.

 „ Miért vagyok én póló nélkül? És mit keresek itt? Egyáltalán mi a fene történt tegnap?” – kérdések és kérdések melyekre nincs válasz. Tom már nem tudja mit tegyen így belenyúlva zsebébe, hogy tárcsázza öccsét, de nem leli. Körülnéz a szobában, de ott sincs. Kilépve a folyosóra a nappali felé veszi az irányt majd a konyhába lépve megpillantja az asztalon mobilját. Ahogy a kezébe vette már tárcsázta is a számot.

 -Szia Tom – köszönt bele vidáman Bill – Merre vagy?

 -Még te kérdezed. Van egy olyan sejtésem, hogy ti hagytatok szegény Odettre. – mondta kicsit dühösen.

 -Ja, hogy annál a lánynál vagy. Bocsáss meg, de már nem tudtunk veled mit kezdeni így otthagytunk. – mondta egész nyugodtan.

 -Igazán köszi, de ne beszélj ilyen hangnembe Odettről! – a vonal másik végén csönd lett, de Tom is meglepődött azon, amit mondott. Talán ő is úgy érez mint a lány?

 -Csak nem szerelmes lettél a barátnődbe? – mondta Bill, de úgy, hogy közben mosolygott.

 -Mi? Nem! – vágta rá egyből, de tudta, hogy ez nem igaz.

 -Pedig nem úgy hallom.

 -Jó majd hívlak, ha lesz kedvem veled beszélni. Csá! – és azzal kinyomta. Elgondolkodott az előbbieken.

 „Talán igaz lenne? Tényleg szeretem?... Nem, nem… Nem lehet, de mégis!” – nem tudta megmagyarázni a mondatokat a fejében, de komolyan szerelmes lett. Leült a nappaliba és gondolkodni kezdett hosszú perceken keresztül. Valami azt mondta neki, hogy nem helyes, de másik azt, hogy menjen utána és vallja be neki az érzelmeit. Maga elé tekintve gondolta, hogy a második megérzésre fog hallgatni és a lány után megy, de előtte még kiderítette, hogy melyik iskolába is jár…

 A lány az órán csak a tanár hablatolását hallgatta és egyre Tom járt az eszébe. Komolyan elgondolkoztatta, hogy mi is folyik otthon.

 „Lehet, hogy járkál a házamba és körülnéz? Lehet, hogy szétnéz a cuccaim közt?” - kérdések és kérdések melyekre nem leli a választ - "Mondjam el neki, hogy szeretem? Nem... teljesen hülyének fog nézni, hisz csak tegnap találkoztunk először." - mondogatta magában. Úgy érezte, hogy muszáj, elmondania különben beleőrül. Már szinte utálta magát, amiért csak az értelmetlen kérdések jártak a fejében. Mindig előre tervezte a dolgokat, de soha nem úgy sikerült, ahogy kellett volna.
Az angol órán sem tud figyelni. Másra koncentrál, de gondolat menetét egy kopogás majd az ajtónyílása zavarta meg. Teljesen leblokkolt mikor megpillantotta a férfit. Azt sem tudta, hogy mit tegyen, nem hogy kérdezzen. A férfi köszönt majd belépve a terembe ragadta meg Odett kezét és az ajtó felé vezette őt. A szíve hevesebben vert, tekintete akaratlanul is Tom és az ő összekulcsolt kezükre tévedt.
-Mi az, hogy csak úgy kirángatja a kisasszonyt az óráról? - kiáltott utánuk a tanárnő. Detty meg sem tudott szólalni, de Tom válaszolt.
-Mi köze van ahhoz magának? Fontos dolgunk akadt! - jelentette ki az őket követő nőnek.
-Na, de nem viheti csak úgy el! Ennek következménye is lesz! - a bejárati ajtónál megállva folytatta mondanivalóját, de Tom mit sem törődve vele beültette a lányt a kocsiba majd maga is csatlakozott hozzá és elhajtottak az épület elől. Odett még mindig a történteken agyalva meredt előre semmit sem szólva, de pár perc múlva már egy gyönyörű ház előtt álldogálva figyelte a férfi minden lépését.
-Nem jössz? - tette fel a kérdést a lánynak, de ő nem válaszolt csak állt ott, mint egy szobor. Tom visszafordulva hozzá ölébe kapva vitte be az épületbe. A nappaliba leülve figyelték egymást mikor a lány feleszmélt, hogy mi is történt.
-Hova hoztál? - tette fel dühösen e kérdést.
-Magamhoz. - jelentette ki halál nyugodtan Tom, de mindvégig Detty szemébe nézett.
-Tudod te, hogy mit is csináltál? - bólintással válaszolt - Most mit fogok mondani az igazgatónak vagy a tanárnak? - egyre dühösebb lett.
-Nyugodj meg. Mindent elintézek, de muszáj volt elhozni téged onnan. - a lány semmit sem szólva indult ki a kertbe. Kellett neki egy kis idő, míg átgondolja a dolgokat. Odakint járkálva csodálta meg a környéket hisz, ahogy kilépett a hátsó ajtón egy tavat pillantott meg. Nem hitte volna, hogy egyszer ilyen helyen köt ki. Közelebb lépkedve a part felé egyre csak a történteken törte a fejét.
"Hogyan fogom én ebből kimagyarázni magam?" - aggodalmaskodott. Eközben Tom csak idegesen fel-alá járkált. Nem tudta, hogy mit tegyen. Most minden gondolatát hülyeségnek tartotta, de időt kell adnia a lánynak, hogy lehiggadva fel tudja neki tenni az életbevágó kérdést.
Már fél órája gondolkozik, hogy mit tegyem, de összeszedve minden bátorságát indult Odett után. Lassan mellé lépve ült le a zöld pázsitra. Lágyan simította végig a lány kezét, aki azonnal a Tom szemeibe pillantott.
-Kérlek, ne haragudj rám, de fontos dolgot kell mondanom. - tekintete nem mutatott semmit.
-Először had én mondjam. - egy mosoly volt a válasz - Amióta csak megpillantottalak nem tudok neked ellenállni. Ha a közelembe vagy a szívem majd kiugrik a helyéről, a gyomromban ezernyi pillangó repdes, míg a torkomban apró gombóc keletkezik. Ha nem látlak, a gondolataimnak nem tudok parancsolni, hogy ne… - vett egy mély lélegzetet és folytatta – ne Te járj a fejembe… Én, szeretlek! – e mondatok hallatán Tom meglepődött, de örült is, hisz rájött ő is, hogy szerelmet érez a lány iránt. Így cselekednie kellett, hogy valahogy elmondja, de nem tudta. Inkább megmutatja. Megfogta Odett kezét és belenézett a gyönyörű szemeibe és lassan közeledni kezdett felé. A lány telt ajkaira tapadva lágyan csókolta. Egyikőjük sem akarta megszakítani e romantikus pillanatot, de Tom mégis megtette.

 -Én is szeretlek! – ismét mézédesen forrt össze ajkuk. Ez a csók már tele volt érzelemmel, szerelemmel és vággyal. Nem is kell ennél több…

-----------------------------------------------------------------------------------

Hát ez sem egy mostani novella, de igazából fontos számomra, hiszen életemben először jelentkeztem egy novella versenyre ezzel a művemmel Alicia-nál. Nem értem el vele helyezést, de igazából élveztem megírni és várni itthon, hogy vajon milyen eredményeket érek el... Izgalmas volt és élveztem ezt az egészet...

Oklevelet is kaptam érte, amit nagyon köszönök: 

UI.: a következő rész remélhetőleg ma fog felkerülni, de nem ígérek semmit... Bocsi a csúszásért...