10. Fejezet - Rég nem látott ismerős

 Stella másnap reggel, végre kipihenten kelt fel. Sosem aludt még ilyen jól, hiszen a londoni élet kissé zsúfolt és fárasztó. Csodás érzés végre pihenni és semmit nem tenni, bár ebben Freya áll az élen! Ő egy igazi lustaság.

 A lány széthúzta a függönyöket, kinyitotta az ablakot, hogy napfényt és friss levegőt engedhessen be szobájába. Telefonján a helyi rádió reggeli műsorát hallgatta, mikor ismerős dallamok csapták meg fülét. Máris szebbé tette napjának kezdetét, halk dúdolással és csípőringással élvezte a dal minden egyes részletét. A szöveg, az ének, a gitárok, a dob, remekül hangzottak együtt, de eközben másra is koncentrált.

A blogjának folytatása jutott eszébe, hiszen oly régen tett már fel friss bejegyzést így összekészítve laptopját tette le ágyára. A szekrényéhez lépkedve tárta ki, hiszen az este folyamán nyugodtan és csendben kipakolhatott, bár pár régi ruháját még ugyan úgy ott találta. A meleg idő miatt felvette kedvenc ruháját és hozzá egy kényelmes tornacipőt. Telefonját, gépét kezébe véve sietett ki szobájából egyenesen a hátsókertbe, hogy az éppen most észben tartott dolgokat leírhassa, megfogalmazhassa, de mint mindig valaki megzavarta.

- Stella. - Szólalt meg egy édesen csengő hangocska melynek tulajdonosa egy szeretni való kislány, aki kissé fáradt még. Kócos haj, álmos tekintett, a kezében szorongatott plüssmackó. Imádni való látvány. A lány mosolyogva figyelte kishúgát miközben a kérdést várta. - Hova mész?

- Kimegyek a kertbe, hogy nyugodtan tudjak alkotni, ha kellek, kint megtalálsz. - Egy mosoly kíséretében lépett ki a hátsó ajtón. Megszokott helyére a hintaágyba ülve nyitotta fel gépét majd állt neki az alkotásnak, amit már hosszú idők óta nem igazán tett. Az örökös rohanás, a stressz, a munka és még sok más dolog terhelte. Nehezen, de mindent megoldott, mégis időhiányba szenvedett.

 Percekkel később, mikor már az egész ház fent volt gondolta ideje lesz csatlakozni a többiekhez, de mégis valami visszatartotta. Egy hang ütötte meg fülét, ami csak annyit jelentett, üzenete érkezett. Telefonját kezébe véve nyitott meg a villogó modult és olvadta el a sorokat.

 "Drága Stella

Ha gondolod és nem félsz tőlem, akkor találkozhatnánk szombat este az Operaháznál. Nem igazán volt alkalmunk jobban megismerni egymást illetve találkozni és nem is érzem helyesnek. Szeretnék egy újabb találkozót veled és ígérem, nem fogok cetliket hagyni, mert nem érek rá.

L."

 A sorokat olvasva meglepődött, hogy ez a titokzatos alak kedves üzenetekkel vagy virággal halmozza el. Kíváncsi volt, hogy ki lehet az valójában és a levelet is többször elolvasva jött rá arra, hogy egy fiatal fiúról lehet szó. Nem éppen a felnőttekhez illő üzenet formájába ír, inkább a tinédzserkornak megfelelően, de amiben, teljes mértékben biztos volt, vonzódott hozzá és ezt tagadni sem tudja. Utálta, hogy ennyire kimutatja az érzéseit, nem kell mindenről tudnia mindenkinek.

  Összepakolva igyekezett vissza a házba, ahonnan hangos beszélgetés illetve a televízión a zenecsatorna üvölt. Elmosolyodott, hiszen minden hétvégén, reggelente ez ment. A szülők vidáman beszélgetik az aznapi teendőket, míg a lányok álmosan sétálnak ki és ülnek a kanapéra, de percekkel később már együtt tombolnak dalra. Hiányzott neki az otthoni élet, a bolondos mindennapok és most boldog volt, ismét részese lehet. A szobájába lepakolva minden felesleges dolgot sietett vissza, közben kishúga feltartotta.

 - Segítened kell! - Rángatta nővére szoknyáját, miközben szépen kérte. Stell bólintva a mondatra fogta meg Rosie kezét és sétáltak be a kislány szobájába. Az ágyra ülve várta, mi is az, amihez szükséges a segítsége. Rose eltűnt egy pillanatra a szekrénybe, majd teljes pompában lépett ki onnan. Stella teljesen el volt ájulva, hogy kishúga milyen csodásan fest abban a ruhában, de le volt maradva, hova készül, hogy így ki kell öltözni? - Szerinted ez jó lesz estére? - Tette fel kérdését. Megszólalni sem tudott, hiszen fogalma sem volt miről is beszél.

 - Nem értelek. Hova mész, hogy ki kell öltöznöd? - Értetlenül ült ott.

 - Hát nem olvastad a leveled? - Kikerekedett szemekkel ismét kérdéssel válaszolt. Stell nemlegesen megrázta fejét és várt, hogy mi is fog ebből kisülni. - Freya olvasott egy levelet, melyben hivatalos vagytok egy vacsorára. Gondoltam elviszel. - A mosoly azonnal eltűnt az arcáról, hiszen a reményei most foszlottak szerte.

 - Tudom, hogy beleélted magad, de van egy kis elintézni való dolgom a kedves barátnőmmel. De ezt még megbeszéljük, rendben? – Ölelte szorosan magához, majd egy puszi után távozott. Gyors tempóban igyekezett át egyik szobából a másikba, majd az ajtón berontva támadta le Freya-t. – Már megint miért mástól kell megtudnom dolgokat? Miért nem lehet nekem elmondani ezeket? – Jogosan volt felháborodva. Eléggé nehezen, de sikeresen megnyugodott mindenki és megbeszéltek mindent. Mint kiderült, tényleg egy vacsorára hivatalosak, de akitől, vagyis akiktől a levél érkezett nem adott meg nevet, nem tudták, hogy kik az illetők, de tetszett ez a titokzatosság. 

 A nap további részében a tengerparton élvezték a meleg napsugarat, a hűsítő vizet. Remek kikapcsolódás volt számukra, még gondolkozniuk sem igazán volt idejük, se kedvük. Játék, móka, kacagás volt minden pillanat! Remekül szórakoztak, de mikor már fáradoztak ideje volt hazaindulniuk. A cuccaikat összepakolva célozták meg még előtte a fagyizót, hiszen a kis Rosie-nak meg lett ígérve. Stella örömmel vállalta el a hűsítők megvásárlását, mosolyogva állt be a sorba. Kiválasztotta a kívánt ízeket majd mikor indult volna vissza egy váratlan személybe ütközött. Meglepetten és kissé megrémülve fordult a fiú felé.

 - Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom! - Stell egyszerűen nem tudta, hogy mit is mondjon így bőségesen sajnálkozni kezdett. Mikor az ismeretlen személy megfordult, nem, igazán mert a szemébe nézni, hiszen a figyelmetlensége miatt történt egy kis baleset.

 - Stella? - Amint nevét meghallotta felkapta fejét és egy igen ismerős alak állt előtte. Elgondolkodott azon, hogy vajon honnan is, de hosszadalmas visszaemlékez során sem sikerült rájönnie. Nem akart bunkónak tűnni, de mivel az itteni iskolai éveit igyekezett elfelejteni, a nagyját sikeresen ki is törölte

 - Ne haragudj, de honnan ismerjük egymást? - Sokkal hülyébben hallatszott, mint, ahogy azt a fejében végiggondolta. Kínos volt a helyzet.

 - Nem emlékszel? - Nemlegesen rázta meg fejét. - Egy suliba jártunk, osztálytársak voltunk. Tudod, a vicces gyerek az osztályból... - Magyarázta miközben mutogatni kezdett. Ezekből a mozdulatokból és a beszédstílusból kiindulva kezdett valami rémleni neki. Hangosan koppant valami a fejében mikor rájött, hogy ki is áll vele szembe.

 - Patrick?

 - Igen. - Mosolyogva reagált, hogy a lány elsőre rájött ki is ő valójában. A beszélgetést és a régi idők felidézését már a lány családjához csatlakozva folytatták és jókat nevettek egy-két csínytevésen, amit elkövettek „fiatalkorukban”. A szülők végül hazamentek, míg a lányokat Patrick boldogította. A hülyeség határtalan, de a srác szinte semmit sem változott, ugyan olyan szórakoztató és gyerekes maradt.

 Az időre pillantva tekintettek össze a lányok, hiszen már késésben vannak, mivel a meghívó ma estére szól. Miután elköszöntek egymástól sietősebb tempóban loholtak egyenesen haza, de nem szó nélkül.

 - Ez a srác egy igen idegesítő egyéniség. – Jelentette ki Freya nemtetszését. Sosem voltak neki szimpatikusak az ilyen emberek és ezt hangosan ki is nyilvánította.

 - Most miért mondod ezt? – Stell nem értette mi baja lehet barátnőjének.

 - Tudod, az a vigyor nem éppen tetszik. Hogyan tudtál te egy ilyen sráccal egy osztályba járni? Én már régen megöltem volna. – Tényleg nem tetszett neki ez a fiú és ezt valahogy érezte is Stella, de nem törődve vele hagyta, hogy kitombolja magát a mellett sétáló személy. Nem akart beleavatkozni a dolgokba, hiszen nem találkoznak vele többet, vagy az élet lesz olyan szemét, hogy Freya életét megkeseríti ez a személy…

---------------------------------------------------------------------------------

Tudom, hogy megkésve, de igyekeztem minél hamarabb felenni. Sajnos ismét közbejött csak egy-két dolog, ami általában mindig is. Mindent próbálok úgy intézni, hogy időben fent legyen minden, de ha ezentúl is ilyen lesz, akkor szintén probléma akadt. De nem fárasztalak benneteket ezzel. Remélem tetszett a rész!

Ölel benneteket, I.Heni