A két lány
teljesen felöltözve léptek ki szobájukból egyszerre. Kissé csinosan, de mégis
visszafogottabban öltöztek fel, hiszen nem éppen egy előkelő helyre mennek, de
egy ilyen estéhez illik. Egymásra mosolyogva dicsérték meg a másikat, majd
felkapva táskájukat indultak útnak, persze a kis Rosie társaságában.
Szerencséjükre nem kellett messze gyalogolniuk, csak pár utcával volt lejjebb,
ahova éppen igyekeztek.
Percre pontosan érkeztek majd pedig nagy
levegőt véve léptek be az ajtón. Végigvezetve a tekintetüket az éppen ott lévő
embereken, senki ismerőst nem találtak. Már kezdtek pánikba esni, mikor egy
igen fiatal, de mégis illedelmes fiú vezette őket asztalukhoz, ahol 6 főre volt
megterítve. Elfoglalták helyüket, majd várakoztak, hogy kik is lehetnek azok a
titokzatos személyek, akik ilyenre meghívták őket.
Már vagy negyed órája, hogy ott ültek és
vártak mikor ismét csak valaki belépett az épületbe. Tekintetüket azonnal arra vezették,
és amikor meglátták, hogy kiket is látnak, tátott szájjal várták, amíg
megállnak az asztal mellett majd pedig csatlakoztak hozzájuk. Fogalmuk sem
volt, hogy mit tegyenek vagy éppen mit mondjanak, de szerencséjükre a srácok
segítettek rajtuk.
- Tudjuk, hogy nem értitek, miért is hívtunk
ide benneteket. - Kezdett bele Ashton, aki csak vigyorgott a boldogságtól.
- Király dolog, ha rólunk írnak bármilyen
formában és a tiétek, vagyis Stella-é nyerte el legjobban a tetszésünket. -
Bökte oldalba a mellette ülő szőkeséget, aki egy gúnyos pillantást vetett rá. A
lányok egyáltalán nem értették ezt a jelenetet, de nem törődve vele figyeltek
tovább.
- És ezzel szeretnénk, ezt megköszöni és
persze jobban megismerni titeket. - Fejezte be végül Calum. Stell és Freya
összenéztek és belül sikítozva örömtáncot jártak. Iszonyatosan nagy lehetőséget
kaptak ezzel és egyikőjük álma talán most vált valóra. Kislány nővére ölébe
menekülve félénken, de iszonyatosan boldog volt ő is, viszont ami igazán furcsa
volt, az-az, hogy a négy fiú közül az egyikük szótlan.
A vacsora további részében már
felszabadultabban nevetgéltek, régi eseményekről beszéltek, de legfőképpen a
bandatagok szórakoztatták az együttes létrejötte előtti vicces iskolai bakikkal.
A hangulat remek volt, de komolyra váltották a szót, amikor Stella-n volt a
sor, hogy kicsit beszéljen magáról. Mély levegőt véve kezdte el vidáman majd
egyre jobban fájt, ahogyan visszaemlékezett a régi dolgokra.
- Próbáltam beilleszkedni, barátkozni, de
mindig is egy különc gyerek voltam. Mindenkivel kedves voltam, állandóan
mosolyogtam és segíteni próbáltam, így alkalmas voltam arra, hogy
kihasználjanak, ezzel is tönkretéve az életem annak gyönyörűnek tűnő éveit.
Tűrtem is egy darabig, aztán eltörött a pohár, költöztem. - Nem éppen egy
kellemes dolog volt, hiszen amiket ő átélt, azt senkinek sem kívánja. Viszont
mégis volt egy olyan esemény, ami szépnek tűnt, mégis csak egy aprócska
boldogság volt. Sok rossz után érkezett egy kis jó, majd ismét minden maga volt
a pokol.
- Mi volt az, ami miatt elhagytad Sydney-t? -
Mindenki meglepetten figyelt Luke-ra, kinek gyönyörű kék szemei csillogtak, de
mégis szomorú volt a hallottak miatt. A kérdés ide illett, de senki nem merte
volna ezek után megkérdezni tőle, hiszen ezzel lehet, hogy még nagyobb
fájdalmat okoznak neki. Stella-t is meglepte ez a dolog, de akármennyire is
próbált ellenkezni magának, hogy nem árulja el, mégis úgy érezte, mintha az
előtte ülő személy csak megerősítésre várna, mintha tudná a teljes történetet.
Nem értette, de mégis válaszolt neki.
- Az egyik este, mikor egy buliba igyekeztem,
hogy az állítólagos barátnőimmel legyek. Ott derült ki, hogy csak a játékuk
voltam csak, akit kedvükre ugráltattak. - Folyt végig arcán egy könnycsepp. -
Azonnal elhagytam a helyszínt és a partra siettem, de ott.... - Egyszerűen
képtelen volt folytatni. Akarata ellenére is csak folytak a könnyei. Nagyon jól
tudta, hogy ezzel csak jobban felzaklatja magát, mégis erősnek mutatta magát,
mégsem sikerült olyan jól. Fajt az igazság, de a legjobban az, hogy az a fiú
is, akinek elmesélt szinte mindent, akivel biztonságban érezte magát, nem
jelentkezett, pedig megígérte. - Freya, vidd haza a húgom, én majd később
megyek. Elnézést. - Felállt az asztaltól és kisétált az épületből. Nem tudta,
hogy útja merre tart, de egy belső megérzése suttogta neki, egy fontos helyre,
aminek jelentősége van a múltjával kapcsolatban.
Könnyei szűnni nem akartak. Minden egyes
helyre emlékezett, a sulira, a kávézóra, a pizzériára, de a hosszas séta után a
parton kötött ki. Cipőjét levéve sétált a puha homokba és gondolta végig miért
is ilyen elcseszett az élete. Halk hangok hallatán megtorpant. Megfordult, de
senkit sem látott. Biztos csak beképzelte magának, vállat rántva tovább sétált.
Percekkel később a hangok közelebbről hallatszottak, de ehhez már egy nem
kedves szavak is jártak. Azonnal odatekintett. Meglepettem figyelte az illetőt,
aki felállt és leporolta magát.
- Luke! Te mi a fenét keresel itt? - Nem a
megszokott hangnemben tette fel a kérdését. Meg volt rémülve, hiszen az este a
parton egyedül nem éppen biztonságos.
- Ne haragudj, ha megijesztettelek, de bocsánatot
akartam kérni az előbbiért. - Lépkedett közelebb. - És meg szeretnék veled
beszélni valamit.
- Hallgatlak. - Nézett a fiú szemeibe, ami
láttán elolvadt. Csillogtak azok a gyönyörű tengerkék szemek, a mosolya szinte
gyilkolni tudott. Stell teljesen elmerült benne és nem igazán tudta, hogy mit
tegyen. Olyan fiúnak találta, aki értelmes és kedves az emberekkel. Csak rá
kell nézni és látszik, hogy sugárzik belőle a szeretet, a boldogság, mely
hatására a lány is elmosolyodott, nem bírta visszatartani.
- Tudod, azt a kérdést direkt tettem fel.
Tudtam az egészről csak megerősítésre vártam. - Eme mondat hallatán
kikerekedett szemekkel meredt rá. Ennyire nem volt ebben biztos, de mégis igaz
minden. Nem akart neki hinni, nem akarta őt is belekeverni az életébe, mégis
megtörtént és sokkal jobban ragaszkodik hozzá, mint azt elképzelte. Most, hogy
már tudja ki volt az, aki aznap este támaszt nyújtott neki, még jobban
vonzódott hozzá, mint azelőtt, mikor virágot küldött neki egy levéllel. Hihetetlen,
hogy milyen kisugárzása van, ilyen vonzó és csábító egy személy, de jól tudta,
hogy nem versenyezhet a rajongókkal, hiszen vannak nála sokkal szebb lányok is.
Luke-nak nem ő kell, nem illik hozzá, talál nála jobbat. Csak ezen tudott
gondolkodni, de a fiú folytatta. – Tudtam, hogy ide fogsz jönni, mert te voltál
az a lány, aki egyedül sétálgatott ugyan itt, te voltál az a lány, aki
megnyílott nekem, akinek szüksége volt egy társra…
- És te mégsem voltál, mikor megígérted. – Vágott
szavába, miközben hangosan zokogott. Az előbbi gondolatok szertefoszlottak,
mintha meg sem történtek volna. Utálta őt, utálta, amiért ezt tette vele, mikor
tényleg szüksége volt rá. Most, hogy már biztosan tudta, ki is az a titokzatos
idegen, aki segített rajta, aki virágot küldött neki és, aki cserbenhagyta. Nem
tudott rá haragudni, pedig azt kellett volna.
- Kérlek, ne haragudj rám, de éppen egy
lehetőséget kaptunk a srácokkal és…
- Azt kellene, de mégsem teszem. – Ismét félbeszakította.
– Nektek, a dalaitoknak köszönhetem, hogy most itt tart az életem. Akármilyen
is a múltam, túltettem magam rajta a segítségetekkel és most azzal a kis
irománnyal akartam megköszöni, bár nem mintha olyan nagydolog lenne, nem
vagyok... – Csak egy pillanatra hunyta be a szemét és mondta volna tovább,
mikor puha meleg ajkakat érzett a sajátján. Elképzelni sem tudta, hogy mi is
történik most vele, hogy az élete miért halad a jó irányba, mikor eddig ugyan
ott állt. Semmi érdekfeszítőt nem tett és mégis megkapta azt, amire vágyott, a
szerelemre. Abban a pillanatba fellángolt benne egy érzés, melyet Luke váltott
ki belőle.
Mikor ajkaik elváltak, furcsán bizseregni
kezdett. Máris hiányzott neki az-az édes csók, melyet a fiú lehelt szájára.
Vágyott rá, vágyott a közelségére, vágyott a szeretetére, vágyott az egész
fiúra. Bele, sem mert gondolni, hogy egyszer őt is fogják szeretni, de mégsem
volt ebben olyan biztos. Kérdések kavarogtak fejében, megválaszolatlan
kérdések. Mi van akkor, ha ez a csók semmit sem jelentett? Mi van akkor, ha ez
csak egy aprócska véletlen? Mi van akkor, ha csak ő is kihasználni akarja, mint
mások?
- Én nem tudom, hogyan mondjam el ezt neked... –
Kezdett bele Luke, aki ajkába harapva hol a lány ajkaira, hol pedig gyönyörű
barna szemeibe tekintet…
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Remélem, hogy ezzel a résszel kicsit megleptelek benneteket. Próbáltam nem annyira húzni az agyatokat, hiszen azt senki sem szereti, de ennél tovább már nem akartam. Hogy mi lesz ezek után Stella és Luke kapcsolata? Lassan, de biztosan meg fogjátok tudni, hiszen minden részben egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, de lehet, hogy lesz egy kis negatív iránya is ennek, de nem fecsgek tovább... még a végén mindent elárulok :)
Ha tetszett, akkor kommentálj itt vagy chat-en ;)
Ígértem, hogy két előzetese lesz ennek a történetnek, szóval, most már megtekinthettek ITT.
Legyen szép estétek!
Ölel, I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése