Minden a régi
kerékvágásba visszatérve haladt. Nem találkoztak mindig, hiszen el voltak
foglalva, de amikor tehették, idejüket együtt töltötték, ahogy a mai napon is
ezt tették. Éppen egy próba kellős közepén tartottak a srácok, miközben a
lányok csak élvezték a dallamok simogatását. Stella feltűnően beleélte magát
minden egyes számba. Áramütésszerűen futott végig rajta valami és vált
libabőrőssé. Luke hangja elképesztően csengett, megdobogtatta a szívét, de
ezzel együtt elgondolkodott, hogy miért is ő kell neki… Miért pont ő? Rengeteg
gyönyörű lány van, de soha nem gondolta volna, hogy pont rá kerül majd a
választása, mégsem hitt ebben a dologban. Bizonytalan volt benne, hiszen nem
megszokott, hogy egy régi ismerős, aki világsztár lesz és csettintésre kaphat
egy jó nőt, mégis egy olyan társaságát keresi, aki a múltban egyszer tűnt fel
az életében.
Stell nem tudta mihez kezdje miután vége lett
e próbáknak. Nem volt mersze közelebb menni a srácokhoz, Luke-ot pedig folyton
kerülte. Lehet, hogy most ezzel megbántotta, de nem volt szándékában, nem
akarta ezt tenni vele, most jobban érezte magát a saját társaságában. A kertben
sétálgatva járkált fel-alá és egyre jobban törte a fejét.
-Stella! Baj van? – Freya aggódóan sietett
barátnőjéhez. Fogalma sem volt, hogy mi ez a hirtelen hangulatváltozás és miért
kerülgeti azt a fiút, aki viszont szeret, csak nem meri bevallani magának.
-Semmi. – Mindig a megszokott válasz erre a
kérdésre.
-Akkor meg miért viselkedsz ilyen furcsán?
Miért kerülöd Luke-ot? – Mindenre kíváncsi volt, hiszen az egyik pillanatban
még minden a legnagyobb rendben van, a másikban meg már éppen az ellenkezője.
Kiszámíthatatlan néha Stell gondolkodása, viselkedése, de érthető, össze van
zavarodva.
Csendesen, bár nyugtalanul várta a választ,
hiszen ez nem olyan helyzet, amikor csak úgy szórakozunk a másikkal. Már szinte
a legrosszabbra gondolt. Stella
nagyokat sóhajtva próbálta visszafojtani könnyeit, nem akart erről beszélni
senkinek, főleg nem a fiúknak. Jobban át akarta gondolni az egész helyzetet,
megismerni mindegyikőjüket majd utána dönteni. Túl gyorsan zúdult minden a
nyakába, igyekezett visszafogni magát, nem engedte érzelmeit kitörni, helyette
magába fordulva vágyott az egyedüllétre. Barátnőjének hátat fordítva engedte
meg, hogy pár nedves csepp végigfolyón arcán. Freya hallotta, hogy nincs
rendben, de nem akart semmi rosszat mondani neki. Tudta, zaklatott állapotban
van, de próbált segíteni neki, mégis valami majd kiütötte a szemét. A fehér
ujjatlan felső alól egy aprócska vágás látszódott ki. Belegondolni sem mert,
hogy akár valaki bántalmazta, vagy akár rosszabb. Közelebb lépve húzta fel
Stella felsőjét. Kezét szája elé téve rémülten vette jobban szemügyre a piros
csíkokat a lány hátán, de Stell ezt nem hagyta. Rögtön szembefordult vele és
akkor lett figyelmes, hogy milyen reakciót is váltott ki barátnőjéből az előbb
látottak.
- Ezt ki tette? -
Kérdését feltéve Stella felemelte a mutatóujját és magára mutatott. Ő tette ezt
saját magával, nem volt megelégedve semmivel és újra csak a zűrzavaros
gondolatok vették át az uralmat. Már nem bírta tovább, nem tudott erős maradni,
könnyei utat törtek. Zokogva borult Freya nyakába. Szorosan magához ölelte
Stell-t, de a lány figyelmes lett négy alakra, akik kérdően pillantottak rá.
Legyintve jelezte, hogy hagyják őket magukra, egy valaki mégsem akarta ezt
megtenni. A szőkeség csak ott állt mozdulatlanul és a lányokat, vagyis csak
Stella-t figyelte azon törve a fejét, hol rontotta el. Nem akarta így látni a
lányt, de Ash megzavarta és a kezénél fogva rángatta be a házba. Freya
megkönnyebbül koncentrált barátnőjére, aki csak jobban felzaklatta magát.
Próbálta megnyugtatni őt, kisebb sikerrel, de végül mindent megbeszélve mentek
vissza a fiúkhoz, akik most azon törték a fejüket, hogy mi is történhetett
ebben a pár órában. Amint nyílott az ajtó négy szempár figyelte az éppen belépő
személyeket. Stella tudomást nem szerezve senkiről lépkedett beljebb, de végül
egy hangos ajtócsapódással eltűnt. Luke már egyszerűen nem bírt magával így
felállva helyéről sietett a lány után, de előtte még valaki megragadta kezét,
ezzel is megakadályozva, hogy továbbmehessen.
- Óvatosan bánj vele. Zaklatott állapotban
van. Zavarosak a gondolatai. - Röviden ennyivel avatta be a fiút Freya.
Bólintott majd továbbment. A mellékhelyiség ajtaján elkezdett kopogni. Válasz
nem érkezett így megismételte a cselekedetét még egyszer, majd többször is.
Dühös sóhajok hallatszottak az ajtó mögül, majd egy zárkattanás és egy kisírt
szemű lány torpant meg.
- Luke? Mit akarsz? - Kissé meglepetten
érintette, hogy pont ő áll az ajtó túloldalán, de talán most érezte úgy, eljött
az idő, komolyan beszélnie kell vele. Türelmesen állt és mélyen a gyönyörű kék
íriszekbe tekintett, míg várakozott a válaszra.
- Beszélni szeretnék veled. - Stell ekkor már
tudta, komoly beszélgetésről lesz szó. Most kell megragadnia az alkalmat és
elmondania neki minden lényeges dolgot, amiről tudnia kell. Beleegyezve siettek
a közelben lévő szobába, ahova belépve kettesbe ültek le egymás mellé az ágyra.
Kínos csend, semmi más, de végül a lány törte meg.
- Mond, mi az a fontos dolog, amiről
beszélnünk kell?
- Miért kerülsz ma? Mi rosszat tettem, amivel
ezt érdemeltem ki? - Jogos volt ez a kérdés, hiszen ártatlan volt. Kezével
babrálva próbálta elterelni a gondolatait, nem akart vele erről beszél, de
muszáj lesz. Ellenkezni próbált saját magával, kisebb-nagyobb sikerekben.
Rosszabbnak érezte ezt a fajta szenvedést, mintha egy igazságszérumot adtak
volna be neki és azzal küzdene. Egy érintés, mintha teljesen kicserélték volna.
Kezére pillantva figyelte meg Luke-ét, miközben a sajátján pihentette az övét.
Elé térdelt miközben Stella a padlót fürkészte, de állánál fejét felemelve
kénytelen volt belenézni a fiúszemeibe. - Kérlek, mondj valamit.
- Egyszerűen felfoghatatlan ez az egész
helyzet. - Kezdett bele. - 3 éve hagytam itt ezt a várost. Míg Londonban éltem
minden olyan egyszerűen ment, senki sem ismerte a múltam és élhettem az életem,
ahogyan csak akartam. Amióta a szüleim feltűntek és felajánlották, hogy töltsük
itt a nyarat nem igazán akartam belemenni, de végül is rám fér a kikapcsolódás,
de mindezek közben jöttél te meg az a titokzatosságod. Felforgattad a világom
és egyre jobban kezdek hozzád jobban vonzódni, de még mindig tartok tőled.
Fogalmam sincs, higgyek e neked, hiszen világsztár vagy és miért pont én
kellenék neked. Kövér vagyok, nincs hosszú hajam és még szépnek sem mondhatom
magam. Önbizalmam az nulla, csak az írásban mondom ki azokat, amiket igazából
nem. - A sós cseppek egymást követően folytak végig arcán, mely tükrözte a
személyiségét. Erősnek tűnhetett, de belül érzékeny. Önbizalommal rendelkezik,
de ez hazugság. Ez volt az a pont, amikor már annyi minden kavargott benne,
hogy robbanásszerűen tőrt ki belőle. - Ezért kerüllek, mert bizonytalan vagyok
veled kapcsolatban. - Miután végleg elhallgatott, belegondolni sem mert, hogy
mit is mondott. Most biztosan hülyének nézik, hiszen egy nehéz eset és senkinek
sem fog kelleni. Reménykedni már nem tudott, azt a képességét már régen
elveszítette.
Felállva az ágyról, kezét kirántva Luke kezei
közül lépett az ablakhoz, majd karba tett kezekkel, szipogva bámult kifele. A
hátsókertbe néző ablakon keresztül figyelte a többieket, akik gondtalanul lövik
egymást vízipisztollyal, vagy éppen vízzel megtöltött lufikat dobálnak a másikra.
Fiatalok, vidámak és gondtalan minden. Stell teljesen biztos volt abban, hogy a
hiba benne van, hiszen a vele egykorú lányok máshogy gondolkodnak, például Freya.
Ellentétek, de pont ezért is kötődnek egymáshoz, mintha testvérek lennének. Barátnője
mindent pozitívan vesz, ő meg maga a megtestesült negatív ember.
Luke már nem bírta tovább így látni a lányt.
Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megtegye azt, amit éppen kitervelt, de szembe
kell néznie a következményekkel, még ha nem is úgy történnek a dolgok, ahogyan
kéne.
- Tudod, pont ezt utálom. Nem vagyok olyan
srác, aki csak úgy szórakozna mással. Egy olyan lányt keresek, aki a másik felem
és az eddigi ismeretségünk alapján te teljesen megfelelsz. Imádom a mosolyod, a
gyönyörű szemeid, az alakod és még az, is hogy ennyire alacsony vagy hozzám
képest. – Ennek a mondatnak a végén mindketten elmosolyodtak. Luke maga felé
fordítva a lányt tekintett le rá, aki sértődötten pillantott rá.
- Nem vagyok én
olyan alacsony, csak te nőttél felhőkarcolónak. – Gúnyolódott.
- Igen? – Nem éppen erre számított, de, hogy
kicsit játékosabbá tegye a szituációt felkapva Stella-t a vállára rohant ki
vele a szobából. Stell hiába ütötte a fiú hátát vagy ordított, semmi esélye nem
volt, hogy megússza azt, amire éppen Luke készül. A házból is kirohanva sietett
a többiekhez, akik csak nevetve figyelték a párt miközben vízipisztolyokkal megcélozták őket. Hirtelen megemelkedve landoltak
a medencébe így eláztatva ruhájukat. Nevetve lélegeztek fel, de követték őket a
többiek is, de ők már hiányosabb öltözetben. – Remélem, tudod ezt miért kaptad.
– Húzta közelebb magához Stella-t.
- Tudom. – Levakarhatatlan mosollyal az arcán
válaszolt.
- Visszatérve az előbbiekhez, nálad
elképesztően szép lányt még soha nem látta. Különleges vagy és gyönyörű. Pont ezért akarlak meghódítani. – Alig hallhatóan ejtette ki ezeket a szavakat a száján,
mégis a lány minden egyes mondatot tisztán értett.
- Azt hiszem nem lesz szükséged arra, amit az
utolsó mondatodban említettél. – A szíve hevesebben vert, gyomrában ezernyi
pillangó repdesett a boldogságtól. Érzelmei fellángoltak így megtette azt a
lépést, amit már hiányolt. A víz alá bukva húzta közelebb magához és érintették
meg egymás ajkát. Forró csókcsatába kezdtek, melyből egyértelműen tudták,
szeretik egymást!
------------------------------------------------------------------------------------
Bocsánat, hogy megcsúsztam, de meghoztam az új részt! A végét imádtam megírni, hiszen ki ne vágyna ilyenre...
Ha tetszett, akkor kérlek kommenteljetek ide, vagy a chat-en hagyjatok nyomot! Ha érdekelne még több történet, akkor iratkozz fel a blogra és olvass még több izgalmas történetet.
Ölel benneteket, I.Heni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése