08. Fejezet - Az utazás napja

 Stella igen álmosan ébredt a reggel. Feje sajgott és kedve nem volt ma semmit tenni. Felülve az ágyon pillantotta meg, hogy csak fehérneműben aludt, de ami jobban megrémisztette, az volt, hogy nem igazán emlékszik arra, hogyan jutott haza. Körbetekintve a szobájában az egyik székre voltak helyezve a tegnap este viselt ruhái, de meglepődött, mikor éjjeliszekrényére pillantott. Újabb titokzatos cetli, melyen ennyi áll: „Jót fog tenni”. Az a gyöngybetűs írás, amit már látott. Tudta, teljes mértékben tudta, hogy a titokzatos férfi, aki elcsavarta fejét ugyan így ír. A gyógyszerért nyúlva vette be, segítsen a fájdalmát megszüntetni, de valahogy most már nem ez volt a legnagyobb problémája. Stell gondolatai más uralta.Az ágyból kikelve öltözött fel és indult ki a nappaliba, ahol már Freya barátnője várta. Mosolyogva indult felé, de ő valamiért már izgatott volt. Akkor esett le, hogy eljött a várva várt nap. Utaznak.

 - Hogy aludtál? – Freya igazán kíváncsi volt, hiszen visszagondolva, fogalma sem volt, hogyan is került haza. Meg volt győződve arról, hogy barátnője hozta haza, de ebből a kérdésből kiindulva már nem volt ebben biztos.

 - Nem te hoztál haza? – Értetlenkedett Stella.

 - Emlékszel egyáltalán valamire? – Hiába várta, hogy egyértelmű választ kapjon, helyette egy újabb kérdést kapott. Felsóhajtott, majd nemlegesen megrázta fejét. Freya kikerekedett szemekkel pillantott barátnőjére, ami egyben rémisztő is volt. – Akkor tudom, hogyan kerültél haza. Az a cuki szőke srác hazahozott. 

 - Hogy mi? – Megrémülve értetlenkedett. Ha nem Freya kísérte haza, akkor az a bizonyos valaki, de akkor az is lehetett, hogy történt valami olyan, aminek nem szabadott volna. Kétségbeesetten rohant vissza szobájába és ült az ágyára. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mit is csináljon, de lehet, hogy hagynia kellene ezt az egészet, hiszen ami megtörtént azon már nem lehet változtatni. Kifújva a levegőt állt fel és vette elő a titkos hódolójától kapott ruhákat. Magára húzva a ruhadarabokat sétált be a fürdőbe, hogy elkészülhessen. Halvány smink, vállakra hulló haj és a napszemüveg majd a bőrdzsekit magára véve kapta fel táskáját. Telefonját zsebébe csúsztatta, bőröndjeit megragadva indult ki szobájából. A falnak döntve a táskákat lépett be a konyhába, ahol elkészítette a szokásos reggeli teáját. A vizet felforralva öntötte ki azt két bögrébe. Az egyikbe kávét öntött, míg a sajátjába csak egy tea filtert tett. Beízesítve ült a pultra és fogyasztotta el a gőzölgő italt, mikor Freya is megjelent. Csatlakozva barátnőjéhez szótlanul fogyasztották el a reggeli energiacsinálójukat, mikor a telefon megszólalt. SMS érkezett. Mind a ketten zsebükhöz kaptak majd elővéve telefonjukat nézték meg. Miután nem Freya telefonja volt azonnal átpillantott Stella-ra. Félve nyitotta meg az üzenetet, mely egy ismeretlen számtól érkezett.

 „Remélem nem haragszol, hogy hazavittelek és az éjjeliszekrényedre készítettem a gyógyszereket. Nem éppen voltál a legjobb formádban, gondoltam szükséged lesz rá, ha másnap felébredsz.

És nem néztem oda! Sötétben fektettelek ágyba.

Üdv.: L.”

 Kicsit megkönnyebbült, hogy nem történt semmi, de benne volt az a félelem, ami miatt tartania kell attól a férfitól, vagy éppen vele egykorú fiútól. Lezárva készülékét hunyta be szemét és fejét a mögötte lévő szekrénynek döntötte. Oldalra pillantva találkozott tekintete a kíváncsi Freya-val, aki csak kajánul vigyorgott.

 - Mesélj csak a lovagodról. Ki is az a Mr. L.?

 - Nem a lovagom, nem is emlékszem rá, de összefügg azzal, aki segített nekem még a múlt éjjel. – Mondogatta Stell, de kedves barátnője, akkor sem hagyta nyugodni. Kérdezgette, amikre egyáltalán nem tudott válaszolni, de hálát adott az égnek, hogy kopogtak az ajtón. A lány odasietve nyitott ajtót, és pillantotta meg vidám szüleit. Üdvözölte őket, majd Freya-val együtt indultak le a lépcsőn, miután gondosan bezárták a lakást. Kilépve az épületből tekintetük rögtön a két kocsira terelődött.

 - Tudod, nem férnénk el egy taxiban.  – Mosolygott kedvesen Stell édesanyja, majd nem kérdezve többet pakoltak a csomagtartóba majd ültek a kocsiba. Az út egészen csendesen telt és a lányok mindvégig az ablakon bámultak kifele. Most ismét megcsodálták azt a várost, ahol közel 3 évig éltek, de most el kell hagyniuk egy kis időre. Ismét úgy érezték magukat, mintha most járnának először ott, mégis izgatottak voltak, hogy a nyár folyamán rengeteg változáson fognak túlesni.

 A kocsi amint leparkolt a reptéren, kiszálltak és csomagjaikkal együtt sétáltak be. Amint az ajtó kinyílt előttük rengeteg emberre lettek figyelmesek. Sokan ültek, sokan pedig fel alá mászkáltak illetve rohangáltak. Voltak ott idősektől elkezdve gyerekekig. Egymásra tekintve mosolyodtak el és tudták, hogy remek nyaralás elé néznek. A cuccaikkal leülve egy szabad helyre fogták útlevelüket és jegyüket, melyeket kaptak és türelmesen várakoztak, hogy megérkezzen a gépük.

 Mikor már kezdtek unatkozni figyelmesek lettek egy kisebb tömegre, akik sikítozva vagy éppen hangosan várakoztak odabent. Stella értetlenül pillantott ide-oda majd a bejárat felé emelte tekintetét mikor megpillantotta azokat a srácokat, aki szinte megváltoztatták az életét, akikről az ő történetei szólnak, akik segítettek neki feldolgozni mindent. Most szeretett volna odamenni hozzájuk, de lábai teljesen legyökereztek és pár ismerős lány is feltűnt, hogy vele és barátnőjével beszélgessenek. Újabb kedves rajongók, akik áradoztak, hogy mennyire szeretik a munkásságukat, de Stell egyszerűen válaszolni nem tudott, mivel figyelme éppen másfele járt. A benti lányok örültek mikor odamentek hozzájuk a srácok és fotót, illetve aláírást kértek tőlük. Jó volt látni, hogy szeretik a rajongóikat és még így is, hogy alig van, idejük próbálnak velük tölteni egy kis időt. 

Stella teljesen el volt varázsolva, ahogy látta mind a 4 srácot, de hirtelen összeakadt a tekintete a szőkeséggel, vagyis Luke Hemmings-ével. Ha csak egy pillanatra is, de a csábító mosolyát megmutatta, amivel Stell-t teljesen megölte. Fogalma sem volt, hogy most mit tegyen, menjen oda ő is és kérjen aláírást, esetleg képet, vagy hagyja inkább és csodálja őket távolról. Hosszas gondolkodás után az utóbbinál maradt így végig csak bámult ki a fejéből, de amire nem számított, az volt, hogy a srácok felé közelítettek. Mindegyikük mosolygott és amikor már csak egy lépés választotta el őket tőle, abban a pillanatban szíve hevesebben vert.

 - Te vagy Stella Austin? – Kérdezte kedvesen Michael, mire a lány csak bólintott egyet kedvesen és mosolyra húzta a száját. Fogalma sem volt, hogy most mi tévő legyen.

 - Sziasztok, srácok! – Ennél többet nem tudott kinyögni.

 - Hallottuk és olvastuk is a híres blogodat, ami igazán remek. Nagyon elnyerte tetszésünket. – Jegyezte meg Ash.

 - Főleg Luke-ét. – Mutatott Calum a mögötte álló fiúra, aki csak még szélesebben mosolygott.

 - Ő folyamatosan olvassa, alig tudjuk elrángatni előle.  – Nevetett Mikey és a többiek is.

 - Ennek nagyon örülök. – Iszonyatosan boldog volt, hogy ezt mondták neki, de amire egyáltalán nem számított, az-az, hogy Luke még olvassa is. Még mindig nem hitt a fülének, de ekkor kedves szülei figyelmeztették, hogy indul a gép, így visszafordulva folytatta. – Nagyon örülök, hogy találkoztunk, de nekem mennem kell. Hamarosan felszáll a gépem.

 - A mienk is. – Mondta Ashton. – Szabad tudnunk, hogy hova utazol? – Kérdezte.

 - Hazautazom a nyárra, Sydney-be. – Mondta Stell meglepődötten.

 - Ez király, akkor ott még párszor összefutunk. Addig is, szia! – Kacsintott rá Mikey és mindannyian elindultak a saját gépeik irányába. Stella teljesen el volt ájulva és örült, hogy találkozhatott velük és egész úton csak ezen gondolkodott.

----------------------------------------------------------------------------

Bocsánat, hogy szerdán nem volt rész, de jelenleg közbejöttek dolgok, meg a suli is a nyakamra dob még jó pár dolgozatot, de itt az új rész és remélem elnyerte tetszéseteket :D
És indultam egy versenyen, mely ITT  van megrendezve és, ha szeretitek a történetemet/történeteimet, akkor szavazzatok oldalt a blogomra :)

Ölel, I.Heni